Szómágia és hatalom

Judith Sargentini nem is egy, hanem két atombombát akar a magyarok nyakába dobni. Nemrég demonstrációt tartott Brüsszelben a hazai ellenzék, és ő volt a tüntetés díszvendége. Mint ott kiderült, újabb jelentést készül írni hazánkról. Eközben civilek és balliberális pártaktivisták aláírást gyűjtenek a budapesti aluljárókban, hogy Magyarország is csatlakozzon az Európai Ügyészséghez. Pócza Istvánnal, az Alapjogokért Központ vezető elemzőjével beszélgettünk.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

– A holland képviselő asszony a magyar jogállamiság hiányosságaira helyezné a hangsúlyt új jelentésében. Van ennek bármi újdonságtartalma, hiszen előző jelentését is ennek jegyében fogalmazta?

– A hazai ellenzék nem képvisel akkora erőt, hogy igazán láthatóvá tegye magát a politikai palettán. Ezért igyekszik megragadni minden külső lehetőséget. A brüsszeli demonstráció is ilyen akció volt. Érdemes a helyén kezelni az egészet, ahogy Judith Sargentinit is. Ő egy díszletmunkás, akinek elő kell készítenie a színpadot az EP-választás nagy előadására. A pontos szereposztást még nem ismerjük, de a díszlet már készen áll, ezért a munkások lassan le is vonulnak a deszkákról. Sargentini is elvégezte a feladatát, nem is indul újra az EP-képviselőségért.

– Pedig írhatna egy valódi jelentést Brüsszel különös jogállamiságáról…

– Az elmúlt időben sokat hallottunk arról, hogy veszélyben vannak az EU-s alapértékek. Ez igaz. Azonban nem várt helyről éri fenyegetés ezeket az értékeket. Ma ugyanis azt látjuk, hogy a jogállamiság, a demokrácia vagy éppen az európaiság szavak tudatos újradefiniálása és kisajátítása zajlik. Méghozzá a modern liberális eszmerendszer mentén. Akik ezt képviselik, azok a politikában és a jogban használt kifejezéseket új, kizárólag számukra elfogadható jelentéssel akarják megtölteni, és elérni, hogy azokat kizárólag így lehessen használni. Ha sikerrel járnak, akkor minden vitát megnyernek, hiszen ellenfeleik is kénytelenek ezekkel a szavakkal érvelni, és ezzel már el is veszítették a küzdelmet. Pedig óriási szükség lenne az értelmes vitákra. Ehhez azonban vissza kell hódítani és eredeti jelentéstartalmuk szerint használni a szavakat. Tökéletes példa erre az illiberális kifejezés, ami alatt mást értünk mi, és mást a nyugati elit. Ők politikai fegyvert kovácsoltak ebből, és használják is mind a mai napig.

– Kevesen voltak a brüsszeli tüntetésen, az esemény nem érte el a hazai közvélemény ingerszintjét sem. De hát akkor mire volt jó ez az egész?

– Az ilyen típusú akciókkal azokra a rendszerváltás körüli beidegződésekre játszanak rá, amelyek arról szóltak, hogy mindent követni kell, ami a nagybetűs Nyugaton történik. Ha ott rosszat mondanak rólunk, akkor biztosan bennünk van a hiba. Ezt a kis demonstrációt itthon úgy igyekeztek tálalni, hogy már Brüsszelben is tüntetnek a magyar kormány ellen. Az viszont nem jött le, vagy csak nagyon a sorok közé rejtve, hogy a tüntetők úgynevezett tömege valójában egy maroknyi embert jelentett. Mindezekkel az EP-választásra, de még inkább az őszi önkormányzati választásra próbálják összekaparni a hazai ellenzéket. Igyekeznek ellátni munícióval, ha már maga nem képes erre.

– Azt szoktuk mondani, nincs ötlete, nincs embere a hazai ellenzéknek. De most úgy látszik, mintha a szocialista Ujhelyi István igyekezne az osztályharc élére állni. Ő váltja meg majd a hazai balliberális oldalt?!

