Százhetven támadás

– Olyan hírek érkeztek Magyarországra, hogy a kijevi kormányzat be akarja tiltani a KMKSZ-t. Az eset szorosan kötődik a hazánkban kémkedéssel vádolt kárpátaljai képviselőhöz és katonatiszthez, Ceber (a sajtóban gyakran Tseber) Rolandhoz. Ez provokáció, vagy tényleg ezt tervezi Kijev?

– Ceber Roland azt nyilatkozta valahol, a KMKSZ nevének említése nélkül, hogy van egy helyi és megyei képviselőkkel is rendelkező párt Kárpátalján, amelyet nyíltan támogat Magyarország.

Egy újság rögtön lecsapott erre, és bár kérdőjellel a cikk címében, de felvetette a KMKSZ betiltásának lehetőségét. Ez vihart kavart. A magyar külügyminisztérium is reagált a hírre, mire az ukrán kormány szóvivője közölte, hogy Kijevnek nincsenek ilyen szándékai.

– Azért van egy olyan mondás, miszerint nem zörög a haraszt…

– Így igaz, Ukrajnában számos pártot tiltott be az állam az elmúlt években, többek között azt a politikai erőt, az OPZZS-t, vagyis az Ellenzéki Platform – Az Életért nevű pártot is, amely a második helyen végzett a legutóbbi parlamenti választáson.

– Folyik valamilyen eljárás a KMKSZ ellen? Mi arról tudunk idehaza, hogy önt is perbe fogták…

– Nem a párt, hanem a párt alapítványai ellen folyik eljárás, ezeknek én vagyok az elnöke, így kerülök a képbe. Három alapítványról van szó, az egyik a kárpátaljai magyar főiskolát megalapító szervezetünk, a másik a gazdaságfejlesztéssel foglalkozik, a harmadik pedig egy szociális ügyeket felvállaló alapítvány. Az eljárás ellenére mindhárom szervezet működik, nem tiltották be őket, és nem is akadályozzák a működésüket.

– A pártbetiltás híre nyilván felkavarta a kárpátaljai magyar közvéleményt… Milyen atmoszféra jellemzi ma a régiót?

– Súlyosan nyomott lelkiállapotban vannak az emberek, mert nem látni a háború végét. A családok egy része szétszakadt, férjek, férfiak külföldön élnek, a feleségek és a gyerekek pedig otthon ülnek. Senki sem tudja, mikor nyílik meg a sorköteles férfiak miatt lezárt határ.

– A brutális ukrajnai sorozás érinti a magyarokat?

– Mindenkit érint, itt a magyarok nem játszanak kiemelt szerepet, senkinek nincs a homlokára írva az utcán, hogy magyar, látnak egy adott korú férfit a sorozók és mindjárt be is tuszkolják egy mikrobuszba. Nem spórolva az erővel és az ütlegekkel sem.

– Mennyire hergelte fel a nevezetes kémügy a Kárpátalján élő ukránokat?

– Semennyire. Hozzászoktak ahhoz a jóval a háború előtt indított folyamathoz, amelyben magyarellenes hangulatot igyekszik teremteni Kijev. A kémügy csak újabb felvonása ennek. Volt olyan titkosszolgálati vezető, aki bejelentette, hogy az egész magyar közösség kémkedik Budapestnek, aztán durva cikkek jelentek meg a médiában, amelyek a KMKSZ-t is kémkedéssel vádolták.

– Mi úgy tudjuk, hogy volt olyan ukrán médium, amelyik a Kárpátalján tevékenykedő magyar hírszerzés központjának nevezte a pártot, amely Magyarországról kapja a parancsokat…

– Igen, ez is elhangzott. De ahogy mondtam, korábban is felmerültek efféle vádak velünk szemben, az alapítványaink elleni nyomozásban például megkaptuk a szeparatizmus bélyegét is.

– Hányszor támadtak rá a KMKSZ székházára?

– Kétszer támadták meg a székházunkat. Először felgyújtották, később pedig felrobbantották. A gyújtogatás nem okozott jelentősebb károkat. Mindjárt utána beszéltem a kárpátaljai kormányzóval, illetve a rendvédelmi szervek vezetőivel. Megállapítottuk, hogy senkinek sem érdeke, hogy nagy politikai botrány keletkezzen az ügyből, de én nyomatékosan kértem, hogy akadályozzák meg a hasonló atrocitásokat. Mindent megígértek. De egy hónap múlva még súlyosabb támadás következett, felrobbantották a székházunkat, amely így teljesen használhatatlanná vált. Az első eset kapcsán szélsőséges lengyel fiatalokat tartóztatott le a rendőrség. Krakkóban álltak bíróság elé, el is ítélték őket. Érdekes azonban, hogy bennünket nem hívtak meg a tárgyalásra. A második esetben pedig leszerelt ukrán katonatisztek követték el a merényletet, több éve folyik a bírósági perük, de ilyen hosszú idő ellenére sem született ítélet az ügyükben.

