Hazánk kevés ismert középtájainak egyike a Dunántúli-középhegység, a Sió-csatorna és a Duna által határolt Mezőföld. Elnevezéséből sejthető, hogy e löszös, homokos talajú vidék, mely közigazgatásilag Fejér, illetve Tolna megyéhez tartozik, kiválóan alkalmas a gazdálkodásra. A Mezőföld déli részén, a sárbogárdi kistérségben található Cece, félúton Székesfehérvár és Szekszárd között, a 61-es és a 63-as főút találkozásánál.

Neve valószínűleg besenyő eredetű, első írásos említése 1193-ból való, de már jóval korábban lakott volt, miképp azt számos bronz- és vaskori, illetve a kelta időkből származó régészeti lelet bizonyítja. Cecén került elő azon római időkből származó bronzserpenyő, melyet Pannónia provincia leghíresebb fazekasa, Resatus mester készített. A település nevét viselő legismertebb személy alighanem az Egri csillagok fakezű Cecey Pétere, noha Gárdonyi Géza hőse kitalált regényalak. De azért valóságos hírességek is kötődtek a faluhoz, a Sáregresen született Csók István itt építtetett magának kúriát, családi emlékeit és számos festményét ma is a múzeumként működő épületben őrzik, de mezőgazdasági tájmúzeum is található Cecén. Érdekesség, hogy itt született 1921. november 7-én Horváth János, az Országgyűlés Fidesz–KDNP-s korelnöke.

A ma közel háromezer lelkes falu messze földön ismert ízes dinnyéjéről és kiváló paprikájáról. Utóbbi termesztése olyannyira jellemző Cecére, hogy a település címerében is megtalálható. Jellemző a gazdálkodás, még úgy is, hogy manapság sokan Sárbogárdra, netán Székesfehérvárra ingáznak valamely multinacionális nagyvállalat alkalmazottjaként.

Kuzsmiczki Károly Cecén született, ezer szállal kötődik a faluhoz és a földhöz. Ezzel kapcsolatos fájdalmas emlék nagyapjának, a legrégebbi cecei nemzetség, a Kocsi család sarjának halála: 1961-ben szívroham vitte el, amikor a család földjét a kommunisták az erőszakos kolhozosítás során elrabolták. Az élet úgy hozta, hogy Kuzsmiczki úr a fővárosba került szülőfalujából, évtizedekig az építőiparban tevékenykedett. Kapcsolata a földdel azonban abban az időben sem szűnt meg, s a rendszerváltozás után kárpótlás útján visszakapott a család kevéske földet. Ezen gazdálkodtak, de ez inkább csak hobbi volt. Ám amikor egy alkalommal a megrendelő nem fizette ki a munkáját, otthagyta a fővárost.

– Én nem ideköltöztem, hanem hazajöttem a szülőfalumba – mondja a családfő, Kuzsmiczki Károly, rögtön eligazítva a faluhoz és a földhöz fűződő viszonyát illetően. Állatokat tartanak, főképp tejelő teheneket. Valamikor juhaik is voltak, de az uniós csatlakozás után a legelő bérleti díját önkényesen négyszeresére emelték, így azzal felhagytak.

Kétszáztizenhat hektáron gazdálkodnak Cece külterületén lévő tanyájukon, ebből nyolcvan hektár saját tulajdon, a többit bérlik. Tavaly állami tulajdonú földdel is bővült a gazdaság, 2012 márciusában Sárbogárdon 36,6 hektárt, egy hónappal később Előszálláson 29,8 hektárt nyertek pályázati úton.

– Családi gazdaság vagyunk, nem tőkeerős nagybirtok, ezért igyekszünk a lehetőségekhez képest csökkenteni a költségeinket. Magunk termeljük meg a takarmányt, így feleannyiba kerül, mint ha vásárolnánk, és nem vagyunk kiszolgáltatva a kereskedőknek. De ehhez föld kell, ezért pályáztunk, amikor lehetőség nyílt rá – mondja Kuzsmiczkiné Szabó Márta, aki amúgy a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) helyi vezetője.

