Szentkirályi Alexandra: A tiszások csak hatalmat akarnak
A Fidesz kormányzásával a Tisza Pártnak nem tartalmi problémái vannak, pusztán az a bajuk, hogy nem ők vannak hatalmon – mondta a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője szerdán a Harcosok órája című online műsorban, amelynek vendége volt Horváth József, a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet vezetője, biztonságpolitikai szakértő is.Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta, a migrációtól, az LMBTQ-n keresztül Brüsszelig, nincs egyetlen olyan téma, amelyben a Fideszétől eltérő, érthető, „testtel rendelkező álláspontot” képviselnének. Szerinte ráadásul számukra nem az emberek boldogulását szolgáló eszköz lenne egy-egy intézkedés , hanem a hatalom megszerzése az egyetlen céljuk.
A Tisza politikusainak azért is ellentmondásosak a nyilatkozataik, mert „az igazi programjukat nem Magyarországon írják” – értékelt Szentkirályi Alexandra.
Arra, hogy Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének mentelmi jogát az Európai Parlament (EP) nem függesztette fel, így nem is büntethető, azt mondta, egy bizonyítható eset kapcsán döntött így az EP, ami valószínűleg egy megegyezés része. Ennek megfelelően a védelemért cserébe Magyar Péter különböző dolgokat teljesít Brüsszel számára, s valószínűleg korábbi ígéretével szemben éppen a mentelmi jog miatt lett EP képviselő – vélekedett.
Annak kapcsán, hogy a Tisza Párt applikációját letöltők személyes adatai kikerültek az internetre, továbbá, hogy egy ukrán programfejlesztő neve is felmerült az ügyben, a politikus közölte: amatőr, felelőtlen és komolytalan ügy részesei a tiszások, akiknek most „rossz érzés lehet”, hogy mobiljaik, számítógépeik tartalma kikerülhet az internetre. Szerinte a pártnak tagadás helyett bocsánatot kellett volna kérnie, s gondoskodnia kellett volna a biztonságos adattárolásról.
Azt mondta, azok után, hogy Magyar Péter nem vett részt azon a szavazáson, amelyen egyetlen vokson múlt a Magyarországon emberek verésében részt vevő Ilaria Salis mentelmi jogának elvétele, hogyan várható el tőle, hogy bármikor is kiálljon a magyarok érdekeiért?
A frakcióvezető arról, hogy Aranyosi Péter humorista a hétvégén inzultált egy őt kérdező embert, azt mondta: a családjával szemben is agresszív Magyar Péter miatt van olyan állapotban a magyar közélet, hogy egyesek szerint ez belefér, hiszen a Tisza elnöke „indulatokat szabadított fel”.
Az Otthon Start Program kapcsán azt emelte ki, hogy az intézkedés nyomán végre ismét lesznek újépítésű lakások a fővárosban, megélénkült a lakáspiac, hiszen „harmincezer ingatlan került ki a piacra, azoknak háromnegyede Otthon Start-kompatibilis”.
A fővárosi önkormányzat pénzügyi helyzetéről szólva kiemelte, hogy a csőd elkerülése és a stabil működés megteremtésében érdekeltek a kormánypártok, de ehhez Karácsony Gergely főpolgármesternek is tennie kellene, ezzel szemben ő csak a kormányra mutogat, s áldozatszerepet ölt magára, míg a Tisza asszisztál ehhez a helyzethez.
A műsor másik vendége, Horváth József, a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet vezetője a Tisza Párt applikációjával kapcsolatos adatszivárgásról azt mondta, a hírek szerint csaknem 20 ezer állampolgár adatai kerültek ki, ezek az emberek így támadhatóvá váltak, sérült a személyi adataik védelme.
Hozzátette, a Tisza Pártnál az „ukrán szál” időről időre felbukkan. Semmi sem indokolja, hogy egy ilyen applikáció fejlesztésével egy ukrán céget kell megbízni, magyar fejlesztők is megbízhatóan elvégzik a feladatot – mondta.
Arra reagálva, hogy az EP kedden nem adta ki Magyar Péter és Ilaria Salis mentelmi jogát, kifejtette, ez azért aggályos, mert az EU eresztékeiben recseg-ropog. Egykor nagy országok morális mélyponton vannak, Franciaország a polgárháború szélén, például a kormányozhatatlanság határán áll. A német politológia Közép-Európát „törmelékzónaként” azonosította, így is viselkednek vele. Úgy tesznek, mintha megmondhatnák, hogy a „gyanús, kis pusztai országok mit csinálhatnak, és majd meg is ítélhetik” – emelte ki.
Ilaria Salis esetében tipikus balliberális mentalitás érvényesül, amely bocsánatos bűnnek tartja, hogy a képviselő verőemberként vett részt a Magyarországon elkövetett bűncselekményben. Ha ezt a szélsőjobb tenné, azt mondanák, hogy tűzzel-vassal irtani kell, de a szélsőballal mindig megengedőbbek – jegyezte meg.
Azzal, hogy engedélyezte Tomahawk cirkálórakéták Ukrajnának való szállítását, Donald Trump nyomást gyakorol Putyinra – vélekedett, kitérve arra, hogy első körben a saját, másodszor a NATO-szövetségesek raktáraikat kell feltölteni, és csak utána kerülhetnek a rakéták Ukrajnába.
Az utóbbi hetekben drónokkal történt európai légtérsértésekről azt mondta, bizonyítani kellene, hogy például a balti légteret megsértő drónok oroszok voltak, ami nem történt meg. „Nem tudjuk, hogy higgyünk-e a szemünknek, vagy a nyugati kormányok a saját választóikat akarják megtéveszteni, és a háborús pszichózist erősíteni, hogy ezzel a saját belpolitikai problémáikról eltereljék a figyelmet” – jelentette ki.
A 2026-os választás brüsszeli vagy orosz befolyásolásáról szóló hírek kapcsán idézte Angela Merkel volt német kancellárt, aki azt mondta, hogy Orbán Viktor önálló politikát folytat, és nem Putyin mellzsebéből bújt elő. A nagyhatalmak tologatják a befolyási zónájukat jobbra-balra, mi pedig védjük a szuverenitásunkat – fogalmazott a kutatóintézeti vezető.
