– Azt mondta néhány éve, hogy azért gondolkodik a képviselőség folytatásán, mert rossz nézni az önnel szemben ülő szocialisták arcát. Április óta jobb a helyzet?

– Most sem jó látni őket, de azért egészen más érzéssel megyek be a Parlament épületébe, mint az előző ciklusban. Akkor az volt a legrosszabb, hogy akármit terjesztettünk az Országgyűlés elé, leszavaztak bennünket, át sem gondolva, hogy az a javaslat jó vagy rossz. Kicsit feleslegesnek éreztem a munkánkat. És miközben testközelből láttam, hogyan viszik gazdaságilag és erkölcsileg padlóra az országot, hallottam a nyilatkozataikat is, amint arról beszélnek, hogy ők csak az emberek érdekeit tartják szem előtt. Elképesztő volt ez a pofátlanság, nehéz volt elviselni. Lényegében ugyanazt művelték a gazdaságban, mint a rendszerváltozás előtt: akkor eladósították Magyarországot, rosszul bántak az állami vagyonnal, de úgy beszéltek, arról szólt a propaganda, mintha jót akarnának nekünk. Az elmúlt években annyiban volt más a helyzet, hogy kormányzásuk végére jóformán nem volt állami vagyon sem.

– Miért döntött úgy mégis, hogy ismét vállalja a képviselőséget?

– Amikor arról beszéltem, hogy befejezem a parlamenti munkát, nem számoltam a reakciókkal. Rengetegen kerestek meg személyesen, nagyon sok levelet is kaptam, mind arra biztattak, hogy ne adjam fel. Végül úgy határoztam: én semmilyen lépést nem teszek azért, hogy újra jelöljön a Fidesz, ám amennyiben Orbán Viktor ismét felkér, nem mondok nemet. A miniszterelnök úr pedig számított rám. Ez megtiszteltetés volt, és nagy kihívást jelent számomra, hogy a kétharmados többség birtokában végre lehet tenni is az ország felemelkedéséért, s nem csak annyi lehetőségem van, hogy elmondjam a véleményemet.

– Volt egy javaslata a közelmúltban, ami arról szólt, hogy harmadolni kellene a kommunista elit nyugdíját. Miért érezte ezt fontosnak?

– Akik a diktatúra idején börtönbe kerültek, alig kapnak valami kis nyugdíjkiegészítést. Sokunknak ment tönkre a fiatalsága, a börtönéveket keményen végigdolgoztuk, ám ezért minimális ellentételezésben részesülünk. A saját példámat tudom felhozni: halálra ítéltként, tizenhárom börtönben töltött esztendő után ötvenezer forintnyi kiegészítést kapok. Eközben a hóhérainknak pedig kiemelt nyugdíj jár, nem Biszku Béla az egyetlen, aki több mint félmillió forintot kap minden hónapban. Az egykori ÁVH-sok, a sortüzek levezénylői, a legmegbízhatóbb elvtársak gondtalanul tengetik az életüket, kimagasló nyugdíjjal. Ha cinikusan fogalmazok, még a rendszerváltozásnak is ők élvezik az előnyeit… Talán a mai fiatalok el sem tudják képzelni, milyen volt az, amikor az ember előre tudta: bizonyos bíróknál, például Tutsek Gusztávnál nem nagyon születhet más ítélet, csak halálbüntetés. A tárgyalás pedig nem volt több egyszerű színjátéknál. És azt is nehéz lehet elképzelni, milyen érzés volt a rendszerváltozás után azt látni, hogy például Ladvánszky Károly ÁVH-s százados kitüntetést kapott hetvenötödik születésnapjára. Talán elfelejtették, hogy az a 131 ember, aki a Ladvánszky által levezényelt sortűzben meghalt, éppen miatta veszítette el azt az esélyét, hogy hetvenöt évig éljen?

– Térjünk át a közelebbi múltra. A társadalom többsége azt szeretné, ha lenne elszámoltatás az előző nyolc év tettei kapcsán, és aki megsértette a törvényeket, az bíróság elé kerüljön. Van ilyen szándék a Fideszben? Mert akadnak, akik ezt kétségbe vonják.