Ahogy beszélgetünk, óhatatlanul a politika is szóba kerül. Kuzsmiczkiné szerint az elmúlt száz évben háromszor tették tönkre a magyar mezőgazdaságot: 1945 után az egészségtelen nagybirtokrendszert megélhetést nem adó törpeparcellákra szabdalták, később az erőszakos kolhozosítással elvették a paraszttól a tulajdonát, 1990 után pedig ismét kisemmizték. A legújabb változásokat örömmel fogadták, de a piacvédelem terén például még nagyon sok teendő van, és ennek mikéntjébe véleményük szerint a gazdáknak is beleszólást kell engedni. Fontos lenne erősíteni a tudatos szolidaritást is, hogy néhány forintos átmeneti előnyért senki ne dőljön be a neppereknek. Kuzsmiczkiék például a Dunamelléki Tejértékesítő, Beszerző és Szolgáltató Szövetkezeten keresztül értékesítik a tejet. A közösségnek huszonhét tagja van, cégek és családi gazdaságok egyaránt, így nagyobb súllyal jelenhetnek meg a piacon, s mint megtudtuk, az értékesítésen túl a termelésben is egyesítik erőiket, amikor szükség van rá. Rendelkezésre áll például közös traktor, silózó és más gépek, berendezések. A szövetkezeti együttműködés nyomán minden tag biztonságosan termelhet, és tisztességesen meg is élhet munkájából.

A családnak ma a szaporulattal együtt számolva száztíz marhája van. Holstein-frízeket tartanak, mivel ezeknek igen magas a tejhozamuk, egyetlen tehén akár harminc litert is adhat naponta.

A munkából a következő nemzedéket képviselő 26 éves Kuzsmiczki Szilárd is kiveszi részét, miközben saját gazdaságát építgeti. Tudatosan és nagy kedvvel gazdálkodik. 2010-ben részt vett a Fiatal Gazda-pályázaton, és sikerrel járt, bekerült a több mint hétszáz nyertes közé. Így negyvenezer euróval, ötéves kötelezettséggel belevághatott saját gazdasága megteremtésébe.

Jószágot, felszerelést vásárolt, és bár a Cece külterületén lévő családi tanyán közös istállóban vannak a marhák, szép lassan saját lábára áll. Maga is rendelkezik saját, illetve bérelt földterülettel.

– Az állatok szeretete és elhivatottság nélkül senki ne kezdjen bele, mert csalódni fog. A gazdálkodás azt jelenti, hogy háromszázhatvanöt napból háromszázhatvanötben keményen dolgozunk, akár hajnali kettőkor is, ha épp akkor kell elletni a jószágot – mondja Kuzsmiczki Szilárd, aki gazdasági agrármérnökként végzett a gödöllői Szent István Egyetemen. A lelkesedés és az elszántság mellett ugyanis a szakmai hozzáértés is elengedhetetlen.

– A diploma után is folyamatosan képzem magam, hazai és külföldi szakmai rendezvényekre, kiállításokra, konferenciákra járok, jelenleg inszeminátori tanfolyamon veszek részt, hogy elmélyítsem állat-egészségügyi, állattenyésztési ismereteimet – hívja fel figyelmünket a naprakész tudás fontosságára a fiatal gazda.

A birtokon folyó termelő munkában Kuszmiczki Szilárd húga, Regina is részt vesz, igaz, tavaly év vége óta, mivel a fővárosban vállalt munkát, már csak az adminisztrációban, illetve a pályázatok elkészítésében segédkezik. A gazdálkodás a család tagjai mellett három alkalmazottnak ad munkát, megélhetést, hiszen a marhák mellett sertéseket is tartanak, éspedig a nagyfehér fajtából (így hát e név nem csak a Szomszédok című teleregény Mágenheim doktoráé.)

