Gyurcsány Ferenc nyolc éve tért vissza a nagypolitikába. A KISZ-vezérből milliárdos üzletemberré, majd Medgyessy Péter főtanácsadójából miniszterelnökké lett kalandor az évek során tökélyre fejlesztette a média és a közvélemény manipulációjának művészetét. Az eseteket sorba véve nehéz szabadulni a gondolattól, hogy a titkosszolgálatok területén dolgozó családtagok között és a kommunista párt védőszárnyai alatt szocializálódott politikus az évek során egyre magabiztosabbá és gátlástalanabbá vált. Hogy a most felvázolt pályaívnek mennyi realitása van, talán csak évtizedek múlva fog kiderülni, de egyvalami biztos: sokszor maguk az érintettek, a kulcsfigurák, jobb- és baloldali közéleti szereplők beszéltek és beszélnek tetteikről, sejtéseikről és megérzéseikről. A mozaikdarabokból pedig újra csak egy nagyon következetesen és ésszerűen cselekvő, kiemelkedő képességekkel rendelkező politikus képe bontakozik ki, akiről elmondható: a megtévesztésre született.

A betanulás évei

Évekkel ezelőtt, a róla írt könyvben Gyurcsány Ferenc eldicsekedett szárnypróbálgatásaival a tömegmanipuláció területén. Milliókat módszeresen megtéveszteni: ez lehetne a Gyurcsány-szlogen. Az elmélet gyakorlatba ültetésére először Medgyessy Péter munkatársaként nyílt alkalma: 2001-ben jött el az idő. A Debreczeni Józsefnek tollba mondott életrajzi művében szinte megelevenedik, ahogy ő és stábja az MSZP szakpolitikusait és vezetőit győzködi, hogy forduljanak szembe az addig támogatott Orbán–Nastase-paktummal. A 23 millió román beözönlésével való riogatást maga „gátlásosnak aligha nevezhető manővernek” tartotta, mellyel sikerült a társadalom félelmeit felkelteni.

Kövér László „köteles beszéde” volt a következő lépcsőfok. Az ötlet megvalósításának terve (a jobbára ártalmatlan mondatok kicsavarása és démonizálása) Gyurcsány Ferenc otthonában (Gál J. Zoltán és Dobrev Klára társaságában) született meg, és kisebb-nagyobb zökkenőkkel jutott el Szili Katalin kommunikációs kampányba való „beszervezéséig” és a köteles tüntetésig.

A 2002-es országgyűlési választás megnyerését követően a feltörekvő politikus energiáját egy időre nem az ország, hanem az MSZP és az SZDSZ belső közvéleményének és nyilvánosságának meggyőzése kötötte le. Az eredmény nem sokat váratott magára, az újdonsült kormányfő hamarosan országos referendumra készülhetett.

A 2004. december 5-i, kettős állampolgárságról szóló népszavazás kampányában ismét megtapasztalhatta, hogy ha pártja és a balliberális médiában dolgozók – néhány kivétellel – szinte egy emberként felsorakoznak mögé, és az anyagi eszközök is a rendelkezésére állnak, akkor a közvéleményben bármilyen vélemény és álláspont meggyökereztethető és népszerűvé tehető. És ehhez nem is kell igénybe venni semmiféle „titkos” eszközt.

Kényszerpályán

A trükkök százaira építő kánaánnak hamarosan vége szakadt. Úgy tűnik, 2006 tavaszán és nyarán, a választásokat követően és a Gyurcsány-csomag bejelentésének heteiben jött el a fordulópont. Az a pont, amikor az országot a gazdasági-pénzügyi összeroppanás küszöbére juttató kormányfő ráébredt: a hatalom megtartásához, a hosszú távú túléléshez, a politikai célok eléréséhez (végső soron az eszme, legyen az a harmadik utas szociáldemokrácia, vagy az ebbe oltott neoliberalizmus mint domináns ideológia megtartásához) rendkívüli módszerek bevezetése szükséges. A korábbi eszközök egyszerűen elégtelennek bizonyultak.

Az első feladat az volt, hogy a 2006. őszi önkormányzati választásokat a szocialista–szabad demokrata koalíciók minél nagyobb számban éljék túl. A balatonőszödi beszéd szeptember 17-i kiszivárogtatását követő székházostrom és az utcai zavargások a közvélemény-kutatók szerint is hozzájárultak ahhoz, hogy a kormányfő és a MSZP meginogni látszó pozíciója visszaerősödjön és több balliberális bástya, köztük a legfontosabb, Budapest visszaverjék a jobboldal támadását. Ilyen értelemben mellékes is, hogy ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet: az igazán fontos az arra adott mesteri kormányzati válasz volt. Hiszen amennyiben Gyurcsány és köre hozta napvilágra a botrányos monológot, azt még ők sem számíthatták ki, hogy pontosan milyen társadalmi reakciókat vált majd ki.

