Szlovákia már nem rendelkezik olyan fegyverekkel és fegyverrendszerekkel, amelyeket átadhatna Ukrajnának

Hirdetés

– mondta Peter Pellegrini újságíróknak azt követően, hogy tárgyalásokat folytatott a cseh képviselőház és a szenátus elnökével, Markéta Pekarová Adamovával és Milos Vystrcillel.

„Másfelől továbbra is minden eszközzel támogatni fogjuk az oroszok ellen védekező ukránokat” – szögezte le a szlovák politikus, aki egynapos hivatalos látogatást tett Prágában. Peter Pellegrini délután találkozik Petr Fiala cseh kormányfővel, majd Petr Pavel államfő is fogadja.

Milos Vystrcil újságírók előtt megerősítette, hogy Csehországnak hosszú távú koncepciója van Ukrajna támogatását illetően, beleértve a folytatódó fegyverszállításokat is. „Csehország számára Ukrajna területi integritásának és szuverenitásának megőrzése elvi jelentőségű, mert szerintünk az a cseh állam biztonságát is érinti” – hangsúlyozta a cseh felsőház elnöke.

A felek véleményt cseréltek a négy visegrádi ország – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – együttműködéséről is. „A visegrádi együttműködést parlamenti szinten is meg kell erősíteni, az nem maradhat meg csak a kormányok, illetve a végrehajtó szervek szintjén” – mutatott rá Peter Pellegrini. A szlovák parlament elnöke jövő tavaszra együttes ülésre meghívta Szlovákiába a cseh parlament két házának vezetőit.

Korábban írtuk