– Van ilyen szándék, és kell is, hogy legyen, mert ez valóban társadalmi elvárás. Nem maradhat következmények nélkül, hogy mély szakadékba juttatták az országot, nem maradhatnak következmények nélkül a különböző korrupciós ügyek, nem maradhat következmények nélkül a maradék nemzeti vagyon nagy részének elherdálása. Az elmúlt években annyi mindent meg lehet tenni büntetlenül. Lehetett lopni, csalni, lassú éhhalálra ítélni az embereket, és eközben mosolyogva arról beszélni, hogy őket csak az emberek érdeke foglalkoztatja. Ez az egyik eredménye annak, hogy a rendszerváltozáskor elmulasztottuk azt, amit más országok megtettek, vagyis kizárták a politikai életből a kommunista elit tagjait. A Fidesz nem irányíthatja úgy az országot, hogy nem tartatja be a törvényeket és a bűnösök nem kapnak a jogszabályoknak megfelelő büntetést, különben eljátssza az esélyét egy több cikluson át tartó kormányzásra.

– Nyilván ezt párton belül is elmondta már.

– Sokakkal beszélgettem már erről, de azt látom, hogy a kormány sem gondolkodik másként. Nem véletlen, hogy Balsai István és Papcsák Ferenc megbízást is kapott arra, koordinálja az előző kormányzat tetteinek feltárását. Hiszek abban, hogy ebben a ciklusban élünk ezzel az lehetőséggel. És bár ezzel kapcsolatban nincs olyan erős társadalmi igény, mint az elszámoltatás kapcsán, hadd mondjam el, mi a másik nagy vágyam: az, hogy a most felnövő generációk tisztában legyenek azzal, mi történt ’56-ban. Hogy megtanulják a gyerekek, mi volt itt a forradalom előtt, hogyan fojtották vérbe a magyarság szabadságharcát, milyen megtorlást kellett elszenvednie annak, aki részt vett a forradalomban. Mert ez is a rendszerváltozás egyik nagy adóssága, hogy e tekintetben sem sikerült rendet tennünk a fejekben. Ez is mutatja, hogy az oktatásban is rengeteg a teendő. Nem csupán a kommunizmus éveiben, hanem az elmúlt esztendőkben is számtalan olyan döntés született, ami azt eredményezte, hogy a fiatalok sok területen egyre kevesebbet tudnak, amikor kikerülnek az iskolapadból. Nem tanították rendesen a történelmet, ma már nincs hit- és erkölcstan, mint az én időmben, sőt, még a testnevelési órák száma is egyre kevesebb lett. Aztán csodálkozunk, ha egyre több a rossz egészségi állapotú ember. És ez nem lehet véletlen.

– Hisz abban, hogy ezen ügyekben is lesz előrelépés?

– Igen, őszintén hiszem, hogy sikeres lehet ez a kormány, mert azt látom, hogy a helyzetünk nem reménytelen. Nézzük meg, mi történt az elmúlt hetek árvizei után. Sokan, sokszor elmondták már, hogy a mai emberek mennyire közömbösek a másik iránt, most mégis azt látjuk, hogy rengetegen próbáltak kevéske pénzükből is adakozni, vagy ruhákat, tisztítószereket adni, és sokan segítettek a kezük munkájával is a gátakon. Ez azt mutatja, hogy ha baj van, még mindig képesek vagyunk a szolidaritásra, még mindig képesek vagyunk az összefogásra. És ez nagyon fontos. Amikor kijöttem a börtönből egy szál ruhában, látszólag kevés esélyem volt arra, hogy talpra álljak. De a sors adott mellém valakit, aki segített, támogatott, és így kemény munkával, de rendbe tudtam tenni az életemet. Ma az egész ország bajban van. De ha egymás mellett állunk, összekapaszkodunk, akkor szebb és boldogabb lehet a jövő.

Bándy Péter