Fotó: Szili Katalin, Facebook
Hirdetés

Szili Katalin úgy fogalmazott: együttműködés nélkül „semmivé lesz az a nagy közösség, amit úgy hívunk, hogy nemzet.”

A politikus elmondta, 15 évvel ezelőtt olyan időszakban hozták létre az alapítványt, amikor megkezdődtek a nagy változások, „amikor a nemzet újra eggyé forrt”.

„Önök, ha otthont kaptak is, a hazát megőrizték a szívükben. Ezért is volt fontos számunkra az alapítvány létrejötte. Hiszen egy olyan időszakban jött létre, amikor már készült az az alaptörvény, amelyik szó szerint úgy fogalmaz, hogy a magyar kormány, a magyar állam felelősséget visel a határon kívül élő nemzettársaiért” – magyarázta. Hozzátette: az előző, „sokat toldott” 1949-es alkotmány úgy szólt, hogy az állam „felelősséget érez” a határon kívüliekért. „Valamit érezni egészen más, mint a hétköznapokban odafigyelni, a hétköznapokban tenni egymásért” – mutatott rá.

A főtanácsadó szavai szerint újra összeforrasztotta a nemzetet mindaz, ami az elmúlt 15 évben „ezen a területen támogatásokban, odafigyelésben történt.” „De lehetne bármilyen törvényi előírás, ha nem lennének azok a civil szervezetek, amelyek ezt elősegítik. Azt gondolom, az alapítvány kiváló köldökzsinór volt az elmúlt 15 esztendőben” – húzta alá.

Korábban írtuk

Felhívta a figyelmet arra is, hogy idén lesz húszéves az „ominózus december 5-i népszavazás”, ami „szétszabdalta a nemzetet és kiszolgáltatottá tette a határon kívül élő közöségeinket.”

Szili Katalin hangsúlyozta: „saját magunkért csak saját magunk és a saját közösségeink küzdhetnek.” „Ebben a küzdelemben köszönöm önöknek, hogy mindig magyarok maradtak, bárhol éltek a világban” – mondta a jelenlévőknek. Hozzátette: köszönet illeti az amerikai államot is, amiért a történelem minden időszakában befogadó volt.

„Önök is mindig büszkék voltak arra, hogy magyarok Amerikában, Amerika is büszke lehet önökre, hogy megtartották a gyökereiket, ezzel színesítik azt, amit Amerika a világ számára jelent” – fogalmazott.

Kitért arra is: bízik abban, hogy „ez a tél elhozza azt az időszakot is, amikor újra olyan vezetése lesz Amerikának, aki számára a világ békéje sokkal fontosabb, mint az, hogy a háborút, a pusztítást fűtse, és azt táplálja.”

Szili Katalin átadta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes üdvözletét is, aki nem tudott részt venni a rendezvényen.