Neoliberális-neokonzervatív pártunió készül a Fidesz kiszorítására

Az eseménysorozatot meglepő módon Schmidt Mária jelentette be, amikor a szélsőbaloldali Népszabadságban közzétette azt a merész ajánlatot, hogy ha a baloldal ejtené Gyurcsány Ferencet, Orbán Viktor nem jönne vissza. Schmidt pár nappal később ugyanitt megerősítette, hogy valóban Orbán Viktor menesztésére gondolt. Két héttel később a Magyar Nemzet napilap Schmidt Mária ante portas? címmel kemény cikkben támadt a történész asszonyra, s egy olyan pártütéssel vádolta meg, amelyet többek között pár milliárdos nábob is támogat, kiket a cikk néven is nevezett.

A Magyar Nemzet cikkében két nem túl jelentős állítás tűnt első olvasatra is hamisnak. A művet szignáló Horváth Zsolt nem létezik. A másik hamisítás Áder János hírbe hozatala volt. Minden más azonban igaz. Valami nagyon szokatlan dolog készülődik a Szövetségen belül, s az is tény, hogy ennek a jelentős változásnak Schmidt Mária az egyik katalizátora. Mielőtt azonban folytatnánk a gondolatmenetet, ismerkedjünk meg néhány olyan dokumentummal, amely a bevezetőben idézett társadalmi válságról ad hírt közvetlenül, vagy közvetve.

* * *

Magyar Nemzet, január 26., 2. oldal

Jobboldali alternatíva? A Fidesz választási veresége után a XXI. Század Intézet hat alkalommal, a hazai jobboldal szellemi hátterét jelentő értelmiségiek részvételével zártkörű tanácskozásokat szervezett – emlékeztetett közleményében Schmidt Mária, Fricz Tamás és Lánczi András. Lefektették azt is: „nyilvánvalóvá vált, hogy a jobboldal vezető politikai pártjának nincs szüksége ennek az elemző munkának az eredményeire, sőt kifejezetten rossz szemmel tekint a műhely tevékenységére”. Erre hivatkozva az aláírók úgy döntöttek, a tanácskozások a jövőben nyilvánosak lesznek, ezzel is hozzájárulva „egy hatékony és eredményes jobboldali alternatíva kidolgozásához”. Heti Válasz, január 25., 11. oldal

Erővonalak (Ablonczy Bálint elemzése) (…) „A támadás fő indoka vélhetően a Schmidt Mária által szervezett beszélgetéssorozat. A figyelmeztető lövés kiváltó oka a Jones gazdás írás lehetett” – vélekedik a Fidesz egyik vezetője, aki pártalakításra utaló jeleket nem észlelt, ám többször hallotta a történészt Orbán Viktort bírálni. A hivatkozott, a Népszabadságban tavaly decemberben megjelent cikkében Schmidt Orwell Állatfarmjából hozott metaforával úgy fogalmazott: Jones gazda nem fog viszszajönni, és később sem cáfolta, hogy Orbánra gondolt. A forrásunk által említett beszélgetéssorozat tavaly nyár óta zajlik, a Terror Háza főigazgatója értelmiségieket és politikusokat hívott egybe, hogy a vesztes választás tanulságait elemezzék… (…) Egy másik Fidesz-politikus arra utal, hogy a cikk része lehet a májusi tisztújítás előkészületeinek. „Viktor korábban sosem jelentette be, hogy indulni fog az elnöki posztért – most megtette. A pártban zajló erjedési folyamatok miatt bizonytalannak érezheti pozícióját, ezért ment elébe a megújulást követelőknek”… (…) „Ezzel a cikkel szertefoszlott a tűzön-vízen át összetartó párt mítosza” – summáz az egyik vezető fideszes politikus.

