Fotó: MTI/Mohai Balázs

Elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten a főpolgármester; hétfő reggel 6 órától tilos olyan gépjárművel közlekedni a fővárosban, amelynek forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód 0, 1, 2, 3, 4, vagy amelynek forgalmi engedélye nem tartalmaz környezetvédelmi osztályt jelölő kódot.

A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint a korlátozás – további intézkedésig – minden nap 6 órától 22 óráig tart. Területi hatálya nem terjed ki az M0 jelű elkerülő út Budapest közigazgatási területén áthaladó szakaszaira, valamint – Nagykovácsi és Remeteszőlős lakosainak átmenő gépjárműforgalma biztosítása érdekében – a következő útszakaszokra: Budapest közigazgatási határa-Nagykovácsi út-Szépjuhászné útja-Budakeszi út-Budapest közigazgatási határa, továbbá Budapest közigazgatási határa-Nagykovácsi út-Nagyrét utca-Máriaremetei út-Hidegkúti út-Budapest közigazgatási határa.

Felhívják a figyelmet, hogy a szmogriadó riasztási fokozatában elrendelt gépjárműforgalmat korlátozó intézkedések betartását a rendőrség ellenőrzi, és annak megszegőivel szemben 150 ezer forintig terjedő bírságot szabhat ki.

A közlekedési korlátozás csak akkor nem lép életbe, ha a vasárnapi mérési eredmények alapján – a fővárosi levegőszennyezettségi szint javulása eredményeképp – nem lenne indokolt a riasztási fokozat hétfő reggeli további fenntartása. Ez azonban csak a vasárnapi mérési eredmények hétfő hajnali értékelése alapján fog kiderülni, akkor is figyelembe véve az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) friss előrejelzéseit – áll a hivatal közleményében.

Megjegyzik ugyanakkor, hogy OMSZ éjjeli előrejelzése szerint vasárnap nem valószínű a levegő minőségének kedvező változása. Keddtől némi javulás várható ugyan, a hét közepén pedig tovább csökkenhet a levegő szennyezettsége, de a hét második felében megint nagyon magas szennyezőanyag-koncentrációk várhatók.

A vonatkozó jogszabályok szerint szálló por esetében a riasztási fokozat akkor áll fenn Budapesten, ha a szálló por (PM10) koncentrációja a riasztási küszöbértéket (100 µg/m3) három mérőponton, két egymást követő nap, 24 órás átlagában meghaladja, és a meteorológiai előrejelzések szerint a következő napon javulás nem várható.

A szmoghelyzet romlásának elkerülése érdekében a főpolgármester egyúttal arra kérte a lakosságot, hogy mérsékeljék, vagy lehetőség szerint szüneteltessék az egyéni gépjárműhasználatot, részesítsék előnyben a közösségi közlekedést, mérsékeljék a szilárd- és olajtüzelésű berendezések használatát, a szolgáltató és termelő üzemeket pedig arra, hogy csökkentsék porkibocsátásukat.

Tovább romlott Miskolcon a levegő minősége, ezért vasárnap reggel Kriza Ákos polgármester elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát – közölte a polgármesteri hivatal szóvivője az MTI-vel.

Koczák Szilvia tájékoztatása szerint az automatikus mérőállomásokon a szálló por (PM10) koncentrációja túllépte a riasztási küszöbértéket.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a napokban a levegőminőség javulása nem várható – tette hozzá a szóvivő.

A város polgármestere arra kéri a miskolciakat, hogy ne használják személyautójukat, főleg a dízelüzeműeket, utazzanak autóbusszal, villamossal, ha lehetséges, mérsékeljék a szén-, fa- és olajtüzelésű fűtőberendezések használatát.

A riasztási fokozat alatt tilos az avar és kerti hulladék nyílt téri égetése, valamint bármilyen egyéb nyílt téri égetés. Ennek betartatására és fokozott ellenőrzésére a polgármester felhívta az önkormányzati rendészet figyelmét.

A levegő szennyezettsége rendkívül magas, ezért a szabadban a sportolást, hosszabb tartózkodást szintén kerülje el mindenki, aki teheti.

MTI