Szeretném visszakapni a régi anyukámat!

Minden harmadik gyerek mentális egészségi problémáktól szenved a koronavírus-járvány kitörése óta – derül ki a Hamburg-Eppendorfi Egyetemi Klinika kutatásából. Elsősorban a félelem és a szorongás nőtt a körükben, de egyre gyakrabban észlelik a depresszió tüneteit is, illetve pszichoszomatikus panaszokat, fej-, gyomorfájást. Megállapították, hogy a járvány alatt egészségtelenebbé vált a táplálkozás, több édességet esznek, sok gyerek már nem sportol. Túlzott a médiafogyasztásuk, a távoktatást pedig sokkal megerőltetőbbnek érezték, mint tavaly tavasszal, és megszaporodtak a szülőkkel való konfliktusok is.

Egy európai felmérés szerint ötből egy gyerek vallja, hogy boldogtalan és szorong a jövő miatt, tízből egynél tetten érhetők mentális problémák tünetei. Egy új kínai kutatás szerint pedig 19-ről 25 százalékra nőtt a depresszióval küzdők száma, míg az öngyilkossági kísérletek száma megduplázódott.

Ugye, nem fogsz meghalni?

– Eleinte minden nagyon rendben ment, a gyerek örömmel várta az online órákat, örült a digitális feladatoknak; ha valamiért másnapra maradt egy lecke, reggel már rohant is az íróasztalához – meséli Judit, egy elsős kisfiú anyukája. – A végén azonban már nagyon nehéz volt rávenni, hogy tegye a dolgát, az utolsó héten már ordítottam vele, nem maradt más módszerem, hogy a minimumot elvégeztessem vele. Se kérés, se érvelés, se jutalom, se fenyegetés nem használt. Szörnyű volt, sírva mondta, hogy szeretné visszakapni a régi anyukáját. Akkor értettem meg, amit egy barátnőm mesélt a tavaly tavaszi lezárások után, hogy pszichológushoz vitte a másodikos lányát, mert megromlott a kapcsolatuk. Még egy hetet nem bírtam volna ki. Persze, egy kicsit a számolásban vissza is fejlődött, a figyelme is könnyebben elkalandozik, de úgy érzem, hamar visszarendeződött minden a nyitás óta. Maga a járvány is hat rá, sokszor kérdezgette, hogy meg fogok-e halni. Akkor is, amikor ő kapta el a vírust, és félt, hogy átadja nekem, de az oltáskor is. Észrevette, hogy aggódom, ráadásul beteg is lettem tőle. Számára a betegséghez, oltáshoz is egészen más képzetek fognak kapcsolódni, mint a mi generációnknak.

Fásultabbak a gyerekek, a felnőttek is, mint tavaly.

– Egyre többen jelentkeznek nálunk pszichológiai és tanulási problémákkal – mondja Fehér Tibor Dániel gyerekpszichológus, a Tanulásdiagnosztika munkatársa. – A tünetek életkoronként változnak, a kicsik újra bepisilnek, a nagyobbaknál romlik a figyelem, az iskolai teljesítmény, testi panaszok léphetnek fel, mint a gyakori hasfájás, fejfájás. A nagyobbakat a vírushelyzet akadályozhatja a serdülőkori krízis megoldásában, a fokozott elszigetelődés akár depresszív tünetek megjelenéséhez is vezethet. A gyerekpszichológiában a környezetet vizsgáljuk meg, mert általában a család működéséből, annak érzelem- és indulatszabályozásából erednek a problémák. Most a családok egzisztenciális szorongásokkal, sok helyen gyásszal, a bevétel hiányával küzdenek, de főképp bizonytalansággal. Emellett alsó tagozatban a digitális oktatásban a szülő olyan szerepben volt kénytelen helytállni, ami nem a sajátja. Új konfliktus jelent meg ezzel a szülő-gyerek kapcsolatban, ami a gyerek számára ismeretlen, ezért ijesztő, frusztrációt, szorongást keltő.

