„Gyurcsány úr, azt szeretném kérdezni, hogy akkor ugye önök kormányoznak most a Városházán?”

Hirdetés

– tette fel a kérdést Facebook-videójában telefonálást imitálva Szentkirályi Alexandra, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének.

„Igen, ha a választók azt mondják, hogy mi kormányozzuk Budapestet, akkor mi kormányozzuk Budapestet. Ez a dolgunk. Az ellenkező lenne a baj”

– mondta a bejátszott videófelvételen Gyurcsány Ferenc.

A Fidesz főpolgármester-jelöltje rámutatott: – Maradt még kérdés bárkiben afelől, hogy Karácsony egyenlő Gyurcsánnyal? Gyurcsány diktál, Karácsony szolgál, a Gyurcsány-fiókák pedig szépen híznak a budapestiek pénzén. Vasárnap zárjuk le a Gyurcsány–Karácsony-korszakot! – zárta videóját Szentkirályi Alexandra.

A Fidesz főpolgármester-jelöltje a napokban emlékeztetett: miközben Karácsony Gergely öt éve csődöt kiáltott, és erre hivatkozva megszorításokat vezetett be a fővárosban, addig több mint egymilliárd forint vándorolt a budapestiek pénzéből a főpolgármester több tucat tanácsadójának és a főváros cégeit vezető levitézlett Gyurcsány-emberek zsebébe.

Korábban írtuk

Szentkirályi Alexandra minderre azt mondta, számításaik szerint mintegy 842 millió forint a Gyurcsány Ferenchez, illetve a DK-hoz ezer szállal kötődő embereknek a bére, akik a fizetésüket fővárosi cégektől, vagyonkezelőktől, felügyelőbizottságoktól vagy magától a fővárosi önkormányzattól kapják.

„Azt is mondhatnánk, hogy 2019-ben megalakult a harmadik Gyurcsány-kormány Budapesten, Karácsonnyal a kirakatban, Gyurcsányékkal pedig a kasszában”

– fogalmazott a kormánypártok főpolgármester-jelöltje.

Forrás: Magyar Nemzet