Szintet lépett a magyar oktatás

– Nem rémült meg azon a márciusi pénteken, a kormánydöntés hallatán, hogy egyetlen hétvége alatt kell átállítani a közoktatást digitális üzem­módra?

– Nyilván voltak aggodalmaink, hogy miként fog ez megvalósulni. De akkor már látszott, hogy nem egy-két hetes rendkívüli szünetben kell gondolkodnunk, amelyben csak ki kell várnunk a vihar végét, hanem hogy hetekig, sőt akár a tanév végig zárva maradhatnak az iskolák. Az volt a feladat, hogy úgy csukjuk be a kapukat, hogy közben folytatódhasson az oktatás, a legfontosabb cél pedig, hogy a járvány ellenére sikeres legyen a tanév, ne vesztegessük el a bizonyítványosztásig hátralévő hónapokat. Erre egyetlen mód kínálkozott: áttérni az új munkarendre, amelynek a technikai feltételei megvoltak. Igaz, ilyen léptékű, rendszerszintű átállásra senki nem volt, nem is lehetett felkészülve.

– Felhabzott az internet azon a hétvégén, százával alakultak szülői, tanári és gyerekcsoportok. Úgy tűnt, az egész ország lázban ég az átállástól. Érzékelte ezt a pezsgést?

– Bennünket még jobban szorított az idő, mint a kollégákat. A péntek esti bejelentés után azonnal tudtuk, hogy a lehető leggyorsabban ki kell adnunk azokat a szabályozókat és módszertani ajánlásokat, amelyek alapján hétfőn megkezdődhet a tanítás. Egész éjjel megfeszített munka folyt, így szombat délelőtt már zajlott a miniszteri és kormányhatározatok szövegezése, délután pedig elindult az intézményvezetők és fenntartók kiértesítése a technikai átállásról. Felkerültek a tájékoztató anyagok is az Oktatási Hivatal honlapjára. Mindez elképesztő érdeklődés mellett. A hétvége mindkét napján több mint 150 ezren keresték fel az oldalt. Nyilvánvaló volt, hogy a kollégáknak komoly segítséget jelentenek a tájékoztató anyagok ahhoz az óriási munkához, amit abban a másfél napban el kellett végezniük a hétfői indulásig.

– Viharos gyorsasággal olvashatók voltak az interneten az óravázlatok, a digitális tankönyvek is. Minderre bizonyosan nem elegendő egyetlen hétvége. Mikor kezdődtek el a fejlesztések, amelyek ezt lehetővé tették?

– Az új NAT bevezetésével párhuzamosan, a meglévő állami tankönyvportfólió egy részénél, az 5–12. évfolyamon már készültek a digitális tankönyvek is. Ezeket szeptembertől terveztük felnyitni a Nemzeti Köznevelési Portálon; korábban az volt a tervünk, hogy tavasszal és nyáron a digitális tartalmakon elvégezzük az alaptantervnek megfelelő módosításokat, ám az élet közbeszólt. Nem volt kérdés, hogy a rendelkezésre álló anyagokat élesíteni kellett annak ellenére, hogy a tankönyvi tartalmak finomítása még ma is tart. Természetesen nem csak ezeket a digitális tankönyveket használták a pedagógusok, az ingyenes tankönyvellátásnak köszönhetően papíralapú tankönyve minden diáknak volt. Az online anyagok, feladatlapok, a Sulineten található, az órák színesítését szolgáló tartalmak és ötletek együtt adták az alapját az új tanítási módszernek.

– Hogyan birkóztak meg a feladattal a pedagógusok?

– Az átállás óriási kihívás és rengeteg munka volt mindnyájunknak annak ellenére, hogy az utóbbi években a pedagógusok tízezrei vettek részt az ingyenes továbbképzéseken, amelyek a rendelkezésre álló digitális eszközök és tartalmak használatára készítették fel őket. Arra, hogy teljes egészében a virtuális térbe költözzön az iskola, nyilván nem lehettek felkészülve. Ám nagyra értékelem azt a szakmai elkötelezettséget, amivel a kollégák beleásták magukat e technika alkalmazásába, azok is, akik korábban ódzkodtak ezektől az eszközöktől. Mindenki tudta, hogy csak így, a tantermen kívüli, digitális munkarenddel lehet megvédeni a gyerekeket a járványtól, a megfertőződéstől. És a pedagógusok szintén ezen a módon tudták a leghatékonyabban megvédeni önmagukat és a családjukat. Az átállásnak egyébként volt egy rendkívüli tanulsága is: ebben az éles helyzetben olyan technikai és innovatív módszerek kerültek be az iskolába, honosodtak meg a tanítási módszerekben, amilyenekhez egy tanügyi reform során hosszú évek kellettek volna.

– Mondana konkrét példákat az innovációra?

– Forradalmian új megoldás volt az okostankönyvek csatasorba állítása, hiszen ezek rengeteg interaktív feladattal tudják segíteni az önálló tanulást. A másik nem kevésbé jelentős újítás, hogy tömegével jelentek meg a kollaborációs platformok, amelyek a tanulókkal való kapcsolattartást segítették. A KRÉTA tanulmányi rendszernek is olyan funkciói lettek népszerűek rövid idő alatt, amelyek korábban sokkal kevesebb érdeklődést váltottak ki, most viszont hihetetlen aktivitást mutattak a kérdőívező, feladatkijelölő platformjai.

– Az átállás hírére gyakorlatilag az egész ország talpra ugrott, magánszemélyek, cégek adományoztak számítógépeket a családoknak, a tanodáknak. Mennyi eszköz került így az iskolásokhoz?

– Azt látni kell, hogy Magyarországon nem volt rossz a digitális eszközökkel való ellátottság. Az országos kompetenciamérések során készített felmérések szerint a családok több mint kilencven százalékának van számítógépe vagy laptopja. Okostelefonja pedig szinte mindenkinek van. Mindezek ellenére nyilvánvaló volt, hogy azoknál a családoknál, ahol a szülők szintén otthonról dolgoztak, a gyerekek pedig online tanultak, nem volt feltétlenül elegendő eszköz. A BM finanszírozásával több mint kétezer gép került a tanodákba, ahol többségében hátrányos helyzetű diákokat segítenek abban, hogy lépést tudjanak tartani szerencsésebb helyzetű osztálytársaikkal. A szociális intézményekben szintén nagy szükség volt az eszközpark fejlesztésére, a nevelőotthonokban, család­otthonokban vagy nevelőszülőknél élő gyerekeknek 2600 informatikai eszközt vásároltunk. A nem állami fenntartású intézmények mintegy ezer készüléket kaptak a minisztérium támogatásával. A Révész Máriusz vezette önkéntesség-munkacsoport pedig összesen nyolcezer új vagy használt gépet juttatott el a tanulókhoz.

– Ezek már logisztikai szempontból is hátborzongató számok…

– A zökkenőmentes átálláshoz az is hozzájárult, hogy 2018-ban egy uniós projekt keretében mintegy százezer eszközt vásároltunk, ebből 45 ezer laptop azóta kint van kollégáknál. Nyilván voltak olyan fejlesztések is, amelyeket a jelenlegi helyzetben nem tudtunk kihasználni, így például korábban 26 milliárd forintot fordítottunk arra, hogy a köznevelés és a szakképzés minden intézményében kiépítsük a wifihálózatot. Ez majd akkor tesz jó szolgálatot, ha a gyerekek az iskolában vannak.

– Összességében hogyan értékelné e viharos hónapok tapasztalatait?

– Legelőször azt említeném, hogy a kollégák komoly jártasságot szereztek a digitális eszközök használatában és abban, miként lehet a leghatékonyabban alkalmazni az online tér tartalmait. Az oktatás irányítóira is sok feladat vár a nyáron. Finomítanunk kell az átállásra készített módszertani útmutatókat és segédanyagokat, hogy még koherensebb, a tapasztalatokat már figyelembe vevő anyagokkal tudjuk támogatni a pedagógusok munkáját. Arra is fel kell készülnünk, hogy ősszel esetleg bekövetkezik a járvány második hulláma. Bízom benne, hogy a tavaszihoz hasonló helyzetben rendszerszintű átállásra nem lesz szükség, nem az egész országban egyszerre kell átköltöztetni az oktatást a virtuális térbe, elegendő lesz egy-egy településen vagy megyében a megváltozott munkarendet elrendelni a járványgócok lokalizálása érdekében.

– Az egészségügyhöz hasonlóan a közoktatást is komoly támadások érték az ellenzék részéről a járvány ideje alatt. A viták különösen az érettségi vizsgák megtartása miatt váltak indulatossá.

– Én úgy látom, hogy három komoly eredménye volt az idei tanévnek. Az első az, hogy egyetlen napra sem állt le a tanítás, a tananyag lezárása megtörtént, májusban pedig volt már lehetőség a lemaradók korrepetálására is. A virtuális oktatási rendszer működését szintén sikertörténetként értékelem. Emellett feltétlenül sikerként könyvelem el az érettségi és a szakmai vizsgák megszervezését és lebonyolítását. Ezek nélkül gyakorlatilag több tízezer diák számára ellehetetlenült volna a továbbtanulás vagy a munkába állás. Külön öröm, hogy nem alakultak ki járványgócok a vizsgázók és a vizsgáztatók körében. Sőt, egyetlen megbetegedést sem regisztráltunk ebben a körben.

– Már most látszik, hogy a nyár sem múlik el kemény küzdelmek nélkül: az ellenzék az iskolaőrség kapcsán az oktatási intézmények militarizálásáról beszél.

– A tankerületekben és a szakképzési centrumokban felmértük, milyen körben van szükség iskolaőrökre az agresszió kezeléséhez. Ősszel nagyjából ötszáz intézményben lehet majd találkozni velük, ha az ott dolgozó pedagógusok igénylik. Eddig sok helyen a biztonsági őrök vagy a portások látták el ezt a feladatot. Jogkörök és szabályozott munkakörülmények szükségesek, ám nekik sem felhatalmazásuk, sem jogaik nem voltak az intézkedéshez. Megfelelő képzés után vélhetően közülük is többen kedvet kapnak majd ehhez a bonyolult munkához. De ki kell emelnem, hogy nem az iskolaőrség felállítása az egyetlen intézkedés, amelyet az agresszió visszaszorítása érdekében teszünk. Konfliktuskezelési képzéseket és tréningeket tartunk a kollégáknak, valamint megerősítjük az iskolapszichológusok és a szociális segítők állományát. Mindez együtt vezethet eredményre, hogy a jövőben se diáknak, se pedagógusnak ne kelljen szembenézni az iskolai agresszióval.