– Vonult már Kárpátalján a hírhedt paramilitáris erő, az Azov.

– Mi annyit tudtunk akkor, hogy egy nagyobb csoport érkezett Ungvárra a Kárpátokon túlról. Felvonulást tartottak, ahol azt üvöltötték például, hogy késekre a magyarokat! Ez egy ukrán szólás. Ez még a székházunk felgyújtása előtt történt. Kérdőre vontam a megyei vezetést, hogy miért engedték meg ezt. Azt válaszolta az akkori rendőrfőnök, hogy ő tudta, mi következik, meg is akarta akadályozni a felvonulást, de olyan parancsot kapott fölülről, hogy ne bántsa ezeket a hazafiakat.

– Vereckei magyar emlékmű…

– Számos magyarellenes provokáció színhelye volt ez az 1996-ban avatott millecentenáriumi emlékmű. Az akkori ukrán hatóság először nem adott engedélyt a megépítésére, politikai hisztéria keletkezett az ügyben, elkezdtük az emlékmű építését, de engedély hiányában csak torzó maradt. Aztán mégis megjött az engedély és így be tudtuk fejezni. Nagyon sok magyarellenes provokáció történt ott a hágónál, de áll az emlékmű, dacol a támadóival. Matl Péter eleve úgy tervezte az egészet, hogy számított a rongálókra. Egyébként 170 magyarellenes provokációt és akciót regisztráltunk az elmúlt években.

– Hány ember költözött Kárpátaljára Ukrajna keleti részéből?

– Ezt csak becsülni lehet. A terület akkori kormányzója, Viktor Mikita 500 ezer menekültet mondott. Szerintem ez csak 200-300 ezer fő lehetett, a front stabilizálódásával azonban ezek az emberek egyfelől nyugatra távoztak, másfelől visszamentek oda, ahonnan jöttek. Aztán következett a második hullám, anyagilag jól szituált emberek tömege, akiket Kárpátalja biztonsága csábított. Ez a 170-200 ezer ember főként Ungvárra és Munkácsra költözött be. Ungvár népessége megduplázódott az elmúlt három évben, nagy építkezések kezdődtek, Ungváron és Munkácson lakóházak, üzletközpontok bújtak ki a földből, és ezek a menekültek áthozták keletről a vállalkozásaikat is. Ez 270 céget jelent. Emiatt jelentősen megnőttek Kárpátalja bevételei. Tipikusan nagyvárosi, urbánus emberekről van szó, közülük kevesen költöztek magyarlakta területekre, hiszen a magyarok elsősorban vidéken ének. Érdemes tudni azt is, hogy mindeközben 300 ezer kárpátaljai lakos költözött el, nem csak magyarok.

– Milyen mértékben változik mindennek következtében a térség etnikai összetétele? És miként viszonyul ehhez a KMKSZ?

– Jelentős a változás, a beköltözők többsége egyébként orosz anyanyelvű. A KMKSZ nem tud mit tenni, főként így, háborús időszakban. Hogy mi lesz a harcok befejezése után, nem tudjuk. Ennek a nagyvárosi tömegnek kifejezetten kicsi például Ungvár. Közép-Ukrajnában sokkal jobbak a gazdasági lehetőségek, szerintem visszaköltöznek oda. Vagy Nyugatra mennek. Itt csak ideiglenes lakcímük van, egy választás esetén nem tudják majd befolyásolni a helyi politikát.

– Az ukrán média szidja a kárpátaljai magyarokat, de az ottaniak eddig hetven főt veszítettek a fronton. Megdöbbentő méltatlanság.

– Hetvennél többet, úgy tudjuk. Bár e tekintetben sem ismeretesek a pontos számok, Ukrajnában államtitoknak, illetve katonai titoknak minősül a veszteséglista. A kárpátaljai magyarok rossz színben való feltüntetése hosszabb propagandafolyamat eredménye, ez 2014 után kezdődött és 2017-től erősödött fel. A Majdant egy nacionalista hullám követte, de nem ez volt ott a fő kérdés, hanem Janukovics elnök megbuktatása. Meglepett bennünket a magyarellenes propaganda, a kárpátaljai magyarság az ország lakosságának 0,3 százalékát teszi ki. Azaz semmilyen veszélyt nem jelent az ukrán államra. Azt vettük észre, hogy minden tévéműsorban, újságcikkben igyekeznek befeketíteni a kárpátaljai magyarokat. Most, amikor leálltak az USAID-ből érkező támogatások, kiderült, hogy azok a csatornák és lapok maradtak hoppon, amelyek a magyarellenesség leghangosabb szószólói voltak. Az USAID pénzéből és a Soros-alapítványok dollárjaiból működtek.

