Fotó: MTI/Mónus Márton
Hirdetés

A honvédelmi miniszter kiemelte: Magyarországnak megfelelő elrettentő erőt felmutatni képes, komoly, tiszteletreméltó hadseregre van szüksége, ehhez jól kiképzett, megfelelően felszerelt, magas morálú, fizikailag fitt, nyelveket beszélő fiatalokra van szüksége.

„Azt ajánlom a magyar fiataloknak, hogy lépjünk szövetségre, és dolgozzunk együtt a jövőben. Csatlakozzanak ahhoz a magyar haderőhöz, amit most építünk” – jelentette ki.

Szólt arról is, zajlik a honvédség fiatalítása, ami lehetőséget ad a fiatal tisztek, altisztek pozícióba kerülésére.

A miniszter szerint érdemes, fontos és értékes a Magyar Honvédségben szolgálni.

Korábban írtuk

Úgy fogalmazott: a bátorság a magyarság nemzeti erénye, „fegyverrel foglaltunk ezer évvel ezelőtt hazát és azzal is védtük meg sok évszázadon keresztül”, és nincs ez másként ma sem, amikor a magyar katonák ott vannak a KFOR-misszióban, Boszniában, Irakban és ott voltak Afganisztánban is„.

Emlékeztetett arra: folyamatos a haderő fejlesztése, a GDP 2 százalékát fordítják védelmi kiadásokra és ezen belül 20 százalékot az új eszközök beszerzésére. Megjegyezte: a haderőket értékelő egyik nemzetközi szervezet Európa egyik legütőképesebbjének nevezte a magyar haderőt a napokban.

A miniszter rámutatott arra: az állam méltó, és versenyképes juttatásokat biztosít a katonáknak, egy idén megjelent kormányrendelet pedig lehetővé teszi, hogy aki hosszabb szolgálat után a honvédségen kívül akarja folytatni életét, az megteheti, egy méltó és előnyös juttatáscsomaggal.

Hozzátette: a magyar hagyományok legfontosabb értékei közé tartoznak a katonai erények, katonai értékek, és ”ezeknek az őrzői a mai kor modern bajnokai„, akik csatlakoznak a hadsereghez.

Kiemelte: a hadsereg olyan közöség, ahol meg lehet érezni az összetartozás élményét, a haza szolgálatának magasztos dicsőségét.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf szólt arról is, a toborzókampány az egész évben tart, hogy minél többen megismerhessék a honvédség által kínált szolgálati formákat és életpálya-lehetőségeket. A fiatalok jelentkezését a megújult iranyasereg.hu oldalon várják.

”Mi készen állunk, az a kérdés, magyar fiatalok, és ti készen álltok-e?„ – tette fel a kérdést a miniszter, utalva a kampány szlogenjére.

Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke arról beszélt, a magyar katonák több mint ezer éve harcolnak, hogy a Kárpát-medencében Magyarországnak ne csak otthona, hanem hazája legyen. Ennél magasztosabb cél és hivatás nem létezik – emelte ki.

A Honvéd Vezérkar főnöke arról is szólt, reméli, egyre többen csatlakoznak az idén 175 éves Magyar Honvédséghez és töltik meg tartalommal esküjük szövegét.

Ruszin-Szendi Romulusz arról is beszélt, ”a legjobb toborzó az elégedett katona„. Amellett, hogy szinte csak elégedett katonákkal találkozik, ő is szeret katona lenni, annak ellenére, hogy ez nehéz, embert próbáló feladat, de ott mindenki megtalálhatja a számítását.

Hangsúlyozta: minden magyar büszke lehet a magyar katonákra, akikre a szomszédos országok és a NATO-szövetségesek is számíthatnak.

Az altábornagy szólt a haderő újjászervezéséről is. Azt mondta, régóta nem nyúltak hozzá a Magyar Honvédség szervezetéhez, de Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszterrel úgy döntöttek, minél több kiképzett, bevethető, harcoló katonára van szükség, ezért drasztikusan csökkentették a bürokráciát, az adminisztrációt.

Ruszin-Szendi Romulusz emlékeztetett arra: április 7-én lesz a 175. évfordulója annak, hogy Mászáros Lázárt hadügyminiszterré nevezték ki.

Ennek apropóján egy kihívást indított el a vezérkari főnök, ebben négyfős csoportoknak kell lefutniuk 175 kilométert április 7-éig. A vezérkari főnök egyben felhívta Szalay-Bobrovniczky Kristófot, csatlakozzon hozzá, és Pálinkás Szilveszterhez, a toborzókampány egyik arcához, valamint Rozs Gergelyhez, aki januárban kezdte meg alapkiképzését, és együtt teljesítsék a távot.

”Mutassuk meg, hogy nem vagyunk pudingok, nem vagyunk tejszínhabok„ – fogalmazott a vezérkari főnök. A honvédelmi miniszter elfogadta a kihívást.