Hirdetés

Szentkirályi Alexandra felidézte, hogy Karácsony Gergely a tíz évnél idősebb autók kitiltásáról leszögezte: „sem én, sem egyetlen egy kollégám nem mondott ehhez hasonlót”.

A főpolgármester „frissen kinevezett klímaügynöke” szerint azonban máshogy áll a dolog – mutatott rá Szentkirályi Alexandra. A felvételen hallható, hogy a klímaügynökséget vezető Ámon Ada arról beszél: „kijelölünk zéró emissziós zónákat vagy alacsony kibocsátási zónákat. Dolgozunk egyébként ilyesmin is a BKK-val.”

Tehát Karácsony Gergelyék ezeket tervezik, ezen dolgoznak, a főpolgármester „hazudott újra, sőt reggel, éjjel meg este is hazudnak, sőt, még tudják is fokozni” – fogalmazott a Fidesz-KDNP jelöltje.

A következő bejátszásban Ámon Ada elmondja: „ezt a kérdést, ezt úgy fogjuk kezelni, hogyha folyamatosan autós közlekedésnek a terepét, a területét szűkítjük, illetve drágítjuk”.

Korábban írtuk

Szentkirályi Alexandra szerint „Karácsonyék lebuktak, fény derült rá, min dolgoznak titokban a Városházán, mik a céljaik, hogyan tennék tönkre a budapestiek életét”.

Karácsony Gergely „jobban tenné, ha hazudozás helyett vállalná a felelősséget, persze ő az utolsó akitől erre számítani lehet” – hangoztatta a kormánypárti jelölt. Hozzáfűzte: „elég az őrületből, váltsuk le Karácsonyékat!”