A szombati nap teljes unalomba fulladt volna, ha csak a Magyar Demokratikus Charta és a Magyarországi Cigányszervezetek Fórumának eseménytelen és érdektelen tüntetéseiről szóltak volna a hírek. Gyurcsány örömtáncához azonban a fogyatkozó radikálisok erőszakba torkolló megmozdulása húzta a talpalávalót, mintegy megrendelésre igazolva a chartás szónokok fáradt közhelyeit.

Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) és a Magyarországi Cigányszervezetek Fórumának (MCF) elnöke a cigányság történetének legnagyobb demonstrációját ígérte szombat délutánra a Képviselői Irodaház melletti Olimpiai Parkba. Azonban csupán mintegy félezer tüntető érkezett, hogy összefogjon a rasszizmus és a fasizmus ellen, ráadásul jelentős részüket vidékről szállították buszokkal a fővárosba.

– A cigányságot csak a szegénység gátolja meg abban, hogy nem százezerszám vonulnak az utcára, de még eljön az az idő is – fogalmazott Kolompár a tüntetés előtt pár nappal. A korábban Cigány Gárda megalapítását is kilátásba helyező Kolompár most a romák és nem romák közös összefogásáról beszélt, mert szerinte „feltámadott a szélsőségek tengere, ezért ásót és kapát kell ragadni, hogy gátat építsünk az ár ellen”. A csekély létszámú tömeg ezután hurkapálcikás nemzetiszínű és roma zászlókkal átvonult a Duna partján lévő holokauszt-emlékműhöz, ahol vödör vízbe mártott árpádsávos zászlóról „lemosták a gyalázatot”, mert, mint ahogy Kolompár fogalmazott, valamikor sok cigányt öltek meg azon a helyen az árpádsávos zászló alatt.

Ekkor már gyülekeztek a Magyar Demokratikus Charta tüntetői a budai Clark Ádám téren, ahonnan mintegy háromezer fős menet indult a Lánchídon át a Kossuth tér felé Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára, Draskovics Tibor, Veres János és Lendvai Ildikó közreműködésével. A menet élén vonuló fiatalok egy transzparenst tartottak, „A köztársaságért, a demokráciáért, a szabadságért” felirattal, s a csatlakozó romákkal kiegészítve nem egészen négyezren értek a Kossuth térre.

Itt a színpadon az 1992-ben alakult Demokratikus Charta veteránjai, Konrád György író, Farkasházy Tivadar humorista és Vitányi Iván szocialista politikus egy piros, egy fehér és egy zöld esernyővel álltak a színpadon, hogy most újra a nép feje fölé kell emeljék a „barna eső” elleni védekezésül. Konrád György elmondta, a közéletben és a mindennapokban eluralkodó trágár beszéd és a durvaság ellen is tiltakoznak a felszólalók, akik „soha nem követtek el ilyesmit.” Demszky Gábor szerint azért gyűltek össze, hogy kinyilvánítsák, nem félnek, majd szélsőjobboldali mozgalmakat, eseményeket sorolt fel, köztük a Magyar Gárdát és a Jobbikot említve.

Gyurcsány Ferenc beszédét egy szál ingben mondta el, elmondása szerint azért, mert sokan fáznak, és ő is szeretné érezni a hideget.

– A jóindulatú emberek egymásra nyitott Magyarországát keresem – mondta, majd meglepő fordulatot vett: a jobboldaliak is a barátaik közé tartoznak, mert azoknak csak egy része bántja őket, a többség nem ilyen. Szerinte a magyar ember csak azt kívánhatja, hogy legyen erős a baloldaliak, jobboldaliak, liberálisok közössége. – Nem ellenfelek és ellenségek, hanem honfitársak és testvérek vagyunk – jelentette ki, majd arra kért mindenkit, vigyék el az üzenetét: „létezik egy olyan Magyarország, ahol nem háborúznak egymással, hanem béke van. Ezt azonban csak tízmillió magyar határon belül, és még több a határon kívül tudja együtt megcsinálni.”

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Jobbik közösen tartott demonstrációja „a magyarellenes provokáció ellen” a Hősök Terén akkor kezdődött, amikor a chartások már a Kossuth tér felé tartottak. A teret a rendőrség kordonokkal körbekerítette, és a színpadot csak a Műcsarnok felől lehetett megközelíteni. Vona Gábor, a tüntetéshez szervezetten csatlakozó Jobbik elnöke mintegy ezer ember előtt tartott beszédében hangsúlyozta, hogy a „bal” és a „jobb” megosztás hamis, mert olyan embereket sorol egy csoportba, akik valójában ellenfelek.

– Én nem tartozom egy csoportba Pesty Lászlóval vagy Deutsch Tamással – mondta Vona, utalva Pesty kijelentésére, amikor csőcseléknek és bűnözőknek nevezte a tévéostrom résztvevőit. Nem jobb- és baloldal létezik, hanem hazaárulók és nemzetiek, majd felhívta a figyelmet, hogy egyre erősödik a nemzeti mozgalmak belülről történő bomlasztása. Morvai Krisztina üzent a „Charta kartársainak”: ne a fasizmustól féljenek, hanem az elszámoltatástól és a börtöntől.

