Szavak helyett tettek

– Honnan ered a búrok iránti érdeklődése?

– Nagyszüleim 1956-ban elmenekültek Magyarországról, nagyapám azt mondta, ha már menni kell, akkor minél messzebbre. Így kerültek Dél-Afrikába édesapámmal együtt. Én ott születtem, és kisebb-nagyobb megszakításokkal tizen­nyolc évet éltem az országban, közelebbről Durbanben. Átéltem az 1994-es rendszerváltást, amikor a Nelson Mandela vezette Afrikai Nemzeti Kongresszus, az ANC a Dél-afrikai Kommunista Párttal (SACP) koalícióban került hatalomra.

– Ez a párt hírhedt a fehér emberek, jelesül a búrok elleni rasszizmusáról. De mégiscsak ők Dél-Afrika őslakói, nemde?

– Nem egészen. Fokvárosban még ma is áll a várost 1652-ben megalapító Jan van Riebeeck szobra. Remélhetőleg nem fogják ledönteni, bár vannak ilyen törekvések. Mindenesetre amikor Riebeeck társaival megérkezett, a mai Dél-Afrika területe szinte lakatlan volt. A telepesek szövetséget kötöttek az ott élő kis létszámú koiszan törzzsel. Ezek keveredtek a holland telepesek leszármazottaiból kialakult búr néppel, amelynek nyelve a holland és különböző afrikai törzsi nyelvek egymásra hatásából kialakult afrikaans. Ez az egyetlen olyan európai eredetű nyelv, amit a mi földrészünkön nem beszélnek. A koiszanok, illetve számos mulatt utóduk ezen a nyelven beszélnek, integrálódtak a társadalomba. A manapság is vagy kilenc különböző nyelvet használó bantuk csak később nyomultak be északról. Annyira nem őslakosok ott, hogy Fokvárost és környékét csak az elmúlt harminc évben szállták meg. Ebben közrejátszott az ANC is, importszavazókra volt szükségük, mert a helyiek nem támogatták eléggé a kommunistákat.

– Nemrég Fokvárosban járt.

– A 31. Nemzetközi Kartográfiai Kongresszuson vettem részt, a felvidéki magyar települések névtábláinak nyelvi problémáiról és a XX. század eleji Magyarország etnikai viszonyairól tartottam három előadást. Sok országból voltak jelen, eljött az ANC-kormány földreformügyi minisztere is, ez a búr farmereket sújtó, kompenzáció nélküli kisajátításnak nevezett politika végrehajtásáért felelős tárcavezető titulusa… Elég semmitmondó beszédet mondott, pontosabban olvasott fel egy képernyőről. Egy ugandai küldött pedig a többnyelvű helységnévtáblákon értetlenkedett, mondván, sok pénzbe kerül két táblát kihelyezni. Mondtam neki, hogy egy táblán is megoldható. Hasonló beszélgetésem volt a dél-afrikai hadsereg egyik tagjával is. Ez is olyan téma, ami a búrokat és minket is érint, hiszen a dél-afrikai kormány sorra nevezi át a településeket. A másik, az etnikai térképekről szóló előadásom után egy német és meglepetésemre egy cseh küldött is odajött hozzám, érdeklődtek a Trianon-tematika iránt. A konferencia után egy héttel átrepültem Pretoriába a több mint 300 ezer fős tagságú érdekképviseleti szervezet, az AfriForum meghívására.

– Hogy került kapcsolatba ezzel a szervezettel?

– A Budapesten rendezett nagy nemzetközi konzervatív seregszemlén, a CPAC-en ismerkedtem meg Ernst Roets író-jogásszal, az AfriForum aktivistájával és akkori elnökhelyettesével, aki többedmagával filmet forgatott Boers in Carpathia, azaz Búrok Kárpátiában címmel, amiben engem is meginterjúvoltak Trianon problematikájáról. A kapcsolat megmaradt, jövőre Ernst és Dirk Hermann, a Solidarity, azaz Szolidaritás nevű szakszervezeti tömörülés vezetője kezdeményezésére erdélyi utat tervezünk egy búr delegációval. Ellátogatnánk többek között a kommunizmusban vízzel elárasztott Bözödújfaluba, ahol a nagyapám született. A tervek szerint erről is készül angol nyelvű film, ami a világhálón tömegekhez juthat el. Pretoriában találkoztam egy amerikai ezredessel is, aki a búr kisebbség helyzetét kutatja. Beszélgetésünk nyomán feltámadt benne az érdeklődés az idegen államok uralma alá vetett magyarok ügye iránt is, azóta is kapcsolatban vagyunk.

– Miként tevékenykedik a mindennapokban az AfriForum?

