Hirdetés

– Az áprilisi választások tétje az, hogy tud-e tovább fejlődni Buda, vagy sem. Éppen az elmúlt két év baloldali önkormányzati időszaka mutatta meg nekünk, II. és III. kerületieknek, illetve budapestieknek, hogy mennyi veszíteni valónk van – fogalmazott kampánynyitó eseményén Dr. Gór Csaba, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje Budapest 4. számú egyéni választókerületében.

Varga Mihály pénzügyminiszter, a II. és III. kerület jelenlegi országgyűlési képviselője hangsúlyozta: 2014 óta 160 milliárd forint értékű kormányzati fejlesztés indult el a választókerületben. 

– Közterületek, utak, járdák újultak meg, iskolák és óvodák épültek, egészségügyi intézmények modernizálódtak, sportberuházások valósultak meg. Ezt az utat, Buda építését kell folytatni – fogalmazott.

– Hatalmas tétje lesz annak, hogyan dönt Magyarország 2022-ben. Arról kell határoznunk, hogy folytatódhat-e a nemzeti kormány 2010 óta zajló országépítése vagy visszatér az a baloldal, amely egyszer már a csőd szélére és morális válságba juttatta hazánkat – hangsúlyozta az eseményen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki emlékeztetett: hazánk 2021-ben három rekordot is elért. Csúcsot döntött a magyarországi beruházások értéke, soha nem dolgoztak még ennyien hazánkban és soha nem volt még ilyen magas a magyar exportteljesítmény sem.

Korábban írtuk