Heti Válasz, január 25., 10. oldal

Kényszerzubbony (Kóczián Péter vezércikke) …Ma hívei és ellenfelei a Fideszt egy tömbből faragottnak akarják láttatni, miközben egyre többen gondolják, hogy dilis, aki még mindig nem veszi észre, mennyi részletben különböznek a Fidesz alkotórészei… …Ezért a párt nem szétesni fog ebben a küzdelemben, hanem ugyanolyanná válik, mint a nyugati demokratikus pártok: belső küzdelmektől hangos szervezetté, amelyben politikusszemélyiségek jelenítik meg a különféle, többé-kevésbé szervezett, a politikai döntésekből részt kérő csoportok küzdelmét. A választók szemében karizmatikus pártvezetőnek pedig ezt a belső pluralizmust kell majd menedzselnie.

Heti Válasz, január 25., 16. oldal

Elég a kettős mércéből (Bódis András interjúja Dávid Ibolyával) (…) Az MDF járja az útját, nem zavarják az Orbán körüli Fidesz-belügyek. Az új helyzetekhez nyilván viszonyulni fogunk: minden új, együttműködésre kész partnernek örülünk, pláne, ha nagyobb hangsúlyt kapnak az általunk képviselt értékek. – A cikkből nem derült ki, hogy a Fidesz-elnök állítólagos belső ellenzéke hajlandó lenne-e az MDF partneréül szegődni. – Azt tapasztalom, szép számmal vannak olyan fideszes felső vagy középvezetők, akik időnként szurkolnak is nekünk. – Neveket szeretnénk. – Miért? Én sem kérdezem, ki informálja vagy álinformálja a Heti Választ az MDF-ről. Tartsuk meg a titkainkat magunknak…

Heti Válasz, január 25., 9. oldal

Győzni akar (Stumpf András interjúja Fodor Gáborral) – A hírek szerint a Fidesszel is jó viszonyt ápolna, sőt beszélő viszonyban van Orbán Viktorral is. – Nem kell ezt túlmisztifikálni, de az igaz, hogy sokkal jobb a viszonyunk, mint hosszú évekig volt. Ettől még a politikai nézeteink továbbra is különbözőek. Az új SZDSZ viszont, amelyet meg szeretnék valósítani, nem söpörheti félre az ellenzéket. A politikai kultúra alacsony szintje teszi borzasztóvá a magyar közéletet. A KRESZ is azért működik, mert megvan a bizalom a másik iránt… Heti Válasz, január 25., 18. oldal Színlelt vagyonbevallás (Bódis András és Szőnyi Szilárd riportja Kóka János budai építkezéséről) Múlt héten kiderült: Medgyessy Péterhez hasonlóan Kóka János is megtalálta a módját, hogy ne kelljen bevallania egy jelentős ingatlant a vagyonnyilatkozatában. A gazdasági miniszter 600 négyzetméteres luxusvillát húz fel a Normafánál, ahol csak a telek 100-150 millió forintot érhet. Adószakértők ügyeskedésről beszélnek…

Heti Válasz, január 25., 58. oldal

Értelem és hitelesség (Borókai Gábor főszerkesztő publicisztikája) …A lapunknak nyilatkozó egykori brit kormányfő-tanácsadó szerint az ember a marxisták szemében apró atomja csupán a társadalomnak, míg a keresztényeknek Isten képmása, akinek szabadság kell, hogy megvalósítsa önmagát. A Schmidt Mária ante portas? című írás tartalmából és megjelentetéséből ellenben aligha következtethetünk másra, mint hogy a szabadság immár a polgári keresztény oldal legfőbb politikai erejében sem kívánatos jelenség…

168 Óra, január 25., 8. oldal

Változás előtt a Fidesz – Valami lesz (Trencséni Dávid elemzése) …Orbánnak szüksége is volt a sorok összerántására. Különösebb titkolózás nélkül – csupán a sajtó és a pártelnök kizárásával – legalább két olyan megbeszélést is folytattak a Fidesz legfelső vezetői, valamint a „baráti” média és értelmiség képviselői a nyár folyamán, amelyen egy Orbán Viktor nélküli Fidesz víziója is felvetődött. Ezeket – mint a párt holdudvarához tartozó értelmiségi, és Orbán egykori bizalmasa – Schmidt Mária szervezte, meghívta Áder és Pokorni mellett mások közt Navracsics Tibor frakcióvezetőt, Kövér Lászlót, Kósa Lajost és Martonyi János egykori külügyminisztert, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökét. Részben ezeken a megbeszéléseken körvonalazódott (kizárólag a szavak szintjén) egy – Stumpf István ideológiai keze nyomát magán viselő – elképzelés. Ennek lényege, hogy létrehoznak a Fidesz mellett (Orbán Viktor tudtával és támogatásával) egy nemzeti liberális vagy liberális konzervatív pártot. Az elmélet szerint: miközben Orbán – egyre intenzívebben felszabadítva önmagában a keresztény radikálist – a törzsszavazóktól és a jobbszélről gyűjti be a voksokat, addig az új formáció a centrum felé nyit, a bizonytalanok és az MSZP-ből kiábrándultak táborában halászva…