– Szerintem ügyesen építette fel magát az elmúlt nyolc-tíz évben, hitelesebb politikussá vált, mint a hasonló babérokra törő párttársai. Most azonban több megfontolatlan és rossz döntést hozott, hosszú távú célok helyett inkább a körülötte lévő percembereknek igyekszik megfelelni. Itt a Sargentini-jelentés megszavazására és a tavaly decemberi ellenzéki demonstrációkon látott fellépéseire gondolok. Ez a szerep karakteridegen tőle, és így éppen azt a hitelességtöbbletét éli fel, ami megkülönböztette más ellenzéki percpolitikusoktól.

– Sok elemző szerint komoly esély van a májusi EP-választáson a jobboldali erők győzelmére, de elmarad a nagy nemzeti fordulat, az áttörés… Mire lehet elég egy kis győzelem?

– Kérdés, hogyan definiáljuk az áttörést. Véleményem szerint az már eleve áttörés, amit a migráció kérdésében látunk. A nyugat-európai politikusok többsége tisztában van azzal, hogy a magyar álláspont, vagyis a szigorú migrációs politika a helyes és a követendő. Ezt persze nyilvánosan nem fogják bevallani. Folytatják régi nyilatkozataikat, miközben azért olyan jogszabályokat léptetnek életbe, amelyekkel egyre inkább szigorítják és kontrollálják a migrációt. Még mindig nem beszélhetünk a népvándoroltatás megállításáról, de már ez is óriási áttörés ahhoz képest, ahonnan elindultunk, vagyis amikor rajtunk kívül szinte mindenki bűnnek tartotta a migrációval szembeni intézkedéseinket. A pontos és teljes kép kialakításához a trendeket kell figyelni, ehhez legalább éves, de inkább többéves távlat szükséges.

– A német CDU a minap bejelentette, hogy felülvizsgálja eddigi migrációs politikáját, de ködösen csak annyit mondtak, megnézik, mit és hol kell javítani…

– Igen. Ezek a politikusok attól félnek, hogy ha fenntartanák a 2015-ös év szabálynélküliségét és parttalan toleranciáját a migráció kérdésében, akkor elsöpörné őket a népharag az EP-választáson.

– A migráció mellett más frontokon is lehet elmozdulásokról beszélni?

– Már viták és beszélgetések folynak Európa jövőjéről, és nem csak a föderalizmus gondolata érvényesül, amelyben minden problémára az a válasz, hogy több Európa kell. Sőt! Ha jól emlékszem, másfél éve a Politico európai kiadása azt írta, hogy a migráció kérdésében Orbán Viktor koncepciója győzedelmeskedett. Mert már minden politikai szereplő ehhez viszonyítva határozza meg önmagát, pró és kontra egyaránt.

– Manfred Webert, a Néppárt EB-elnöki jelöltjét hol keressük ezen a skálán?

– Őt egy lovas akrobatához hasonlítanám. Egyik lábával az EPP liberális, a másikkal pedig a konzervatív hátasán áll. És hol ide, hol oda helyezi a súlypontját. Csúcsjelölt, tulajdonképpen ez a feladata. Weber arról beszél, hogy az EPP-t a centrumban szeretné látni. Ez világos célkitűzés. De az elmúlt időszakban a pártcsalád annyiszor nyitott a baloldal és a liberálisok irányába, hogy a cél elérése érdekében több kérdésben is konzervatív irányú fordulatokra lesz szüksége.

– Nem lett, mert nem lehetett innovatív, reformer elnöke a CDU-nak. Kinek jó, hogy minden marad a régiben?

– Merkel szövetségese, Annegret Kramp-Karrenbauer lett az új pártelnök. Ő majd tehermentesíti Merkelt, akit eddig túlzottan lekötött a német belpolitika, de így több ideje lesz az európai és nemzetközi kérdésekre. Például dolgozni kezdhet annak az elképzelésnek a megvalósításán, amiről tavaly decemberben beszélt, eszerint a nemzetállamoknak egyre több kérdésben le kellene mondaniuk a szuverenitásukról az európai egység érdekében. Ezt a víziót ilyen nyíltan eddig csak Emmanuel Macrontól hallottuk.

