„Ennek jegyében 2025-ben is meghirdeti a lakhatási hozzájárulásra és a törlesztési támogatásra vonatkozó pályázatát” – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Hirdetés

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: a kezdeményezés célja, hogy a katonák és a honvédelmi dolgozók számára kiszámítható, biztonságos életkörülményt biztosítson.

„A törlesztési támogatás pénzügyi segítséget nyújt lakáscélú hitelek, építési telekvásárlási kölcsönök, valamint a Nemzeti Eszközkezelő Programban érintett lakások előtörlesztésének fedezetéhez. A lakhatási hozzájárulás pedig kiemelten támogatja a nagycsaládosokat és az egyszülős családokat”

– mondta a miniszter.

A Honvédelmi Minisztérium számára kiemelt fontosságú, hogy az állomány tagjai érezzék: számíthatnak a közösség és az intézmény megtartó erejére a mindennapokban is – különösen olyan kérdésekben, mint az otthon megteremtése. A támogatási program nemcsak anyagi segítséget jelent, hanem a megbecsülés és a gondoskodás kifejezését is azok felé, akik hivatásként választották a haza szolgálatát – tette hozzá a honvédelmi miniszter.

A minisztérium célja, hogy a mindennapi biztonságot nem csupán a szolgálatban, hanem az otthona falai között is érezze minden honvédelmi dolgozó. Ez a program egy újabb lépés abba az irányba, hogy a hivatásos életpálya élő közösség és biztos háttér is legyen – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.