– Megdöbbentő felvételeket láthattunk Mélymagyar című műsorának legutóbbi adásában a galgagyörki drámáról. Miként élte meg az ott történteket ön újságíróként?

– Nem az a lényeg elsősorban, hogy én mit tapasztaltam Galgagyörkön. Sokkal megdöbbentőbb, amit másnap olvastam a sajtóban. Annak ugyanis semmi köze sincs a valósághoz. Azt olvastam például, hogy csuklyát viselő szélsőségesek szabályosan megrohamozták a galamblelkületű O. család házát, felgyújtották azt, s a kedves O.-né három kisgyermekkel együtt menekülni kényszerült. Egy nappal később a csuklyások már be is törtek a házba, és belelőttek a televízióba. Ilyen képtelen híreket a Magyar Távirati Iroda is közölt. Nem tudom, kik dolgoznak ott, de jó lenne, ha utánajárnának a valóságnak. A sajtóhíradások annál különösebbek, hiszen rajtunk kívül kamerát nem láttam, újságíróval nem találkoztam. Elképesztőnek tartom ezt az egész mocskolódó kampányt, amivel az ellenkezőjét igyekeznek elhitetni a közvéleménnyel, mint ami történt. A tény az, hogy két magyar családnak kellett elmenekülni Galgagyörkről. Az is tény, hogy őket senki nem kereste meg, senki nem kérdezte meg az ő véleményüket. Tőrőlmetszett, undorító hazugság mindaz, ami megjelent a lapokban. Ami viszont a lényeg, s amit szemtanúként a leghatározottabban megerősíthetek: semmilyen ház nem égett, senki semmit nem gyújtott fel. Egyetlen, azazhogy pontosan két család volt életveszélyben: Pölöskei László és felesége, valamint a hölgy szemben lakó barátnője és három gyermeke. Nekik kellett azon a szomorú éjjelen elhagyni a falut, a Magyar Gárda segítségével.

– Mit jelentett ez a segítség pontosan?

– Miután a rendőrök nem tettek semmit a több tucat, kapákkal, botokkal hadonászó ordítozó cigány által fenyegetett család védelme érdekében, Pölöskeiék a Magyar Gárdától kértek segítséget, mivel úgy döntöttek, inkább elmennek a faluból. Érdekes módon a gárdisták megérkezése után negyed órával hatalmas erőkkel jelent meg a helyszínen a Rebisz. Ezúton üzenem mindenkinek, akinek feldühödött cigányok az életét fenyegetik, ne azzal hívja a rendőrséget, hogy meg akarják ölni, hanem azt kell mondani, hogy ott a Magyar Gárda. Ez a hívószó, úgy látszik…

– A rendőrök ekkor már határozottabbak voltak, segítettek kimenekíteni a veszélyben lévő magyarokat?

– Nem mondhatnám, sőt, elképesztő jelenetekre került sor. Filmfelvétel tanúsítja, amint a rendőrök helyszíni parancsnoka azt mondja a gárdisták vezetőjének, hogy nyolcan-tízen fölmehetnek a fenyegetett családhoz, segítendő a csomagolásban, költözködésben, de csak akkor, ha leveszik az egyenruhát, mert az irritálhatja a cigányokat. A gárdisták kínjukban röhögtek ezen, mire a rendőr közölte, hogy ha ebben nem tudnak megegyezni, akkor a Pölöskei család nem költözik. Pedig, hangsúlyozom, életveszélyben voltak.

– Ehhez képest a fényeslitkei gyilkosság után, amikor egy részeg férfi szóváltást követően leszúrt egy tizenéves cigány fiút, akit szülei italért küldtek a kocsmába, ifjabb Bogdán János, az Országos Cigány Önkormányzat sajtószóvivője azt írta, hogy „a cigányok elleni előítéletesség egyre gyakrabban vezet önbíráskodáshoz, békésen alvó emberek házainak felgyújtásához, gyilkossági kísérletekhez, és most már gyilkoláshoz is”. És feltételes módban hozzátette, hogy a Gárda szellemisége bátorította a gyilkost. Ön szerint mi haszna van a balliberális sajtónak és az úgynevezett jogvédőknek a valóság kiforgatásából, a hazugságokból?

– Ennek alapos elemzése igen messzire vezetne. Ha röviden akarom összefoglalni, akkor egyrészt pótcselekvés, másrészt ez az 1968-ban gyökerező álliberális, de leginkább semmilyen értelmiség összes sikertelenségét, tehetségtelenségét, frusztrációját abban éli ki, hogy minden kisebbséget úgymond megvédenek a többséggel szemben, teljesen függetlenül az adott kisebbség minőségétől. Így hát mindaddig, míg mindenáron megmagyarázzák a falusi magyar embernek, hogy amit ő tapasztal naponta, az nem igaz, ha meg igaz, akkor tűrje el, hogy molesztálják a lányát, ellopják a nagymama utolsó csirkéjét, megerőszakolják, megölik a nyolcvanéves néniket, s mindaddig, míg munkakerülő, összeférhetetlen, bűnöző alakokat védelmeznek, ahelyett hogy elmondanák nekik, hogy márpedig ti munkakerülő, összeférhetetlen, bűnöző alakok vagytok, pontosan azoknak a cigányoknak ártanak legtöbbet, akik inukszakadtáig dolgoznak, igyekeznek betagozódni a társadalomba, tisztességgel nevelik a gyermekeiket.

Á. B.