Százhetven éve zajlott a győztes ütközet
Százhetven éve, 1849. április 6-án aratta a magyar honvédsereg a szabadságharc egyik legfényesebb diadalát Isaszegnél Windisch-Grätz osztrák tábornagy egyesült csapatai ellen. Az MTVA Sajtóadatbankjának összeállítása.
A vesztes kápolnai csata után a lényegében érintetlenül maradt honvédsereg a Tisza mögött szervezte újra magát. A leváltott lengyel Dembinszky helyét fővezérként átvevő Vetter Antal népszerűtlennek bizonyult, s néhány nappal a tavaszi hadjárat kezdete előtt ágynak esett. Helyére ideiglenes fővezérnek az alig harmincéves Görgey Antalt nevezték ki, az irányítása alatt álló magyar fősereg négy hadtestből állt. A sereg személyi állományát 40 ezer gyalogos és tüzér, 7500 huszár, a tüzérséget 198 löveg alkotta. Az Alfred Windisch-Grätz tábornagy vezette, Gyöngyös és Pest között védekezésre berendezkedett császári haderő számszerű túlerőben volt: három hadtestből és egy önálló hadosztályból állt, összlétszáma 55 ezer fő, a tüzérséget 214 löveg és röppentyű (rakéta) alkotta. Mindkét sereg parancsnoki állománya képzett hivatásos katonákból állt, akik 1848. március 15. előtt egymás fegyvertársai voltak.
A Klapka György által kidolgozott magyar haditerv szerint a legerősebb, Gáspár András vezette VII. hadtest Hatvannál magára vonja az ellenség figyelmét, közben a három másik hadtest délnyugat felől hátukba kerül, elvágva őket a fővárostól. (A március 5-i szolnoki csata után a Tisza minden átkelője magyar kézen volt, így a honvédcsapatok összehangoltan tudtak támadni.) Windisch-Grätz, aki nem tudta pontosan felmérni a magyar főerő helyzetét, úgy helyezte el csapatait, hogy azok Pestet és Vácot egyaránt fedezhessék.
A tavaszi hadjárat nyitánya az április 2-i hatvani csata volt, amelyben a magyar erőket lebecsülő Schlick tábornok hadtestét Gáspár megverte, és egészen Gödöllőig szorította vissza. A magyar fősereg április 4-én Tápióbicskénél megverte Jellasics hadtestét, a csata után Windisch-Grätz főerőit Isaszegen vonta össze, helyezte védelmi állásba, a VII. magyar hadtestet a Gödöllőn állomásozó Schlick tartotta szemmel.
A főerők közti döntő ütközetre április 6-án, nagypéntek napján került sor. Gáspár Aszód-Bag térségében foglalta el harcálláspontját, ezzel egy időben Kmety György hadosztálya Domony-völgyig nyomult előre, s Klapka és Damjanich hadtestei is elérték Isaszeg határát. A küzdő felek először Szentgyörgypusztán bocsátkoztak harcba, az I. hadtest támadó dandárjai a faluig nyomták az ellenséget, amelynek utóvédje több helyen felgyújtotta a Királyerdőt. A térségben órákon keresztül, váltakozó eredménnyel folyt a tüzérségi, a lovassági és a gyalogsági ütközet. Klapka támadó egységeit Jellasics hadosztályai megállították, sőt nehézlovasságuk támogatásával ellentámadásba mentek át, Damjanich ekkor erősítést küldött neki.
Gáspár – ragaszkodva a haditervhez – nem avatkozott be az Isaszegnél zajló csatába. Ezt látva Schlick Gödöllő felől erőinek jelentős részével Damjanichra támadt, aki állásait csak nagy nehézségek árán, főleg a lengyel légió önfeláldozásával tudta megtartani. A magyar seregek addig összehangolatlanul harcoltak, ez csak akkor változott meg, amikor a hátrébb fekvő Kókáról Görgey és vele csaknem egy időben Aulich II. hadteste is a csatatérre érkezett.
Klapka a katonák kimerültségére és lőszerhiányra hivatkozva már visszavonulót akart fújni, de Görgeynek sikerült meggyőznie, ekkor hangzottak el szavai: „Ma kell győzni, vagy mehetünk vissza a Tisza mögé! E két megoldás van, harmadik nincs.” Miközben Damjanich tartotta magát Schlickkel szemben, Klapka és Aulich csapatai este hét óra tájban ismét támadásba lendültek. Bevették Isaszeget, és az égő falun át rohamozva a Rákos-patak jobbpartján lévő ellenséges állásokból is kiűzték a császári csapatokat. A magát már győztesnek érző Windisch-Grätz számára este kilenc órára nyilvánvalóvá vált, hogy nem tudja megállítani a magyar hadtesteket, és a vereséget beismerve elrendelte a visszavonulást.
A fiatal magyar honvédsereg nagy árat fizetett a fényes diadalért. Mindkét részről csaknem ezer halott maradt a csatamezőn, őket külön-külön tömegsírba temették. A sebesültek száma is több ezerre becsülhető, közülük sokan az elkövetkező napokban belehaltak sérüléseikbe. Az ütközet során a község kigyulladt, minden ház leégett; Isaszeg lakóiban nem a győztes csata mámorító érzése, hanem a teljes pusztulás borzalmas élménye, a fiatalságának virágában elpusztult halottak látványa hagyott maradandó nyomokat.
Görgey 1849. április 10-én kiáltványban mondott köszönetet katonáinak a hadjáratban tanúsított vitézségükért. A Klapka-féle haditervet viszont nem tudták végrehajtani, mert a sereg oly mértékben kifáradt, hogy nem volt képes elvágni az osztrákokat a fővárostól. Kossuth Lajos, az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke az isaszegi győzelem után közölte Görgeyvel és tábornokaival az olmützi nyilatkozatra adandó válasz tervét. (Március 4-én I. Ferenc József feloszlatta a Birodalmi Gyűlést, s maga adott alkotmányt népeinek, beolvasztva Magyarországot az Osztrák Császárságba.) Kossuth Debrecenbe visszatérve április 14-én előterjesztette a függetlenség kimondásáról és a Habsburg-ház trónfosztásáról szóló határozatot, s ezt a képviselőház közfelkiáltással elfogadta. Az országgyűlés egyben kormányzóelnökké, tehát ideiglenes államfővé választotta Kossuthot.
Az Isaszeg melletti magaslaton 1901-ben emlékművet állítottak a győztes csata emlékére. Az évfordulón minden évben színes programokkal – többek között a hagyományőrzők által újrajátszott látványos csataimitációval – emlékeznek a diadalra a településen.
