Szonda Ipsos: Sólyom egyre népszerűbb, Gyurcsány a vert mezőnyben
A Szonda Ipsos felmérése szerint novemberben leginkább Kóka János gazdasági miniszternek és Szili Katalin házelnöknek csökkent a népszerűsége. Mindketten 3-3 pontot veszítettek a népszerűségi listán.
Az SZDSZ elnöke június óta 8 ponttal esett vissza és most 24 ponttal az utolsó előtti helyen áll, 5 ponttal megelőzve Horváth Ágnes egészségügyi minisztert.
A visszaesés ellenére a házelnök továbbra is – Gyurcsány Ferenc kormányfő után a második legkedveltebb politikus a szocialista párt támogatói körében és jók a pozíciói a Fidesz táborában is.
A miniszterelnök megítélése egyébként tovább romlik, októberhez képest 2 ponttal visszaesett, a népszerűségi listán csak Veres János pénzügyminiszter, Kóka János és Horváth Ágnes áll mögötte.
Szili Katalin a 4. a népszerűségi listán, jelenleg 44 pontja van, ugyanannyi, mint a Fidesz elnökének. Orbán Viktor rendkívüli módon megosztja a közvéleményt: pártjának támogatói rokonszenvvel viseltetnek iránta, a többi politikai csoportban negatívan ítélik meg.
A korábbinál jelentősebb előnyre tett szert a köztársasági elnök; Sólyom Lászlónak 5 hónap elteltével ismét 50 pontja van. Továbbra is jók Dávid Ibolya pozíciói, az MDF elnöke 46 ponttal a második helyen áll, egy ponttal előzi meg Göncz Kinga külügyminisztert.
A Népszabadságban közölt felmérést 1500 ember megkérdezésével november közepén készítették.
(inforadio.hu)