A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a mediáció barátai csoport tanácskozása előtt hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösség válaszai rendre kudarcot vallottak a világban zajló fegyveres konfliktusok rendezését illetően, mivel jól látható, hogy a harctéren nincs megoldás, csak a tárgyalóasztalnál.

Hirdetés

„Csatatér helyett tárgyalóasztalra, fegyverszállítások helyett diplomáciára van szükség. Így lehetne összegezni az elmúlt kis híján ezer nap tapasztalatait” – mondta.

„Ma össze is gyűlünk azon országok, amelyek a mediációt, a közvetítést, a diplomáciai megoldást látják az első számú megoldásnak a fegyveres konfliktusok tekintetében” – tette hozzá.

Kiemelte, hogy a csoportot az ukrajnai háború eddigi egyetlen sikeres közvetítési kísérletét a magáénak tudó Törökországot vezeti.

Korábban írtuk

„Katar a másik olyan ország, amelyik kifejezetten sikeres volt az elmúlt időszakban. Ők nem az ukrajnai háború, hanem a közel-keleti konfliktus vonatkozásában. A katariak támogatása, segítsége és sikeres közbenjárása nélkül nem szabadulhatott volna ki a három magyar túsz sem, akik ma már biztonságban vannak” – mutatott rá.

„Sajnos még mindig van egy magyar állampolgárságú személy a Hamász által fogva tartott túszok között. A legutóbbi értesüléseink szerint életben van, és őszintén reméljük, hogy hamarosan végre majd létrejöhet egy olyan megállapodás az egymással szemben álló felek között, amelynek nyomán ő is visszanyerheti a szabadságát” – húzta alá, megjegyezve, hogy Katar itt egyértelműen kulcsszereplő.

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy a nap folyamán találkozni fog katari és török kollégájával, akikkel a közvetítés erőfeszítések mellett egy másik igen fontos téma is napirendre fog kerülni: Magyarország energiaellátása.

„Törökország már most, Katar pedig a jövőben játszhat fontos szerepet a magyar energiaellátás biztonságában” – hangsúlyozta.

Ennek kapcsán pedig tudatta, hogy a hazai földgázellátást legnagyobb részben biztosító Török Áramlat vezeték teljesen megbízható útvonalat jelent.

„Ezen a vezetéken már most nagyjából annyi földgáz érkezett idén, mint a tavalyi esztendő egészében, több mint 5,5 milliárd köbméter” – tájékoztatott.

A miniszter végül kifejtette, hogy Katarral pedig már meg is indultak az érdemi egyeztetések arról, hogy miként lehet majd 2027-ből bevonni a közel-keleti országból származó cseppfolyósított földgázt (LNG) a magyar energiamixbe.

Elmondta, hogy most a lehetséges útvonalak felmérése zajlik, de ami biztos, hogy Délkelet Európában nagy szükség van a hálózat kapacitásának bővítésére.

„A földgázszállítási kapacitásokat meg kell növelni, és akkor teljesen reális forgatókönyv, hogy Katarból vásárolt cseppfolyósított gáz is megjelenhet nagyjából 2027-től a magyar energiaellátásban” – közölte.