Szijjártó Péter: háromszorosára nőhettek volna az energiaárak
Háromszorosára nőttek volna az energiaárak, ha Orbán Viktor miniszterelnök előző héten nem jut megállapodásra Washingtonban, azonban Brüsszel, Ukrajna és a Tisza Párt épp ezt akarná – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a csepeli lakossági fórumát megelőző sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az előző heti washingtoni magyar-amerikai csúcstalálkozónak óriási tétje volt, az, hogy sikerül-e megvédeni Magyarország energiaellátásának biztonságát és a rezsicsökkentés eredményeit.
„Mit értünk el Washingtonban? Elértük, hogy Magyarország energiaellátása továbbra is biztonságban van és elértük, hogy meg tudjuk védeni a rezsicsökkentés eredményeit, vagyis sikerült olyan megállapodást kötnünk, amelynek értelmében továbbra is a magyar emberek fizetik Európában a legalacsonyabb energiaárakat”
– mondta.
„Ez volt a magyar emberek érdeke. Mondhatnám azt is, hogy ezért küldtek minket Washingtonba, hogy ezt elérjük, és ezt elértük”
– tette hozzá.
Szijjártó Péter ezután kifejtette, hogy „múlt péntek óta előbújtak szépen lassan egyesével azok is, akik szégyentelenül, nyíltan, világosan rosszat akarnak a magyar embereknek”.
„És kik vannak a magyar emberek érdekével szemben? Kibújt a szög a zsákból, előbújtak szépen lassan mindannyian, Brüsszel, Ukrajna és a Tisza Párt. Ők azok, akik vagy lesajnálják, vagy alá akarják ásni, vagy hevesen kritizálják vagy ki akarják vizsgálni Donald Trump és Orbán Viktor személyes megállapodását”
– sorolta.
„Az a helyzet, hogy Donald Trump és Orbán Viktor személyesen megállapodtak egymással. Amíg Donald Trump az elnök az Egyesült Államokban, amíg Orbán Viktor a miniszterelnök Magyarországon, addig ezeket a szankciókat, amelyeket az amerikaiak korábban bejelentettek, nem fogják alkalmazni Magyarországgal, Magyarország energiabeszerzésével szemben” – húzta alá.
„Viszont azt is látjuk, hogy az a magyarországi párt, amely Ukrajnával szövetséges, Brüsszelt pedig kiszolgálja, az mit tenne, ha kormányra kerülne. Az bizony elengedné az energiaárakat, hiszen mindazok, akik kritizálják ezt a megállapodást, azok azt akarják, hogy Magyarországon háromszorosára növekedjenek az energiaárak. És kik akarják? Brüsszel, Ukrajna és a Tisza Párt. Én azt javaslom a magyar embereknek, hogy ne kockáztassunk”
– fűzte hozzá.
A miniszter részletesebben is kifejtette, hogy milyen súlyos következményekkel járt volna, ha nem sikerül megegyezésre jutni Washingtonban.
„A helyzet az, hogy a hazánk földgázellátásának nagy részét garantáló Török Áramlat vezetéket üzemeltető vállalat gyakorlatilag az esztendő vége előtt be kellett volna, hogy fejezze a működését a szankciók miatt. A Barátság kőolajvezetéken pedig november 21. után nem jöhetett volna kőolajszállítmány Magyarországra a bejelentett amerikai szankciók okán”
– mutatott rá.
„Ennek a következménye az lett volna, hogy karácsonyra Magyarországon az energiaárak minimum a háromszorosára növekedtek volna. Miért? Azért, mert a földgáz és a kőolaj tekintetében is egyes szállítókat, vállalatokat, országokat monopolhelyzetbe állítottak volna velünk szemben”
– figyelmeztetett.
Majd arra is emlékeztetett, hogy a horvátországi kőolajszállítás tranzitdíja az ukrajnai háború kezdete óta az európai átlag ötszörösére növekedett.
„Képzeljék el, mi lenne, ha monopolhelyzetben lennének velünk szemben”
– mondta.
