A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy egyeztetett a szerb energiaügyi miniszterrel, aki tudatta, hogy megérkezett országába a szerződés szerint várt mennyiség, amelynek egy része Szerbiában marad, egy része pedig továbbmegy Magyarországra.

Hirdetés

Tájékoztatása szerint ezután beszélt Alekszandr Nikolov bolgár energiaügyi miniszterrel is, aki megerősítette, hogy tiszteletben fogják tartani a tranzitra vonatkozó szerződéseiket.

Szijjártó Péter közölte: magyar idő szerint kora délután személyesen ellenőrizte a helyzetet, akkor minden változatlanul zajlott, a napi nagyjából 10 millió köbméter gáz időarányos része megérkezett Magyarországra.

„Egyelőre úgy látjuk, hogy a tranzitútvonal működése zavartalan, de természetesen fokozottan figyelünk, kapcsolatban vagyunk a bolgár és a szerb, valamint az orosz kollégákkal is” – hangsúlyozta.

A miniszter emlékeztetett rá, hogy a gázszállítás jelentős része az úgynevezett déli útvonalon keresztül érkezik hazánkba, így fontos fejlemény, hogy az orosz Gazprom nemrég leállította a szállítást Lengyelország mellett Bulgária irányába is.

Mint közölte, előző nap kapcsolatba léptek a bolgár hálózatot üzemeltető Bulgartransgazzal, amely leszögezte, hogy a bejelentett lépéstől függetlenül a tranzit továbbra is zavartalanul üzemelni fog. Ezt a Gazprom is megerősítette, arról számolva be, hogy a Szerbiának és Magyarországnak szánt gázt megindítják a vezetéken keresztül – tette hozzá.

Korábban írtuk