– Hiába voltak együtt egész nap, valójában kevesebb lett a minőségi együtt töltött idő, mint korábban, mert gyerek és felnőtt számára is összecsúszott a munka, a tanulás, illetve a magánélet időkerete, ezenfelül programlehetőség is alig akadt. Márpedig az ilyen önfeledt időben tudnak a konfliktusok elsimulni, az érzelmek kiegyensúlyozódni és megszelídülni. A családoknak annyira megterhelő volt érzelmileg ez az egész helyzet, hogy nem tudtak válaszolni a gyerekek szorongásaira, még azokat is kezelni.

Fokozott kontroll

– A lányom nyolcadikos, tavaly nagyon fegyelmezetten csinálta végig, most viszont túl sok volt a feladata – panaszkodik Kata az online oktatásra. – A tanárok rájöttek, hogy az első hullámban sok dolgozatot a szülők írtak meg, és a puskázás is evidenssé vált. Volt, aki ott térdelt a gyerek laptopja mellett, és úgy súgott neki feleltetés alatt. Persze, ennek eredménye szépen látszott szeptemberben, és a tanárok ezt idén úgy próbálták elkerülni, hogy még több házit adtak. Már tavaly is táblázatot csináltunk három hétre előre, és úgy próbáltuk lekövetni a határidőket, de akkor is én készítettem el a rajzból beadandó feladatot, mert nem lett volna rá ideje. Most a tanár stopper­órával a kezében feleltette fizikából a lányomat a kamera előtt, és folyamatosan sürgette, hogy „csináld, csináld, mindjárt lejár az időd!”. Csoda, hogy nem blokkolt le. Sokáig a felvételi miatt hajtották őket, de még a szóbeli időszakában is témazáró dolgozatokat írattak, ami aztán tényleg eléggé kontraproduktív. Azt ígérték, utána könnyebb lesz, de most a kompetencia­mérés okán ment a folyamatos zrikálás, még a tavaszi szünet alatt is küldték a digitális feladatokat, sorolja az anyuka.

Általános panasz, hogy öt-hat online óra után sokszor rosszul lettek a gyerekek, létező jelenség ugyanis a „Zoom-fáradtság”, mert az online munkamód máshogy igényli a figyelmünket, nagyon megterheli a szemet és az agyat. Kata szerint mindennek semmi értelme nem volt, aki addig lógott, online is ezt tette, viszont a lelkiismeretesek belebetegedtek a dologba. Az osztályban van már depressziós is, egy ismerős gyereket pedig pszichiátriára kellett vinni.

A másik oldal

Persze a lelkiismeretes tanároknak sem volt egyszerű.

– Én is észrevettem, hogy fokozom a kontrollt, és valóban több feladattal érem ezt el. Nem is tudom, miért tettem, hiszen nekem is jóval több munka volt elkészíteni a digitális leckéket, és ki is javítani őket egyesével – így egy budapesti gimnáziumi angoltanárnő. – A kamera ugyanis nem jelent semmit, van, akit látok képen, és látom, hogy nem figyel, miközben néhány lány kifejezetten rosszul érzi magát, ha veszik, ezért kikapcsolja. De ha kérdezek tőle, értelmesen válaszol. Alapvetően az volt a cél, hogy tanuljanak, és ezt leginkább feladatokkal, gyakorlással lehet elérni; a határidőket is lazán vettem, ha valaki később adta be, nem bántam, hiszen dolgozott vele, ez a fontos. Dolgozatot nyilván nem volt értelme íratni, ezért feleltettem, de előre jeleztem. Ilyenkor addig legalább a többiek szabadon készülhettek vagy pihenhettek.

A tanárnő rengeteget beszélgetett is a gyerekekkel, és úgy látja, hogy sokukra rosszul hatott a több hónapos bezártság. Osztályfőnökként igyekezett követni az életüket, tartani bennük a lelket, mindennek következtében napi tíz órákat ült gép előtt. Van például egy fiú, aki már pár hónapja depressziós, önbántalmazás is jellemző nála, ezért nagyon figyel rá a tanári kar.