– Mi jöhet a béke után?

– A világ felelőssége az, hogy lezáruljon a háború, és Ukrajna elkerülje destabilizációt. Milliószámra van kinn fegyver az embereknél, ráadásul most az vesz egy Kalasnyikovot, vagy egy M16-ost, aki csak akar. Amúgy pedig 800 ezer felfegyverzett katona szolgál a hadseregben. A destabilizáció nem üres fenyegetés. Ukrajna költségvetésének felét ma a Nyugat állja. Ha ez megszűnik, összeomlik az állam. Azaz minden és mindenki elszabadul.

– Mit szól a közvélemény a Zelenszkij–Trump-féle szerződéshez, vagyis az ukrán nyersanyagkészlet kiárusításához?

– Nem ismerjük pontosan az emberek véleményét. Minden tévécsatorna a központilag szerkesztett engedélyezett műsorfolyamot köteles közvetíteni. Az ukrán parlament úgy szavazta meg ezt a szerződést, hogy nem is ismerte a szövegét. Akadtak politikusok, akik próbálták megismerni, de azt a választ kapták, hogy a rada titkosította a dokumentumot. Ukrajna korábban kötött egy hasonló, száz évre szóló szerződést Nagy-Britanniával. De annak sem ismeri senki a titkos záradékát.

– Milyen ma Volodimir Zelenszkij kárpátaljai megítélése?

– Az ottaniak, beleértve az ott élő magyarok nagy részét is, Zelenszkijre szavaztak. Nem nagyon törődtek azzal, hogy mit ígér az elnök, ez egy protestszavazás volt, mert mindenki szerette volna már, ha Petro Porosenko lelép a színről. Persze nagy csalódás következett ezután, de háború van, a költővel szólva pedig fortélyos félelem igazgat ilyenkor.

– Brüsszel folyamatosan napirenden tartja Ukrajna uniós csatlakozását.

– Az a gond, hogy Ukrajnában a függetlenné válás után olyan folyamatok indultak be, amelyet aztán különösen felerősített a háború. Elkezdődött például a dezindusztralizáció, vagyis az ország ipartalanítása. Tudni kell, hogy 1991-ben Ukrajna GDP-je nagyobb volt, mint Kínáé. Aztán ez lett az egyetlen állam a posztszovjet térségben, ahol a termelés volumene elmaradt az 1991-es szinttől. Az üzemek tönkrementek, az emberek, mondhatni, szétlopták őket. A háború csak még tragikusabbá tette a leépülést, hiszen a harcok Ukrajna legiparosodottabb térségében folynak. Ez az ország azelőtt rakétákat, gépeket, közlekedési eszközöket, repülőket, sőt repülőgép-anyahajót is gyártott. Ma már képtelen minderre. Távoztak a mérnökök és elmentek a jó szakemberek is. A másik gond a népesség katasztrofális fogyása. Az utolsó népszámlálást 2001-ben tartották, akkor 52 millió ember élt Ukrajnában, most körülbelül 26-30 millió lehet a számuk. Egyetlen nemzedék alatt megfeleződött az ország lakossága. Ukrajna nem tudja kiverekedni magát ebből a válságból. Már olyan hírek is hallhatók, hogy évente több százezer migránst kellene betelepíteni. Erről persze nem kérdezték meg a lakosságot.

– Előre is sajnálhatjuk a migránsokat…

– Van nagyobb gond is, ez pedig az infrastruktúra, azaz az egészségügy, a közlekedés, az oktatás kérdése. Ezek a rendszerek ugyanis lassan, de biztosan amortizálódnak az ország önállósodása óta.

– A hazai balliberális oldal azzal jön, hogy Ukrajna uniós csatlakozása jót tesz majd a kárpátaljai magyaroknak, mert az EU-s jogrend rendezi majd a sorsukat…

– Ez nem igaz. Brüsszel a tagországok belügyének tekinti például a nyelvi kérdéseket, az RMDSZ kezdeményezésével, a Minority Safepackkel sem volt hajlandó foglalkozni. A problémát csak az ukrán csatlakozás előtt lehet megoldani. Máskor nem. Folynak is az idevonatkozó ukrán–magyar tárgyalások, de egyelőre nincs eredmény.

– Magyarország segíti Ukrajnát. Fogadjuk, ellátjuk az onnan érkező menekülteket, az ország tőlünk jut olajhoz, üzemanyaghoz, a honvédség pedig ukrán egészségügyi szakaszokat képez itt harctéri sebesültek ellátására. Mit tud erről az ukrán közvélemény?

– Semmit. Az ukrán média ezekről nem számol be. Azt sem tudják az emberek például, hogy Bucsában kórházat és iskolát épített a helyieknek a magyar állam. A pozitív jellegű magyar híreket egyszerűen elhallgatják.