Az elnöki pozícióért négyen szálltak versenybe, közülük ketten jutottak a második fordulóba. Gubík Lászlót a kétfordulós választás második körében 74 támogató vokssal választotta meg a jelenlévő 142 küldött, ellenfelére, Pandy Péterre 61-en szavaztak. A párt korábbi elnöke, Forró Krisztián nem indult újra. A párt második legfontosabbnak tartott pozíciójára, az Országos Tanács (OT) elnökének Pandy Pétert választották meg. A Magyar Szövetségnek két alelnöke lesz, a párt két veterán politikusa, Csenger Tibor és Őry Péter.

Hirdetés

A tisztújító közgyűlés megtartásáról az idén tavaszi európai parlamenti választásokon való sikertelen szereplés után, az eredményekre reflektálva döntött a felvidéki magyar párt, amely bár az önkormányzati és megyei választásokon rendszerint jól szerepel, az elmúlt másfél évtizedben rendszerint sikertelenül próbált bejutni a pozsonyi törvényhozásba. Gubík László 37 éves, nős, politikai karrierjét a Magyar Szövetség egyik elődpártja, a Magyar Közösség Pártja (MKP) ifjúsági szervezetének elnökeként kezdte, később az Esterházy Akadémia alapító igazgatója lett. Személye szélesebb körben 2011-ben vált ismertté, miután az akkoriban hatályba lépett szlovák állampolgársági törvény általi hátrányos megkülönböztetésre reagálva bejelentette: felvette a magyar állampolgárságot. Ennek következtében a szlovák szabályozás megfosztotta őt szlovák állampolgárságától.

Korábban írtuk

Gubík László a párt közgyűlésének szünetében magyar újságíróknak nyilatkozva azt mondta: az általa a kampány során meghirdetett korszakváltás most kezdődik el, és ezt az üzenetet küldi a felvidéki magyar választóknak a párt elnökségében történt generációváltás is.

„Van itt egy olyan generáció, amely akarja és meri is csinálni” – fogalmazott Gubík László. Az MTI kérdésére válaszolva egyértelműsítette: szókimondó, dinamikus politizálás várható a párt új vezetésétől. Hozzátette: „rá akarnak erősíteni” a szakpolitikák megjelenésére is. A szlovákiai pártokkal történő lehetséges jövőbeni együttműködés kapcsán azt mondta: a felvidéki magyar politikának természetes szövetségese nincs a szlovák politikai palettán, ezért elsődlegesen értékalapú politikai szövetségest próbálnak majd találni, a családközpontúság, a vidékbarát politika és a kereszténydemokrata társadalomépítés mentén. Leszögezte: a magyarellenes politikát vagy az emberi méltóságot sértő narratívát folytató pártok „ebbe nem férnek bele”.