– A hatalom mindenkit bűnözőként kezel, kivéve azt, aki valóban az, és aki szabadon lophat terményt, színesfémet, kórházat, EU-s pénzt, országot – mondta a Jobbik EP-listavezetője, majd hozzátette, ez ellen nem szerveznek chartát, hanem éppen ezt nevezik szabadságnak és demokráciának. Morvai szerint a chartások csak akkor kezdték érezni, hogy veszélyben a szabadság, amikor a „magunkfajták” tiltakozásokba kezdtek.

Toroczkai László beszéde közben azt a zászlót tartotta a kezében, amelyet a 2007. október 22-i tüntetés során csavartak ki a kezéből a rendőrök, amikor a rendőrségi tiltás ellenére szerette volna a tüntetőket a Szabadság térről az Operaházhoz vezényelni, de a rendőrsorfal a Nagymező utcában útjukat állta. Toroczkai beszédét félbeszakította a skandáló tömeg „Fegyverbe, fegyverbe” kiáltása.

– Igen, fegyverbe! Ne féljünk ettől a szótól! – kezdte kondicionálni a tömeget Toroczkai. Budaházy György erre még rátett egy lapáttal, kijelentve, hogy miután nem szeretné, ha másnap a rendőrség honlapján látná viszont a tüntetők arcképeit, mindenki viseljen símaszkot, amiket a helyszínen ingyen osztogatnak, „mert az nem tilos.”

Délután öt órakor indult el a menet az Andrássy úton, ekkorra a Charta-tüntetés már a vége felé járt. A menetet öt darab rendőrségi IFA-teherautó vezette fel, mögötte haladt a tüntetők teherautója. A menet élén egy „Le a magyargyűlölettel” feliratú transzparenst vittek, közvetlenül mögöttük vonultak a fekete betyárruhába öltözött és símaszkos tüntetők. Itt már az egyenruhás Magyar Gárdisták, az árpádsávos kitűzők mellett horogkeresztes jelvények is feltűntek, s a feltüzelt tüntetők folyamatos zsidózás és cigányozás közepette egyre agresszívebben kezdtek viselkedni.

Tudósítóink látták, ahogy a Szent Korona rádió fotósára is rátámadtak, pusztán azért, mert fotózott, hiába viselt egy hatalmas Szent Koronát a láthatósági mellényén. A többségnek fogalma nem volt, hova mennek és miért, főként, miután Budaházy az engedélyezett Szabadság tér helyett a Kossuth teret jelölte meg cél gyanánt. A Kossuth téri rendezvény azonban véget ért, mire Toroczkaiék a Belvárosba értek. A Szabadság téren egy-két percig úgy tűnt, a tüntetés megőrzi békés jellegét.

Az eredeti terv szerint régi cipőket raktak volna le a szovjet emlékműhöz, köztük Szögi Lajos cipőjét is, ezzel emlékezvén a „kommunizmus és a cigánybűnözés” halálos magyar áldozataira. Az Arany János utca felől felállított színpadra fellépő Budaházy azonban önmaga paródiájába hajlott:

– Látjátok, mi is tudunk békés, méltóságteljes menetet szervezni… Barátaim, mi történik ott?

A tömeg egy része ugyanis ügyet sem vetve a szónokra, Molotov-koktélokkal, üvegekkel, füstbombákkal és utcakövekkel kezdte el dobálni a szovjet emlékműnél álló rendőröket, és miután megpróbálta áttörni a kordont, a rendőrök könnygázt vetettek be, felszólítás nélkül. A tüntetők egy része, köztük Gaudi-Nagy Tamás bemenekült a Hazatérés templomába, ahol éppen istentiszteletet tartottak, ám a könnygáz ide is beszivárgott. Az itt rekedt mintegy száz ember csak este nyolc óra felé hagyta el a Szabadság teret. Közülük senkit nem vettek őrizetbe.

Ezután a már jól ismert kergetőzés vette kezdetét, azzal a különbséggel, hogy a rendőrök most sokkal gyorsabban mozogtak. Válaszul a tüntetők is újítottak: az Andrássy úton haladva megrongáltak több tűzoltósági vízcsapot is, sugárban dőlt a víz az utcára. Egy rendőrautót is megpróbáltak felgyújtani, de a rendőröknek sikerült eloltani a tüzet, közben egy rendőrségi csapatszállítóból 18 darab pajzsot loptak el. A Terror Háza közelében, az Izabella utcánál volt az este utolsó összecsapása, ahol olyan sűrű könnygázt vetett be a rendőrség, hogy maguk sem bírták. Összesen 15 embert vettek őrizetbe, két személy ellen feljelentést tettek. Az összecsapásokban öt rendőr és egy idős asszony sérült meg.

