Hirdetés

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az egyetemes egészségügyi ellátás kiterjesztésével foglalkozó csoport ülésén először arra emlékeztetett, hogy miközben három-négy éve még a koronavírus-járvány uralta a nemzetközi politika napirendjét, az ukrajnai háború ezt teljesen háttérbe szorította.

Szavai szerint bár a pandémia megszűnt beszédtéma lenni, a történtek rámutattak, hogy az emberiség a modern technológia dacára mennyire kiszolgáltatott máig az egészségügyi katasztrófáknak.

Úgy vélekedett, hogy a világnak minden nehézség ellenére energiát kell fordítania arra, hogy levonja a szükséges következtetéseket a történtekből.

Szijjártó Péter az első ilyennek azt nevezte, hogy az egészségügy nem lehet politikai kérdés, s ekképpen az egészségügyi szervezetek működése sem politizálódhat át.

Korábban írtuk

Aláhúzta: a második az, hogy a világjárványokkal szemben csakis széleskörű globális együttműködéssel lehet felvenni eredményesen a harcot.

„A világ egész egyszerűen nincs abban a helyzetben, hogy akár egyetlen nemzet kutatási eredményeit is nélkülözhesse egy egészségügyi vészhelyzet elhárításakor” – fogalmazott.

Példaként hozta fel Magyarországot, ahol keleti és nyugati gyártású vakcinákat is használtak, és ezáltal hazánk az Európai Unió leggyorsabb oltási kampányát tudta végrehajtani.

A miniszter a harmadik pontként azt említette, hogy a koronavírus rávilágított azon, talán már unalmas, megunt bölcsességnek az igazságára, hogy a tiszta víz az alapja mindennek.

Márpedig – mint figyelmeztetett – ma a világon a kórházak egyötödében ez még mindig nem biztosított teljes körűen, globálisan az egészségügyi intézmények majdnem fele nem képes garantálni az alapvető higiéniai szolgáltatásokat az ott gyógyulni vágyó emberek számára.

Kiemelte, hogy ezen a téren Magyarország fontos szerepet tölt be, hazánk egyedül az utóbbi évben 25 milliárd forint értékben hajtott végre fejlesztéseket a világ harminc országában, ezáltal hozzájárulva a vízellátás és az alapvető higiéniai szolgáltatások javításához.

„És készek vagyunk ennek folytatására, a rászoruló országok, közösségek támogatására” – mondta.

Illetve rámutatott, hogy Magyarország a Fülöp-szigetekkel és az Egészségügyi Világszervezettel együtt gondozta azt a tavaly egyhangúlag elfogadott határozati javaslatot az ENSZ-ben, amely arról szólt, hogy globális célkitűzéssé kell tenni, hogy az egészségügyi intézményekben a világ minden pontján adottak legyenek az alapvető higiéniai szolgáltatások és elérhető legyen a tiszta víz.