Hirdetés

Nem hajlandó érdemben megmagyarázni gyalázatos megnyilvánulását a Jobbik-elnök Gyöngyösi Márton. Pénteken a HírTV-nek azt mondta, hogy a 2020-ban írt mondata – amelyben Orbán Viktort cionista bérencnek nevezte – idézőjelben volt, azt pedig egy mosolyjel követte, ezért nem akar miatta magyarázkodni.

Azt is gyorsan hozzátette: mondatai miatt nem fog lemondani a pártelnöki tisztségéről.

Egy 2020-as belső levelezésben Gyöngyösi Márton, akkor még elnökhelyettes Stummer János Jobbik-alelnöknek, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága egykori elnökének azt írta:

Orbán provokációnak is beillő megjegyzését nem akartam közvetlenül kommentelni, inkább indirekt módon, az USA lépésének kritikáján és elítélésén keresztül. Legszívesebben azt írtam volna, hogy egy cionista bérenc, a lubovicsi szekta foglya, de ebből nem biztos, hogy jól ki lehet jönni.

Korábban írtuk

A Jobbik vezérkara éppen azt vitatta meg, hogy milyen álláspontot alakítsanak ki „az iráni helyzettel kapcsolatban„ megfogalmazott közleményükben. Az Egyesült Államok éppen akkor likvidálta az iráni kémfőnököt, a terrortámadásokért felelős Kászim Szulejmánit.

Sajnálatos módon a Jobbik rendkívüli károkat okozott a hazai politikában és közéletben antiszemita nézeteinek hirdetésével, melyek a párt identitásának szerves részét képezik – nyilatkozta az Origónak Megyeri Jonatán, rabbi. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) kommunikációs igazgatója azt mondta, hogy a Jobbik néppártosodási törekvéseinek ellenére számos pártvezető, így Gyöngyösi Márton is a helyén maradt, a most nyilvánosságra került levelezés pedig azt mutatja, hogy a párt politikai irányváltása ellenére vezetőinek korábbi antiszemita nézetei mit sem változtak.

Ezért a leghelyesebb az volna, ha Gyöngyösi Márton és a Jobbik vezetése egyszer és mindenkorra megszüntetné pártját, az antiszemita nézeteknek ugyanis sem a hazai, sem az európai közéletben nincs helye – jelentette ki az EMIH kommunikációs igazgatója.

A további részletekről IDE KATTINTVA az Origón olvashatnak.