Magán az eseményen azonban jócskán túlmutat, hogy a tüntetésbe előre belekódolt erőszakhullám markánsan megosztotta a radikálisokat is. Míg a kuruc.info győzelemként értékelte az eseményeket, a demonstráción részt vevő Tomcat „Idióták és provokátorok” címmel írt bejegyzést Bombagyár című blogjába. „Valahol, egy drága bútorokkal berendezett szobában most örömünnepet ülnek azok, akik ellen vonultunk. Sikerült! Bejöttek a csőbe! Meg tudtuk mutatni, hogy igenis, ez egy részeg csőcselék, nácik és fasiszták, s ehhez nem kellett más, mint pár még részegebb hülye. (…) A mai nap nagyon-nagyon komoly erkölcsi kárt okozott a nemzeti radikalizmusnak. Ostoba módon belevezették közösségünket Gyurcsány csapdájába. Ki tagadhatja, hogy Morvai Krisztina annak a tömegnek tartott beszédet, amely később horogkereszttel, Mussolinit éltetve tört-zúzott? (…) Tetszik-e vagy sem: Kolompár Orbán fényes győzelmet aratott a Budaházy–Toroczkai duón.”

A Hunhir.hu-n már másnap nyílt levelet címeztek Budaházynak és Toroczkainak: „Önök mint szervezők felelősek nemcsak az önökben hívőknek, hanem az egész nemzettudatú népnek. (…) Aki utcára viszi a forradalmi hevületű fiatalokat, annak előbb fel kell világosítani azokat, hogy mi az, amivel használnak, és mi az, amivel ártanak az ügynek, nem pedig rájátszani, feltüzelni a fiatalok verekedő kedvét. (…) Nem tudom, hogy amit tesznek, azt csak hevületből, tapasztalatlanságból teszik, vagy provokálnak (majd az utókor eldönti), de kérem Önöket, ha csak erre képesek, akkor ne akarják vezetni a nemzeti oldalt, álljanak félre, mert én Önöktől még megvalósítható, jó programot nem hallottam.”

Az egyik radikális portál még szombat éjjel nyilvánosságra hozta, hogy lemondott posztjáról Dósa István, a Magyar Gárda főkapitánya, mert szerinte a Jobbik önös politikai céljaira használja a mozgalmat és elárulta annak szellemiségét. Úgy tűnik, a radikálisok szombat esti tüntetése igen jelentős belső erjedést indíthat el. Az eddig is erősen széttagolt tábor tovább bomlik, korábbi hívek fordítanak hátat az egymást minősítgető vezetőknek, és egyre többen látják, hogy az értelmetlen randalírozások nem válthatók társadalmi támogatottságra és szavazatokra, csupán Gyurcsány Ferenc legitimációját erősítik.

A szombati nap bebizonyította, hogy Magyarországon továbbra sincs értékelhető tábora a szélsőségeknek. Képviselje azt akár Gyurcsány Ferenc, akár Kolompár Orbán, akár azok, akik néhány száz maszkos randalírozóval váltanák meg a hazát.

Lass Gábor


Egy kis izgalom

A Lánchíd pesti hídfőjénél „Demokratikus kártya: bármikor kijátszható” feliratú transzparens fogadta a tüntetőket, akik közül többen nehezen tudták értelmezni a szöveget, így nem is igen reagáltak rá. A Kossuth téren azonban már felfigyeltek rájuk, egy civil ruhás rendőr félrevonta őket, majd hamarosan kilenc egyenruhás igazoltatta a fiatalokat. A rendőrök először azt mondták, „a közterületen folytatott véleménynyilvánításhoz” engedélyt kellett volna kérni, később úgy módosítottak, hogy amennyiben a szervezők megengedik, akkor a két tüntető tarthatja a transzparenst.

Az elsőként helyszínre hívott fekete-lila frizurás rendező a Charta történelméről tartott kiselő – adást, amit a civil ruhás rendőr szakított félbe, mondván, arról beszéljen inkább, engedik-e a szöveg felmutatását. A rendező erre elbizonytalanodott, és egy kolléganőjét hívta segítségül, aki azt mondta, tarthatják a transzparenst, csak ne menjenek be vele a tömegbe, mert nem tudják garantálni a testi épségüket. A kedélyek ezután megnyugodtak, ám az egyik fiatalt elvitték a rendőrök a Gyorskocsi utcába, mert nem volt nála személyi igazolvány, csak jogosítvány.

– Nem vagyok az a bátor tüntető típus, még most is a torkomban dobog a szívem. Tegnap azonban a barátommal arról beszéltünk, mennyire felháborító, hogy a miniszterelnök fasizmussal riogat, így akarja elterelni a figyelmet az ország válságáról. Egy hirtelen ötlet volt – mondta a Demokratának a helyszínen maradt társa.

(bándy)