Hirdetés

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kuvaiti külügyminiszterrel, pénzügyminiszterrel és kereskedelmi miniszterrel folytatott tárgyalását követően aláhúzta, hogy a jó kétoldalú együttműködés kölcsönös szimpátiára alapul, amely annak nyomán jött létre, hogy mindkét ország történelmét átszötte a küzdelem a függetlenségért és a szabadságért.

Kiemelte, hogy több fontos megállapodást is aláírtak, illetve véglegesítettek az együttműködés további fejlesztése érdekében.

Ekképp megállapodás született a diplomáciai akadémiák közötti együttműködésről, aminek keretében csereprogramokat fognak hirdetni, valamint a kulturális együttműködésről, amely lehetőséget biztosít majd a magyar kultúra, zene és irodalom megismerésére a kuvaitiak számára – sorolta.

„Aláírtuk a kibervédelmi együttműködésről szóló megállapodást is, amely manapság rendkívül súlyos kihívásra tud választ adni, ugyanis jól láthatóan a háborúk, a konfliktusok már nemcsak a valóságban, hanem a kibertérben is folyamatosan zajlanak” – tette hozzá.

Korábban írtuk

„Magyarország a kibervédelem tekintetében nemzetközi hírnévre tett szert, és most a kuvaitiakkal való együttműködés még jobban segíti azt, hogy a kibertérben is kellően biztonságban legyünk” – folytatta.

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy az egyik vezető magyar kibervédelmi cég már létre is hozta a leányvállalatát Kuvaitban, és jövőre megkezdik működésüket mintegy ötven informatikai szakértővel, szolgáltatást nyújtva a helyi kormányzati és magánszektorbeli ügyfeleknek.

Emellett pedig tájékoztatása szerint immár a mesterséges intelligencia területén is van magyar-kuvaiti vállalati együttműködés.

Üdvözölte, hogy a célegyenesbe jutottak a tárgyalások a Mol és a kuvaiti kőolajvállalat között a magyar technológiák felhasználásáról a kitermelés hatékonyabbá és környezetkímélőbbé tételében.

„Gyakorlatilag az utolsó tesztek és laboratóriumi vizsgálatok is lezajlottak mostanra, és az eredmények kiértékelése zajlik, s hamarosan egy újabb dimenziót adhat a gazdasági együttműködésnek a Mol és a kuvaiti olajvállalat együttműködése” – mondta.

A miniszter közölte, hogy véglegesítésre került, így aláírásra kész a beruházásvédelmi megállapodás is, amelynek célja a magyar-kuvaiti vállalatközi együttműködés előmozdítása.

Elmondta továbbá, hogy a felek most arról is megegyeztek, hogy Magyarország segítséget fog nyújtani Kuvaitnak a szigorú élelmiszerbiztonsági előírások kidolgozásában és végrehajtásában.

„Tehetjük meg ezt azért is, mert a legszigorúbb és leghatékonyabb élelmiszerbiztonsági rendszer egész Európa-szerte Magyarországon van. Mi vagyunk azok, akik az alkotmányunkban rögzítettük például a magyar mezőgazdaság, illetve élelmiszeripar GMO-mentességét” – emlékeztetett.

Végül méltatta Kuvait szerepét és nyugodt, higgadt fellépését a Közel-Kelet stabilizálásában, minthogy a térségben rendkívül komplikáltak a viszonyok, jelenleg is fegyveres konfliktus zajlik, ráadásul komoly terrorfenyegetettséggel kell szembenézni.

„Ezért Kuvait és Magyarország együttműködését a nemzetközi fórumokon a terrorizmussal szemben szintén megerősítettük, együtt fogunk fellépni annak érdekében, hogy a terrorszervezetek ne tudjanak tovább terjeszkedni, ne tudják megkeseríteni az emberek, országok életét” – tudatta.

Illetve arra is kitért, hogy egyeztettek az Európai Unió és az Öböl Menti Együttműködési Tanács közelgő csúcstalálkozójáról is.

Ennek kapcsán leszögezte, hogy a kormány szeretné, ha az EU szorosabbra fűzné az együttműködését a térséggel, ami segítene az elveszett versenyképesség és gazdasági lendület visszanyerésében. „Ezért szorgalmazzuk, hogy a Brüsszelben sorra kerülő októberi csúcstalálkozón induljanak újra a tárgyalások az EU és az Arab-öböl közötti szabadkereskedelmi megállapodásról” – mondta.