Hirdetés

Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerdán közzétett videóüzenetében azt mondta: szent kötelességünk, hogy megemlékezzünk azokról a bátor katonákról, akik az elmúlt évszázadokban „vérben és vasban” küzdöttek a magyar szabadságért.

„Az ő hősies önfeláldozásuk nélkül ma nem élhetnénk. Folytassuk idén is a pár éve elkezdett szép hagyományt, emlékezzünk katona elődeinkre. Arra biztatok és kérek mindenkit, hogyha teheti, halottak napján, amikor szerettei sírjához megy, látogasson meg egy hősi emlékművet, hadisírt is. Egy mécsessel, egy szál virággal tisztelegjünk mi, magyarok, ismert vagy ismeretlen katonahőseink emléke előtt” – fogalmazott a tárcavezető.

Úgy folytatta, hogy „a hazáért mindhalálig!”. Ennek a parancsnak engedelmeskedve adta életét Vitéz Bertalan Árpád őrnagy, a Magyar Királyi 1. Honvéd Ejtőernyős Zászlóalj parancsnoka, a legendás hős, a magyar ejtőernyős fegyvernem megszervezője.

„Egy volt ő a magyarok viharos évszázadai alatt, hősi halált halt katonáink közül, a gyertyák lángja emlékeztessen minket mindannyiuk áldozatára”

– mondta a miniszter.

Korábban írtuk