Hozzátette: büszke arra, hogy immár a 150. iskola kapcsolódott a kadétképzésbe, ahol az első évfolyamosok már végeztek.

Hirdetés

Mint mondta, a Honvéd Kadét Program a honvédelmi ágazat egyik legsikeresebb programja.

Orbán Viktor miniszterelnököt idézve hangsúlyozta, nem az a fontos, milyen világot hagyunk a gyermekeinkre, hanem, hogy milyen gyermekeket hagyunk a világra. Ennek a gondolatnak „nincs jobb, szívünkhöz közelebb álló példája és lehetősége, mint a Honvéd Kadét Program” – fűzte hozzá.

A miniszter elmondta: a programhoz csatlakozó fiatalok tanulmányaik folytatása mellett döntöttek úgy, hogy a honvédelmi alapismeretek tantárgy keretében megismerkednek a honvédelmi szolgálattal, és önként csatlakoznak a honvédelem nagy családjához.

Korábban írtuk

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: a Honvéd Kadét Programhoz csatlakozó fiatalok – függetlenül attól, hogy később a katonai szakmát választják-e -, egész életükben magukban hordozzák a képzés során megszerzett értékeket, mint az összetartozás, a bajtársiasság és a hazaszeretet. Bárhová kerülnek is az életben, ez értéket jelent nekik és a társadalomnak is – jegyezte meg, hozzáfűzve, a program nyomán a fiatalok képesek lesznek az egyéni érdekeik elé helyezni a közösséget.

A miniszter szólt arról is, a katonai hivatás rendkívül magasztos, az esküt tevők vállalják, hogy a hazát akár az életük árán is megvédik. Hozzátette: fontos a katonák anyagi elismerése, ezért a tárca arra törekszik, hogy a katonai pálya anyagi és társadalmi elismertségét tovább növeljék.

Kiemelte: az önkéntes haderőben a hivatásos és területvédelmi tartalékosoknak nagy szükségük van a magyar fiatalokra, és bízik abban, egyre többen választják a katonai hivatást a kadét program résztvevői közül.

Majosi Pálma, a berettyóújfalui tankerületi központ igazgatója arról beszélt, a tankerületi központhoz 43 intézmény tartozik és Derecskén már van egy intézmény, amely a 2019/2020-as tanév óta részese a programnak. Hozzátette: a program elősegíti és támogatja a hazafias nevelést, amit a tankerületi központhoz tartozó intézményekben szeretnének megvalósítani.

Sárkányné Kertész Éva, a hajdúszoboszlói Hőgyes Endre Gimnázium igazgatója elmondta, a gimnáziumot 1947-ben hozta létre a város vezetése, erős társadalmi közakaratnak engedve. Az iskola az elmúlt csaknem nyolcvan évben folyamatosan megújult, és az iskola vezetői – mindig a társadalom kihívásaihoz alkalmazkodva – újabb képzéseket indítottak, biztosítva, hogy a gimnázium Hajdúszoboszló értelmiségi-szellemi központja lehessen – mondta.

Hozzátette, büszkék az iskolába járó 540 tanulóra, akik Hajdúszoboszlóról és a környező településekről érkeznek. Kiemelte: az iskola oktatási célja az esélyteremtés, de nagy hangsúlyt fektetnek a hazafias nevelésre is, amely eddig is jelen volt az iskolában, de most ez ki tud teljesedni, az érdeklődők jobban elmélyülhetnek abban.

Az együttműködési megállapodást a honvédelmi miniszter, Majosi Pálma, Sárkányné Kertész Éva, valamint Orosz Antal alezredes, az MH vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred parancsnoka írta alá.