Minden bizonnyal ekkor kerülhetett sor először provokátorok és titkosszolgálati eszközök felhasználására. A tévészékház ostromát vagy az utcai harcokat látva nem zárható ki – sőt bizonyos esetekben szinte bizonyosan állítható –, hogy az eseménysorozat egyes elemei éppúgy az összeszokott gyurcsányi stáb valamelyik tagjának a fejéből pattantak ki, mint anno a köteles beszéd de- és rekonstrukciójának ötlete.

Ebben az esetben már nem volt elég holmi nyilatkozat, nyílt levél vagy sajtótájékoztató, a pénz vagy egy telefon a baráti médiának. Toroczkai Lászlóról például némi fantáziával ugyan feltételezhető, hogy önszántából – amúgy minden ok nélkül – vezet tüntetőket a felháborodott, de békés Kossuth téri tömegből a Szabadság térre, ahol aztán azok hirtelen megvadultak. Az azonban már nehezebben képzelhető el, hogy ez a „spontánul” kiélesedő helyzet annyira váratlanul érte az MTV-székház körül gyülekező rendőrséget, hogy szakmai hibák sorára „kényszerülve” sem az épület megvédése, sem a támadók feloszlatása nem sikerült. Azt pedig, hogy egyes bűnözői körök valóban merényleteket terveztek-e az ellenzéki pártok (ez okból lemondott) választási nagygyűléseire az október 1-jei önkormányzati választások előtt, talán saját párttársai sem hitték el az ügybuzgó kormányfőnek és bizalmasának, Szilvásy Györgynek, aki a Miniszterelnöki Hivatalt (következésképp a kommunikációs stábot és az akkor még a MEH égisze alatt tevékenykedő polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat is) vezette. 2006 tavaszán egyszer már vizionált robbantásokat a kormány a választási nagygyűléseken.

Az utolsó szalmaszálak

A Fidesz népszerűsége egyre nőtt, a baloldalé egyre csökkent, és 2007 augusztusában megalakult a Magyar Gárda. A stratégia ezért másodszor is megváltozott, és immár nem a baloldal erejének megtartása lett a cél, hanem a Fidesz szavazóbázisának szétrobbantása, a potenciális szavazóik lemorzsolása, akár a szélsőjobb megerősödése árán is. Mindez a kommunikációban is jelen volt (a kormányfő a Fideszt rendszeresen egy kalap alá vette a radikálisokkal és a szélsőjobbal), de két esetben különösen jól megfigyelhetővé vált.

Egyrészt Orbán Viktor Kéri László körében 2008. április 30-án elmondott, a leendő Fidesz-kormányzásra vonatkozó (a baloldal szerint a Fidesz hivatalos kommunikációjával éles ellentmondásban lévő) gondolatainak nyilvánosságra kerülésében. A politológus a titkosszolgálatokat vádolta meg lehallgatással, amit a MEH-től önállósodó polgári titkosszolgálatokat megtartó Szilvásy György tárca nélküli miniszter váltig tagadott. Másrészt a kuruc.info nevű szélsőjobboldali portál ellen indított meglehetősen álságos hadjárat során: a látványos, a honlap központi számítógépének a beszüntetésére irányuló akció ugyanis csendben elhalt. Az Egyesült Államokban regisztrált szerverközponttal rendelkező médium él és virul, és az egyik legolvasottabb jobboldali hírcsatornává nőtte ki magát, holott amennyiben az ügyészség a honlap munkatársainak nyilvánvaló törvénysértései – rágalmazás, uszítás, izgatás stb. – kapcsán ismeretlen tettes ellen nyomozást indít, a szakmai körökben mindenki által ismert munkatársak elég hamar elhallgattak volna. Nyugodtan kijelenthető, hogy a baloldal és Gyurcsány legtitkosabb vágyai válhattak valóra, amikor a kuruc.info az európai parlamenti választási kampányban nyíltan a Jobbik mellett kötelezte el magát. A fentiekből következik, hogy mivel a portál több szerkesztője név szerint ismert, és naponta több megkérdőjelezhető törvényességű tettet követnek el, mint a Magyar Gárda Egyesület és a Mozgalom a fennállása során összesen, kevés kétség fér hozzá, hogy a kuruc.info léte és magas népszerűsége a jelenlegi kormányhatalom érdekében áll. Ahogy az őszödi beszéd kiszivárgása után, úgy valószínűleg itt is hezitált a Gyurcsány-stáb, és volt idő, amikor tényleg be akarták szüntetni a portált, de rájöttek arra, hogy annak működése, ha a Fidesz elleni közvetlen hangulatkeltésre nem is, de legalább a Jobbik elleni hosszú távú küzdelemben és a Fidesz közvetett gyengítésében még jól jöhet.

