Egyre zavarosabb az ügy. A rendőrség a hétfői helyszíni szemléjén nem talált semmit a szeméttelepen, ennek ellenére vizsgálatot indított. Állítólag voltak ugyanis dokumentumok a telepen, de azokat a rendőrség információja szerint magával vitte a bejelentő. Hogy hogyan és miért, az nem derült ki. A dolog azért is furcsa, mert több mázsányi iratról van szó. A bejelentő szerint Oszkó Péter, Hónig Péter és Draskovics Tibor aláírása szerepel a szemétben talált dokumentumokon. A zsákokba csomagolt törvényjavaslatokat és számlákat – a hírek szerint – nem semmisítették meg szabályszerűen. Pedig a jogszabályok pontosan meghatározzák, hogyan kerülhet a szemétbe fölöslegessé vált kormányzati irat.

Szollár Domokos kormányszóvivő azonban nem biztos abban, hogy a dokumentumok valódiak. Hozzátette: nagyon szigorú az iratkezelés a közigazgatásban. „A leselejtezendő és leselejtezett iratokat nem egy az egyben viszi a kormányzat a szeméttelepre, hanem először le kell azokat darálni, és a darált anyagot egy papírgyárba visszük el, hogy újra fel lehessen használni Ilyen típusú iratmegsemmisítés, hogy egy az egyben iratok kerülnek ki, a szabályok ellen való, így nem lehetet iratot megsemmisíteni a kormányzati rendszerben.”

A BRFK megkeresi az érintett minisztériumokat és a bejelentőt is, hogy kiderüljön, pontosan milyen dokumentumok voltak a szeméttelepen.

(MR)