Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte, hogy a háborúk megindulásának mindig van egy folyamata: először beszélnek róla, aztán előkészületek történnek, és utána megkezdődik.

Hirdetés

Két évvel ezelőtt elindult két keresztény szláv nép egymás közötti háborúja, és a Nyugat úgy döntött, hogy az ismert módon kezeli, noha sok más lehetőség is lett volna – mondta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy megindult egy eszkalációs folyamat, amely a világ biztonságát komolyan veszélyeztető kockázattá nőtte ki magát, és mostanra egy előkészületi fázishoz érkezett.

El kell kerülnünk a háborút, a június 9-i választásoknak pontosan ez a tétjük – hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette, most van a lehetőség és az alkalom arra, hogy az európai választók a békére szavazzanak.

Korábban írtuk

„Hallaniuk kell az európai vezető politikusoknak, hogy ez az ország semmiképpen sem akarja ezt az utat tovább járni” – közölte.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf arra kért minden magyart, hogy arra a pártra szavazzon, „amelyiknek az egyetlen és legvilágosabb üzenete a béke, ez pedig a Fidesz”.

Vitályos Eszter kormányszóvivő, a térség fideszes országgyűlési képviselője házigazdaként elmondta, hogy az utolsó nagy kampányeseményükön olyan aktuális és fontos témákról lesz szó, mint amilyen a háború kérdése.

Egész Európa háborús pszichózisban ég – közölte, hozzátéve: ezért fontos megbeszélni, hogyan tudják megőrizni Magyarország békéjét, biztonságát és nyugalmát, hogyan tudja a magyar kormány, a Honvédelmi Minisztérium szavatolni, hogy Magyarországon béke és biztonság maradjon a következő időszakban is.