– Például mivel a dél-afrikai kormány nem tudja vagy nem akarja fenntartani a rendet, a közbiztonságot, saját maguk szervezik meg az önvédelmet hivatalosan, legálisan tevékenykedő magán-biztonságicégek segítségével. Ezek a legkorszerűbb technikát használják, többek között drónokat. Vannak, akik a határ védelmében vesznek részt, mivel a rendőrség, a hadsereg és a vámhivatal korrumpálása mellett ömlik be Zimbabwéből az illegális cigaretta. A bevételből drogkartelleket finanszíroznak. Nemrég a kormány a közlekedésrendészetet és az újonnan létrehozott határ­igazgatási hatóságot, angol nevén Border Management Authorityt is bevetette a határ védelmére, ebből lövöldözés kerekedett köztük és a rendőrök, katonák, vámosok között, mivel a közlekedésrendészek és az új hatóság emberei nem voltak beavatva a korrupciós rendszerbe. Az AfriForum egyik fontos munkacsoportja pedig a farm­gyilkosságokat kutatja és tárja föl.

– Kik ölik a búr farmereket?

– Néha a saját munkásaik, bár ez a ritkább, hiszen a jó munkaerőt megbecsülik a farmerek. A bizalom odáig megy, hogy a munkások gyerekeit reggelente a farmerek viszik autóval vagy kisbusszal iskolába, és haza is hozzák őket. A tapasztalatok szerint a munkások akkor fordulnak kenyéradóik ellen, ha kifejezetten felbujtják őket. Úgy tűnik, ez is a kompenzáció nélküli földkisajátítási program egyik eszköze… Sokan eladják ezért a farmjukat, és elköltöznek. A nyomás ugyanakkor erősíti az önszerveződést.

– Ez miben nyilvánul meg?

– Elvittek például egy olyan technikumba, amit a búr közösség magániskolaként működtet. Az afrikaans nyelvű képzés színvonalára jellemző, hogy az ott végzett diákok 95 százaléka fél év alatt talál munkát, míg a kommunista állam iskoláinak ilyen átlaga mindössze 40 százalék. Ez annál beszédesebb, mert törvény írja elő a fekete álláskeresők előnyben részesítését. A cégek mégis inkább vállalják a büntetés kifizetését a jó munkaerő érdekében. Hasonló az arány a búrok által alapított és működtetett egyetemen is, ahol a technikumhoz hasonlóan az ösztöndíjat, a diákkölcsönt is a közösség finanszírozza.

– Ez a kulturális autonómia egy formája.

– Igen, akárcsak az 1991-ben alapított Orania falu, amit egy alapítvány tulajdonában álló területen hoztak létre. Itt nem lehet házat vásárolni, csak élethosszig tartó, egyösszegű bérleti jogot, ami nem adható tovább, a jog birtoklója csak az alapítványnak adhatja el. Aki oda akar költözni, annak át kell esnie az állásinterjúhoz hasonló, afrikaans nyelvű beszélgetésen, és kulturálisan be kell illeszkednie a közösségbe, hitet téve annak értékrendje mellett. Fontos, hogy Orania lakói számára nem létezhet alantas munka, mindent el kell végezni az adminisztrációtól a malterhordáson át az utcasöprésig. Mivel a kommunista állam által elhanyagolt elektromos hálózat miatt Dél-Afrikában naponta 4-12 órás áramkimaradások vannak, Orania napelemrendszerrel maga termeli meg a szükséges energiát, és a vízellátásról is maga gondoskodik. A fő megélhetési forrás a pekándió-termesztés. A közösség virágzik, az elmúlt tíz évben megtízszereződött a lakossága, ma közel háromezren élnek itt, ezért a területet tulajdonló alapítvány terjeszkedni szándékozik. Amikor a búroknak az idegen uralom alá kényszerített Kárpát-medencei magyar közösségek helyzetéről és az autonómiatörekvésekről beszéltem, nagyon csodálkoztak, hogy mi mindig a trianoni utódállamok kormányaitól kérjük ezt. Ők nem kértek senkitől semmit, hanem megvalósították, a kormány pedig, más lehetősége nem lévén, tudomásul vette. Szerintük nem beszélni és kérlelni kell, hanem cselekedni.

– Lesz folytatás?

– Igen, mint mondtam, jövőre tervezünk Erdélybe menni Ernst Roetsszal és társaival. A mai szerb–magyar határ állandó ostromáról is forgatni akarnak, ezt összekötjük egy délvidéki túrával, hogy megmutassuk, mennyire megnyomorítja az illegális migránsok áradata az ott élő magyarság életét. Ez azért nagyon fontos, mert ezek az angol nyelvű filmek kikerülnek majd a videómegosztó felületekre, és milliók szembesülhetnek világszerte a magyarok helyzetével.