Szemben a vörös árral – karácsonykor ment a fekete autó Mindszenty Józsefért
1948. december 26-án, miközben az ország a karácsonyt ünnepelte, a kommunista hatalom alkalmasnak találta az időt Mindszenty József esztergomi érsek letartóztatására. A nyilvánvalóan koholt vádak kémkedésről, valutaüzérkedésről és hazaárulásról szóltak, a kommunista propaganda mindent elkövetett, hogy meghurcolja a katolikus főpásztort, aki régóta szálka volt Rákosiék szemében.
Ha van emblematikus magyar alakja a kommunizmus áldozatainak, az kétségtelenül Mindszenty József. A későbbi bíboros, Magyarország utolsó hercegprímása 1892. március 29-én született Csehimindszenten, Vas vármegyében. Szegény paraszti családból származott, amelynek hagyományokban gyökerező, erős vallásossága nagy hatással volt későbbi életére. Tanulmányait a szombathelyi egyházmegyei szemináriumban végezte, ahol kiváló tanulóként tartották számon. 1915-ben szentelték pappá.
Az I. világháború alatt Mindszenty káplán volt, majd 1917-től Zalaegerszegen plébánosként szolgált. Itt vált közismertté a katolikus oktatás és közélet fellendítése iránti elhivatottsága.
1944-ben veszprémi püspökként szolgált, pulpitusát többek között arra is felhasználva, hogy a zsidóüldözések ellen szót emeljen. A II. világháború végén Magyarország szovjet megszállásával azonban új, még keményebb kihívással kellett szembenéznie: a kommunista rezsim törekedett a katolikus egyház térdre kényszerítésére.
1945-ben XII. Pius pápa esztergomi érsekké nevezte ki, így a magyar katolikus egyház legfőbb vezetője lett. Mindszenty nem tűrt semmiféle alkut a kommunista hatalommal, és a vallásszabadság és az egyházi értékrend védelmében nyíltan szembeszállt Rákosi Mátyás vezette rezsimmel.
Letartóztatás és koncepciós per kommunista módra
1948. december 26-án, karácsony második napján Mindszenty Józsefet letartóztatták. A vádak koholtak voltak: kémkedés, valutaüzérkedés, hazaárulás és rendszerellenes szervezkedés. Az érseket brutális módszerekkel vallatták: fizikailag és lelkileg is megkínozták, hogy beismerő vallomást csikarjanak ki belőle.
A kommunista propagandagépezet a népi demokrácia „árulójaként” ábrázolta. A sajtó, mint a Szabad Nép és egyéb állami lapok, Mindszentyt a feudális, reakciós erők utolsó maradványaként bélyegezték meg. A hercegprímás ügye kiemelten fontos lehetett Rákosiéknak, mert a propaganda az üzemi lapok szintjéig elérve zúdított rá össztüzet, nagyjából ugyanazzal a tartalommal. Íme egy, a Ganz Dolgozók Lapjában megjelent írás:
„Megelégedéssel vettem tudomásul a hétfő esti újsághírt, amely beszámol Mindszenty hercegprímás letartóztatásáról. Nekünk, magyar dolgozóknak csak egy lehet erről a véleményünk, mégpedig az, hogy ilyen ember, aki vallást, az egyházat arra használja fel, hogy a piszkos imperialista külföld propagandáját terjessze, aki ellene van hazánk békés fejlődésének, aki a vallást szembe helyezi a politikával, s ahol csak módjában van, ellenünk dolgozik, nem méltó arra, hogy a magyar katolikus dolgozó nép vezetője legyen.”
A per zárt ajtók mögött zajlott, 1949. február 8-án ítéletet hirdettek: életfogytiglani börtönre ítélték.
A fél világ felháborodott
Mindszenty pere világszerte nagy felháborodást váltott ki. A Vatikán XII. Pius pápa vezetésével kiállt az érsek mellett, Mindszentyt a katolikus hit vértanújának nevezte. A nyugati sajtó a szovjet típusú diktatúra jelképeként ábrázolta az eseményeket, amely a vallási és emberi jogok sárba tiprására hívja fel a figyelmet. Az USA és más nyugati hatalmak diplomáciai csatornákon tiltakoztak. Az Egyesült Államok a letartóztatást az emberi jogok súlyos megsértéseként ítélte el, és felszólította a magyar kormányt Mindszenty szabadon bocsátására. Az amerikai kormány és a nyugati hatalmak az ENSZ és különböző nemzetközi fórumokon igyekeztek nyomást gyakorolni a Rákosi-rendszerre. A tiltakozás azonban eredménytelen maradt. A diplomáciai tiltakozások ugyan morális támogatást nyújtottak Mindszenty ügyének, de a hidegháborús helyzetben a nyugati országok katonai és politikai eszközei korlátozottak voltak. A hercegprímás börtöncellájának ajtaját végül az 56-os forradalom tiszavirágéletű győzelme nyitotta meg. Nem várta meg, hogy újra elfogják, a szovjet csapatok inváziója után, november 4-én az amerikai nagykövetségen keresett menedéket, ahol 15 évig tartózkodott. 1971-ben a Vatikán közvetítésével hagyta el Magyarországot, és Bécsben telepedett le. Ekkor már száműzetésben élt, de folyamatosan dolgozott a magyar egyház érdekében. Nem adatott meg neki, hogy megérje a kommunizmus bukását, 1975. május 6-án hunyt el Bécsben. 1991-ben hamvait hazahozták, és az esztergomi bazilikában helyezték végső nyugalomra.