– Orbán Viktor nemrég tartott kormányinfóján elmondta, hogy adminisztratív okok miatt csúszik egy kicsit a paksi beruházás. Nem túl magas labda ez a késés a mindig putyinozó hazai ellenzéknek?

– Az orosz befolyás Európában divatos téma. Valós fenyegetésről van szó, de messze túlértékelik ennek a szintjét. A mesterséges rettegtetés pedig az elterelés eszközévé és politikai fegyverré vált. El lehet fordítani vele a keresőfényt más, fontos ügyekről, illetve össze lehet mosni a migrációt kritizáló politikusokat és kormányokat az orosz vezetéssel, és úgy mutatni be őket, mint Moszkva ügynökeit.

– A V4 államaiban biztosnak tűnik a konzervatív győzelem májusban, kialakult egy migrációellenes Róma–Varsó-tengely is, de mi lesz Ausztriával? Ahol sokszor maga a kancellár is elég bizonytalan…

– Sebastian Kurz fiatal, tehetséges politikus, aki most próbálja elhelyezni magát az európai térképen. Kancellári tisztje után akár uniós szintű ambíciói is lehetnek. A brüsszeli érdekcsoportok megpróbálják maguk mellé állítani, akár engedmények árán is, mondván, vigyen jobboldali politikát, de olyat, amiben legyenek benne azért a nyílt társadalom eszmeiségének elemei is.

– Civilek és az ellenzéki pártok aktivistái aláírásokat gyűjtenek a budapesti aluljárókban, hogy Magyarország is csatlakozzon az Európai Ügyészséghez. Ez nyilván újabb lehetőség lenne arra, hogy Brüsszel megpróbálja sarokba szorítani a magyarokat, illetve az Orbán-kormányt. Ezzel pedig megint külső segítséghez juthatna a hazai ellenzék…

– Megint egy ügy, amely első ránézésre nemes célért folytatott küzdelemről szól. Az igazi mozgatórugója azonban az, hogy adjunk egyre több hatáskört Brüsszelnek! Maholnap az Európai Ügyészség már átvenné a teljes irányítást a tagállamok független ügyészségei fölött, ennek a következményeit nem kell külön ecsetelni.

– ENSZ-csomag, Frontex-fejlesztés és így tovább… Egymást érik azok a kezdeményezések, amelyeket még az EP-választások előtt nyélbe akar ütni a brüsszeli elit. És itt az EU új költségvetési tervezete is, amelyben 23-24 százalékkal csökkentenék Magyarország támogatását…

– A költségvetési kezdeményezések között egyszerre van napirenden az EU-s tagállamoknak járó pénzek csökkentése vagy elvágása, illetve az alapértékeket támogató civil szervezeteknek juttatott apanázsok jelentős növelése. De mit okozna ez a gyakorlatban? Az EU-s intézmények előszeretettel kérik ki a civilek véleményét az adott ország demokráciájának minőségéről és működéséről. Ahol sérül a demokrácia, ott több pénzt adna az EU a civileknek. A szervezetek így érdekeltté válnának abban, hogy folyamatosan rosszat mondjanak a demokrácia helyzetéről, mert így több pénzhez juthatnak. Pontosan így alakult ki Soros György befolyása az általa fizetett NGO-k fölött. Minél inkább meg akartak felelni Soros elvárásainak, annál vastagabb lett a bukszájuk.

– Megint sorosozunk. Még a jobboldalon is hallani olyan hangokat, hogy túl van tolva a Soros-féle ellenkampány…

– Pedig beszélni kell a pénzember befolyásáról és szerepéről. Hogy miért? Mit gondol, ki lett az Év embere a Financial Times szerint? Soros György. Értelmetlen arról vitázni, hogy szabad-e sorosozni. Soros világpolitikai tényező. Ez ténykérdés. Ebből pedig az következik, hogy beszélünk is róla.