A legnagyobb szabású projektnek a kereken egy éve kirobbant UD-(vagy Almássy-)ügy bizonyult, amelyet az ügy „koronatanúja”, Almássy Kornél a minap egyszerűen csak a „rendszerváltoztatás utáni magyar politikatörténet legalaposabban kitervelt, legaljasabb ügyének” nevezett.

A Magyar Demokrata Fórum volt alelnöke Gyurcsány Ferenc pontos céljait is tudni véli: az OTP elnökének, Csányi Sándornak (mely így párhuzamba állítható az oroszországi Hodorkovszkij-esettel) és a Fidesznek a lejáratása, és Dávid Ibolya hatalmon tartása.

A stratégia megint összecsuklott. A Fidesz még korábban sikerre vitte a szociális népszavazás ügyét, a koalíció felbomlott, és a két nagy párt közötti népszerűségi olló csak ideig-óráig tudott csökkenni. A világgazdasági válság begyűrűzése, a hibás kormányzati válaszlépések tovább gyengítették a szocialistákat, az UD-ügy pedig odáig fajult, hogy ma már Szilvásyt, Dávid Ibolya MDF-elnököt és Herényi Károly volt frakcióvezetőt gyanúsítja az ügyészség.

Haláltusa

A hat halálos áldozattal járó romagyilkosságok ügyében is várhatók még fordulatok. A közvélemény tanácstalanságára jellemző, hogy a jobboldali elfogultsággal éppen nem vádolható Hírszerző internetes oldal főszerkesztője „Ostobaság ez, vagy árulás?” című írásában két forgatókönyvet vázol: vagy a „szolgálatok bénázása”, vagy „a gyilkosokkal való tudatos összjátéka” kellett ahhoz, hogy az NBH által ma már elismert hibasorozat bekövetkezzék. Gavra Gábor publicista szerint a magyar nemzetbiztonság három ponton játszott (szándékosan vagy a szakértelem hiánya miatt) a romák gyilkosainak kezére. Egyrészt az egyik feltételezett elkövető, K. István megfigyelésének leállításakor, másrészt akkor, amikor nem vették figyelembe a fegyvervásárlásra vonatkozó adatokat, végül amikor a rendőrségnek szolgáltatott információkból kihagyták a rá vonatkozó értesüléseket.

Újabb és újabb fehér foltok kerülnek elő. Több eset, így a 2002-es Budaházy György-féle hídfoglalás vagy a 2006. augusztus 20-i, közvetve több halálos áldozatot követelő tűzijáték körüli kérdőjelek, Budaházy György hónapokig tartó „elfogása” és a Nemzeti Nyomozó Irodával való alkudozása, Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter robbantásos videója bemutatásának körülményei megérnének egy alaposabb vizsgálatot.

Bár Gyurcsány Ferenc közel fél éve nem Magyarország miniszterelnöke, szava, kapcsolatrendszere és kapcsolati tőkéje továbbra is megkerülhetetlen tényezővé teszi az MSZP-ben, ahogy a Táncsics Alapítvány elnöki tiszte is. Igaz, olyan kényszerpályára vitte a szocialistákat, hogy ha már semmilyen szerepe nem lenne a párt életének irányításában, utódai akkor is az ő útját lennének kénytelenek követni. Márpedig a mozgástér egyre szűkül. A Fidesz napról napra közelebb kerül a kényelmes kormányzati többséghez. Gazdasági fellendülés, a társadalom közérzetének javulása az országgyűlési választásokig hátralévő fél évben nem várható.

A baloldal és a megmaradt liberális erők célja kettős lehet. Egyrészt a Fidesz kétharmados többségének megakadályozása, másrészt a szélsőjobbnak és a radikálisoknak a Fidesz rovására történő terjeszkedése. Az természetesen nem igaz, hogy a baloldal egészének érdekében állna mindez, azonban a legnagyobb érdekérvényesítő képességgel rendelkező vezetők közül jó páran akadnak, akik sok mindenre képesek lennének annak érdekében, hogy legkésőbb 2014-ben újra a kormányrúdhoz kerüljenek. Ők azok, akiknek nincs ellenére, hogy szélsőjobb, náci sejtek alakulnak az országban, akik bár sem az alkotmányos berendezkedésre, sem a fennálló rendre nem veszélyesek, mégis kompromittálni tudnak politikai pártokat és vezetőket.

Vajon maradt-e még valami az MSZP-t informálisan irányító csúcsvezetők tarsolyában? Torokszorító érzéssel lehet csak kérdezni: önmaguk ellen tervezett merényletkísérletek? Valódi robbantás? A fehér por és a Molotov-koktélok egyre kevesebb hírértékkel bírnak. A tét pedig hétről hétre nagyobb.

Monostori Tibor