– Sokaknál nem lehetett megelőzni a leszakadást – teszi hozzá –, van olyan csoport, ahol szinte senki nem kapcsolta be a kamerát; ha kérdeztem, egy sem válaszolt, legfeljebb közölte, hogy nem tudja. Igazolatlant erre nem lehetett adni. Be lehetett kérni az órai munkát, de három egyes után mi következik? Van az a pont, amikor az ember kifogy az eszközökből.

Nekem a konyha jutott

– Nálunk most jobb volt a helyzet, mint tavasszal, mert sportolhattak a gyerekek, akkor leálltak az edzések is. Az­óta gyakorlatilag ennek az élménynek a hatására költöztünk nagyobb lakásba, egyszerűen muszáj mindenkinek egy saját helyiség. Persze nekem így is csak a konyha jutott – meséli rezignáltan a két gimnazista lányával és férjével otthon dolgozó anyuka. – A sportnak köszönhetően a gyerekek találkozhattak a barátaikkal, és ez életmentő nekünk, szülőknek is, mert kamaszokkal azért nem jó mindig összezárva lenni. Néha nagyon kritikusak, közben meg olyanok is, mint a kisgyerekek, tízpercenként kérnek vagy kérdeznek tőlem valamit. Nehéz volt így dolgozni. Azt is látom, hogy már rettentően unatkoztak, hiába lehetett puskázni, sokáig aludni. Mostanra teljesen motiválatlanok, abszolút hidegen hagyja őket, hogy napokat késnek a beadandókkal, normális esetben azért ez nem fordulna elő. Mi is nehezen bírtuk már. Az apjuk matematikatanár, fáradt volt az egész napos tanítástól, ha kérdeztek tőle a leckéjükről, már nem is magyarázott, csak veszekedés lett belőle, inkább megírta helyettük. Soha életükben nem csináltunk ilyet, de most se időnk, se türelmünk, se kedvünk nem volt már a lányok iskolai ügyeivel való foglalkozáshoz. Nyilván nagy baj lesz ebből egyszer, hogy semmi tudás nincs a gyerekek matek- és fizikaötösei mögött, de ez sem érdekel senkit.

Túlélhető a krízis

– Normális esetben ha a szülő szerepe továbbra is nagyon intim kamaszkorban, például nem találkozik kortársakkal a gyerek, azt vészjelnek szoktuk tekinteni a gyerekpszichológiában – mondja Fehér Tibor Dániel. – Ehhez képest most ez a normális, aminek meglesz még a böjtje. De a krízisek túlélhetők. Ha enyhül majd a helyzet, a gyerekek tünetei is múlni fognak.

– Valóban megnövekedett a betegszám, a gyerekpszichiátrián el is hangzott, hogy most jön a pszichopandémia, a járvány után egy általános rossz pszichikai állapottal kell megküzdenünk – mondja dr. Bóna Adrien klinikai gyermekpszichológus, a Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Intézetének oktatója. – Össztársadalmi traumát élünk meg, amire utoljára a XX. században volt példa. Hatalmas a bizonytalanság a szülőkben is, az egyik szakértő ezt mondja, a másik azt; valaki semmit nem tett és megúszta, más meg oltást is kapott, mégis meghalt. Korábban nemcsak gondoltuk, hanem hirdettük is, hogy az életünk irányítása a mi kezünkben van, a mi döntéseink határozzák meg, most meg itt arat körülöttünk a halál, és tehetetlenek vagyunk. Nagyon nem ehhez vagyunk hozzászokva 2021-ben, abban az illúzióban éltünk, hogy minket már semmi baj nem érhet. Közben erre a helyzetre mintánk sincs, háborúra talán még készültünk esetleg, de ilyesmire biztosan nem. Nem tudjuk megkérdezni a nagy öregeket erről, nem láttunk rá példát gyerekkorunkban. De ha visszaáll a rend, az egyébként jól működő családokban, ahol a szorongásszint nem magasabb az egészségesnél, a szülő-gyerek kapcsolat kiszámítható és biztonságos, a gyerekkori pszichológiai következmények is el fognak múlni.