Szijjártó Péter azt írta: a világ számos súlyos biztonsági kihívással néz szembe, talán soha nem volt ilyen rossz a globális biztonsági helyzet a hidegháború vége óta. „A kelet-nyugat kapcsolatok ellenségeskedéssé alakulása miatt egyszer már blokkokra osztották a világot, amiből mi, magyarok nagyon rosszul jöttünk ki” – tette hozzá.

Hirdetés

A mi érdekünk az, hogy kelet és nyugat között civilizált együttműködés legyen, azzal ugyanis Magyarország jól jár. A civilizált együttműködés alapja a párbeszéd, a párbeszédhez pedig kommunikációs csatornák kellenek. Ha ezeket bezárjuk, akkor a békés együttélés lehetőségét semmisítjük meg” – fogalmazott Szijjártó Péter.

A tárcavezető szerint ezért van nagy jelentősége az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) csütörtöki miniszteri tanácsülésének, melyre Szkopjéban kerül sor, s melyen részt vesz az amerikai és az orosz kolléga is.

Jó lenne, ha a jövőben többször beszélnének egymással, mert az elhozná egy békésebb jövő reményét. Irány Észak-Macedónia!

– fogalmazott Szijjártó Péter a közösségi oldalán.

Korábban írtuk