Szeretetre és megbocsátásra vágyik Amerika
A mélyebb jelentésű szeretet, kölcsönös megértés és megbocsátás azok az értékek, amelyeket a Fetzer Institute felmérése szerint együttesen vallanak az amerikaiak. A kutatás szerint a lakosság úgy érzi, a világ túl megosztott, de ha jobban értenénk a más nemzetek által vallott értékeket, kevesebb konfliktus lenne.
Bár sok az, ami elválaszt, számos dolog összeköt a Fetzer Institute közelmúltban közzétett kutatása szerint. A közös amerikai értékek feltárását célul kitűző, reprezentatív vizsgálat eredményei szerint az Egyesült Államok lakossága gyakorlatilag egyetemes vágyat fogalmaz meg a szeretőbb és egységesebb világ iránt. Tízből kilenc személy szerint több megbocsátásra és szeretetre lenne szükség világszerte, tízből hatan pedig úgy vélik, hogy ha az egyes emberek jobban értenék a más nemzetek által vallott értékeket, akkor kevesebb konfliktus lenne a világban. Jelenleg azonban tízből kilencen úgy látják, a világ ma túlságosan megosztott és széthúzó.
A globális elképzelések mellett személyes igényeiknek is hangot adtak a megkérdezettek. E szerint 82 százalék vágyik arra, hogy valahová tartozzon, 68 százalék érzi szükségét annak, hogy mélyebb szeretetben éljen, míg 62 százalék kicsit több megbocsátást szeretne látni maga körül.
A válaszadók saját környezetüket többnyire barátságosnak és békésnek minősítik, ugyanakkor 40 százalékuk saját érzete szerint megosztott, 31 százalék szerint intoleráns, 27 százalék szerint pedig bizalmatlan környezetben él.
(Forrás: ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevél)