Lelkigyakorlatos ház nyitotta meg a kapuit a felépülésben lévőknek
Szívet melengető kezdeményezés: Illés Hajlék a szenvedélybetegekért
Új lelkigyakorlatos ház segíti a szenvedélybetegek felépülését. A misszió célja spirituális megközelítésű, szociális és családsegítő lelkigondozói és mentálhigiénés segítés a társadalmi integrációban, a tudatmódosító szerek és technikák elhagyása után fellépő elakadások és válságok kezelése és a szenvedélybetegek egymás közötti önsegítő, missziós szolgálatának támogatása.2021-ben kezdődött a szenvedélybetegek lelki gondozása Bükkszentkereszten a Szent Ferenc Kisnővérei szerzetesrend nővéreinek kezdeményezésére. Ez a rend egyike a legfiatalabb magyar szerzetesrendeknek. Azóta évente kétszer három-, illetve tíznapos lelkigyakorlaton vehettek részt a gyógyulás útját választó szenvedélybetegek. Jelenleg 12 fős a csapat.

– Fontosnak látjuk a jövőben e speciális lelkigyakorlatokat hosszabb időkeretben, a nővérközösségünk által fenntartott Betlehem Lelkigyakorlatos Háztól elkülönítve, ugyanakkor elérhető közelségben megszervezni, tudtuk meg Czopf Éva Klára nővértől, aki az Illés Hajlék szolgálatának munkatársai nevében a Demokratának elmondta, a szolgálat célja a felépülés útján járó szenvedélybetegek spirituális megközelítésű, szociális és családsegítő lelkigondozói és mentálhigiénés segítése a társadalmi integrációban, a tudatmódosító szerek és technikák elhagyása után fellépő elakadások és válságok kezelése és a szenvedélybetegek egymás közötti önsegítő, missziós szolgálatának támogatása.

Erre egy négy részből álló lelkigyakorlat keretében nyílik lehetőség (30 napos, majd utógondozásként negyedévente egy-egy hosszú hétvége három alkalommal, azaz összesen 39 nap) a Bükki Nemzeti Parkban, Bükkszentkereszt-Hollóstetőn – egy jó állapotban levő, berendezett, erre alkalmas ingatlanban. Egyszerre 10 fős csoportot tudnak fogadni kétágyas szobákban. A természetközelség, a csendes-nyugodt, tiszta levegőjű környezet jelentős mértékben hozzájárulhat a felépüléshez. A Hollóstető helységnév is ihlette a névválasztást: Illés prófétát hollók táplálták a pusztában. Illés szenvedélyességét az Úr helyes mederbe terelte.

Az Illés Hajlék Bükkszentkereszttől négy, Lillafüredtől öt, Miskolctól 15, Egertől 35 kilométerre található. Az intézmény fenntartása és működtetése pályázatok útján, a programon résztvevő felépülők önköltségi hozzájárulásával, illetve az ügyet szívükön viselő adományozókkal együttműködve történik. – Az első években különösen rászorulunk az adományozók nagylelkűségére, mert a ház rezsije, a munkatársak fizetése és a nehéz anyagi helyzetben élő felépülők támogatása komoly feladatot jelent – mondta Klára nővér, hozzátéve, hogy az egy összegben kapott adománynak is nagyon örülnek, de a havi rendszeres kisebb utalás még nagyobb segítséget jelent. Hálásan köszönik az imádságos közbenjárást és – ha megoldható – az anyagi hozzájárulást is.
Adományozók figyelmébe
Az Illés Hajlék céljaira a következő számlaszámon tudnak adományt fogadni (közleményben: „adomány”): 10700086 75861371 51200002
Kedvezményezett neve: ÉPÍTENI AZ EGYHÁZAT /COSTRUIRE LA CHIESA/ ALAPÍTVÁNY. IBAN számlaszám: HU95 10700086 75861371 51200002
