Szijjártó Péter: Amíg nemzeti kormány van, nem viszik a magyarok pénzét Ukrajnába
Az ukrajnai háborúval kapcsolatban is tettek fel azonnali kérdéseket a képviselők hétfőn az Országgyűlésben.Hörcsik Richárd (Fidesz) arról beszélt, hogy október 23-i békemeneten megemlékeztek az 1956-os forradalomról, de a résztvevők a béke iránti elkötelezettségüket is kifejezték. Ezzel szemben – folytatta – a hazai ellenzék és az Európai Unió is az ukrajnai háború folytatását támogatja. Azt kérdezte: mikor látja be végre az unió, hogy az ukrajnai háború támogatását illetően gazdaságilag és morálisan is eljutott a falig. Azt is mondta: az unió olyan kormányt akar Magyarországon, amely fejet hajt a központi háborús akaratnak.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt válaszolta:
a mainstream uniós politikusok nem segítik, hanem aláaknázzák a béketörekvéseket, miközben Ukrajnába öntik az európai emberek pénzét.
Kijelentette: amíg nemzeti kormánya van Magyarországnak, addig nem engedik, hogy a magyarok pénzét Ukrajnába vigyék.
Azt is hangsúlyozta: a magyar kormány a végsőkig harcolni fog, minden létező politikai és jogi eszközt bevet Magyarország energiabiztonságának garantálása érdekében.
