A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető Milorad Dodik boszniai szerb elnök kampányzáró eseményén elmondott beszédében azt emelte ki mindenekelőtt, hogy Magyarország a boszniai Szerb Köztársaság barátja, többek között azért is, mert sok a közös vonás, például az az óriási külső nyomás, amellyel szembe kell nézni.

Hirdetés

„Akik ezt a nyomást kifejtik ránk, nem tisztelnek minket, rosszat akarnak nekünk, bele akarnak avatkozni belső ügyeinkbe, és megkérdőjelezik nemzeteink alkalmasságát arra, hogy saját magunk dönthessünk a saját jövőnkről” – hangsúlyozta.

„Ismerjük az eszközeiket: fenyegetnek, szankciókat vezetnek be, pénzügyi támogatást adnak ellenfeleinknek” – tette hozzá.

„Fontos, hogy ennek a nyomásnak, a fenyegetéseknek ellenálljunk. Fontos, hogy kiálljunk a saját érdekeink mellett, mert ha ezt nem tesszük, más biztosan nem fogja megtenni helyettünk” – folytatta.

Korábban írtuk

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy ma, a veszélyek korában különösen nagy szükség van az olyan erős, patrióta vezetőkre, mint Milorad Dodik, aki mindig bátran kiáll a boszniai szerbek érdekeiért.

„Milorad Dodiknak köszönhető az is, hogy létrejött a barátság és a stratégiai együttműködés Magyarország és a boszniai Szerb Köztársaság között” – húzta alá.

Majd kifejtette, hogy ennek keretében indították el az itteni mezőgazdasági vállalkozók támogatására szolgáló programot, akik ezáltal 40 millió eurónyi fejlesztést hajtottak végre.

„Dodik elnök úr kérésére ezt a programot folytatjuk, és a jövőben is együttműködünk minden olyan ügyben, ami segítséget ad a boszniai Szerb Köztársaság fejlődéséhez, stabilitásához, nyugalmához” – mondta.

A miniszter leszögezte: „Mi, magyarok a jövőben is ki fogunk állni önök mellett, kiállunk amellett, hogy jár önöknek a tisztelet, kiállunk amellett, hogy ne fenyegessék önöket, és ne kérdőjelezhessék meg az önök jogát arra, hogy döntést hozzanak a saját jövőjükről.”

„Kedves elnök úr, sok sikert kívánok önöknek, legyenek továbbra is erősek, álljanak ki magukért, hogy a boszniai Szerb Köztársaság továbbra is stabil, fejlődő pályán maradhasson!” – zárta mondandóját.