Nemrég született szaporulat, a néhány hetes kismalacok fáradhatatlanul szaladgálnak az ólban, egészen maguk közül valónak tekintve a velük játszadozó, ugyancsak kölyökkorú ausztrál juhászkutyákat. És ha már a kutyákat említjük, hát azokból is találni jó párat Kuzsmiczkiék tanyáján. Köztük a főnök szemlátomást a jugoszláv farkasölő (más néven sarplaninac vagy sarplaninai juhász), mely kimérten, távolságtartóan figyel bennünket. Rajta kívül van itt kuvasz, néhány mudi, Fickó, a vizslakölyök, és két berni pásztor. Utóbbiak közül a nagyobbik, Milos lerázhatatlannak bizonyul, minden alkalmat megragad, hogy a krónikás cipőjére üljön, fejével bökdös, kikényszerítve a simogatást, miközben szemrevételezzük a birtokot. Az állatsereglet azonban még ennél is népesebb, hiszen lovakat is tartanak – ló nélkül nincs paraszt, jegyzi meg Kuzsmiczki Károly –, éspedig egy hidegvérű igás mellett lipicaiakat. Büszkeségük Báró, a csődör. Kuzsmiczki úr hobbiból fogathajó-versenyeken is indul.

Apa és fia etetőkocsival porciózzák ki a marháknak a silókukoricát. Ez nem egyéb, mint szemet is tartalmazó, speciális tárolás során megerjedő, apróra szecskázott tengeri. Az erjedés során képződött hő nyomán a fagypont körüli januárban jól láthatóan gőzölög a magas cukor- és vitamintartalma miatt prémiumnak tekinthető abrak, melynek édeskés-savanykás illata több lépésről is érződik. A munka nem állhat meg a kedvünkért, hiszen ez egy életforma. Éspedig vonzó, távlatokat adó életforma. Nem idegen Kuzsmiczki Szilárd menyasszonyától sem, aki egy Pest megyei faluból költözött Cecére, jövendőbelije családjához. Alexandra geológus, szereti a szakmáját, csak éppen nehéz benne elhelyezkedni. A gazdálkodás is csábító, de nem szeretne elszakadni tanult tudományától.

E ponton az jut eszünkbe, hogy a geológia nem is áll olyan távol a paraszti léttől, mint azt elsőre gondolná az ember. A gazdálkodók munkáját nagyban segíthetnék olyan tudományos intézetek, melyek a kommunista diktatúra által meg nem szakított tudásbeli folyamatosság nyomán előnyben lévő nyugat-európai birtokosok rendelkezésére állnak. Nem kell bizonygatni, milyen jelentősége van például egy-egy földterület talajtani sajátosságainak. Ugyan miért ne lehetne elsőként legalább minden megyeszékhelyen olyan többcélú tájintézményeket felállítani, melyek szerteágazó szakmai információkkal látnák el a gazdákat, ugyanakkor néprajzi és történelmi ismereteket közvetítő látogatóközpontokként is működve a turizmussal és az oktatással is összekapcsolódnának, megélhetést adva a vidéki értelmiség számos képviselőjének?

A vidék valódi újjászervezéséhez azonban helyben is változniuk kell az embereknek. Tévedés ugyanis a falvak népét a gazdákkal azonosítani. A kommunizmus, majd az azt követő húsz év kilátástalanság, kisemmizés nyomán sokan elszakadtak gyökereiktől, kiszolgáltatottá váltak, sajátos proletárlétbe nyomorodtak. Sokan élnek így, hajnalban kelve közeli vagy épp távoli városokba ingázva, a ki tudja, mennyi időre megtelepedő multinacionális vállalatok alkalmazottaiként robotolva. Gyakran tapintható az irigység, a máséért küszködőket könnyű a saját magukért dolgozók ellen fordítani.

– A paraszt támogatást kap, bezzeg neked semmi sem jut! – időnként ilyesféle gonoszságok buggyannak ki rosszindulatú szájakon, viszályt szítva a falustársak között. Nem lehet elégszer elmondani, hogy a gazdák nem ajándékba kapják a támogatásokat, hanem azért, hogy segítségével megfizethető árú egészséges, jó minőségű kenyér, hús, tej, gyümölcs, miegyéb kerüljön mindenki asztalára. Város és falu, vevő és gazda egymásra vannak utalva, ezért együttműködő szolidaritásra vannak ítélve.

Ágoston Balázs