Közleményük szerint a Terrorelhárítási Központ (TEK) felderítési adatai alapján indított nyomozást az ügyészség.

Hirdetés

A megalapozott gyanú szerint a fiatalkorú férfi 2022. december 4-én egy az Iszlám Állam terrorszervezetet népszerűsítő videót magyar nyelvű felirattal látott el, majd azt a terrorszervezet saját szerverén működő, nagy nyilvánosság által hozzáférhető tartalommegosztó felületre feltöltötte.

A férfi ezt követően sem hagyott fel a terrorszervezet működésének támogatásával, amelynek során az Iszlám Állam népszerűsítése céljából általa létrehozott, bárki által elérhető szerverre további magyar nyelvű propagandakiadványt és a terrorszervezetet buzdító vallási énekeket töltött fel – írták.

Korábban írtuk

Közölték, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség a TEK közreműködésével a fiatalt elfogta, az őrizetének elrendelését követően gyanúsítottként hallgatta ki háborús uszítás bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt, majd a bizonyítás megnehezítésének, valamint a bűnismétlés veszélyére figyelemmel letartóztatásának elrendelését indítványozta.

A letartóztatás elrendeléséről a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója szerdán dönt.