Szalay-Bobrovniczky Kristóf, az MTI-hez eljutatott közleményében kiemelte: az Európai Unió tagállamai egyre nyíltabban állnak elő azzal a hajmeresztő gondolattal, hogy európai tagállamokból katonákat küldjenek Ukrajnába. Egyes európai politikusok már az európai szintű kötelező sorozásról beszélnek. Ennek az Ukrajnához legközelebbi országok polgárai, tehát akár a magyar fiatalok lennének legjobban kitéve. Ez Magyarország számára megengedhetetlen – jelentette ki.

Hirdetés

A honvédelmi miniszter elmondta: a keddi tanácskozás fő témája az Európai Unió Ukrajnának nyújtott katonai támogatása volt. A tagállamok többsége nemhogy visszafogná, hanem éppen fokozni akarja a katonai eszközök felhasználását, és egyre erősebbek, egyre nyíltabbak azok a hangok, amelyek már az EU kiképző missziója keretében katonák küldését is elképzelhetőnek tartják – tájékoztatott.

„Elképesztő az a javaslat is, hogy uniós tagállamok Ukrajna területén lelőhessenek orosz rakétákat”

– fogalmazott a miniszter, majd arra figyelmeztetett: ha ez a lehetőség felvetődik, egyenes út vezet ahhoz, hogy Oroszország közvetlen konfliktusba keveredjen NATO-tagállamokkal.

Rámutatott: az ilyen javaslatok nem veszik figyelembe azt, hogy fegyverek és katonák küldésével, a beavatkozás lehetőségével csak a háború meghosszabbítását lehet elérni, annak befejezését nem. Csak az áldozatok száma és a pusztítás mértéke növekszik, ennek pedig egyedül tűzszünettel és béketárgyalásokkal lehet véget vetni – hangsúlyozta. Magyarország ebből nem enged, a magyar kormány továbbra is, mostanra szinte egyedüliként csak ezt tartja az egyetlen lehetséges útnak a harcok lezárására – szögezte le.

Korábban írtuk

A tárcavezető szerint jól érzékelhető, hogy az európai parlamenti választások előtti utolsó szakaszban már nem a józan és békét kereső megoldásokkal állnak elő egyes tagállamok, hanem olyan kockázatos javaslatokkal, melyek könnyen a háború eszkalálódásához vezethetnek, olyan mértékű „bevonódáshoz”, mely a jelenleg két szláv nép konfliktusának számító háborút kiterjesztené Európára vagy még nagyobb területre.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf megismételte: Magyarország továbbra is a béke pártján áll, és ehhez sziklaszilárdan tartja magát. A magyar kormány nem hajlandó olyan lépéseket támogatni, amelyek a háború eszkalálódásához, meghosszabbításához, vagy a magyar emberek biztonságának veszélyeztetéséhez, a magyar érdekek csorbulásához vezetnek. Ebben pedig számítanak a magyar emberek támogatására is a június 9-i választásokon, melynek tétje, hogy a háborút támogató vagy a békepárti erők lesznek többségben Európában ezekben a nehéz, háborús időkben – tette hozzá a honvédelmi miniszter.