Népszava, január 25., címoldal

Fideszes támadás várható Kóka ellen A következő hetekben a Fidesz részéről éles politikai támadások indulhatnak Kóka János gazdasági miniszter ellen – értesült lapunk. Bár Kóka hivatalosan még nem jelentette be, hogy indul az SZDSZ pártelnöki székéért, esélyesnek tekintik. A ma megjelenő Heti Válaszban közölt cikkel kezdődő lejárató kampány azzal próbálja a minisztert inszinuálni, hogy házának építkezési költségeit eltitkolta vagyonnyilatkozatából…

Népszabadság, január 23., 12. oldal

Miért találkozunk Gyurcsány Ferenccel? (Dávid Ibolya, az MDF elnöke írása) A magyar politikában szokatlan lépésre szánta el magát az MDF frakciója: találkozót kezdeményezett a miniszterelnökkel, hogy nyomatékosan felhívja a figyelmét egy, a politikai elit által eddig kevésbé érzékelt, de annál súlyosabb problémára. Ez a probléma pedig a középosztály válságos helyzete…

Népszabadság, január 26., melléklet, 4. fejezet

Szembenézés (Gyurcsány Ferenc írása) A rendszerváltozás szabadságát egyre többen nem bővülő lehetőségként, hanem növekvő felelősségként, teherként élték meg. Az éppen hogy kialakuló középosztály csalódottan vette tudomásul álmai szertefoszlását, az okokat pedig egyre inkább önmagán kívül, a tragikus történelmi örökségben, az elhibázott rendszerváltozásban, a rejtőzködve itt maradt, politikai hatalmukat gazdasági erőre váltó kommunistákban, a bennünket csak kihasználni akaró Nyugatban látta és látja ma is. Az évszázados gyökerű sérelmi attitűd, a panaszkultúra újabb muníciót kapott…

* * *

Ízelítőnek elég ennyi. Aki figyelmesen végigolvassa az idézeteket, magától rádöbben: itt nem csak egy új párt születik. Annál sokkal nagyobb dologról van szó. Új társadalmi modell készül. Első lépésben minden valószínűség szerint egy olyan neoliberális-neokonzervatív pártszövetség van születőben, amely a politikai centrumot elfoglalva próbálja majd a Fidesz Magyar Polgári Szövetséget a jobbszél felé tolni. Minél inkább sikerül, annál nagyobb szavazóbázisra tehet szert, s minél nagyobb tömegek szavaznak rá, annál hamarabb valósulhat meg az az amerikai mintájú plázademokrácia, amelyről a Demokrata Mészáros B. László tollából közölt terjedelmes, részletes és mélyreható elemzést. Nem kell túl sokat töprengenünk. A forgatókönyv egyszerű. Az MDF-et a neve, felbecsülhetetlen értékű infrastruktúrája – pártközpont, pártirodák, telefonok, aktivisták -, hét százalékra turbózott népszerűsége tökéletesen alkalmassá teszi arra, hogy egy a Polgári Szövetség mintájára létrehozandó liberális unió tengelye legyen, amelybe az úgynevezett centrista fantompártokon túl jobbról a Fidesz liberális része, amelyet most Schmidt Mária jelenít meg, balról pedig a mondjuk így „emberarcú” – öt százalék alá csúszott, tehát biztosan bukó – SZDSZ csatlakozhatna. Schmidt Mária igazat mond, amikor tagadja a Magyar Nemzet vádjait. Akik szervezik, tényleg nem akarnak új pártot alapítani. Minek akarnának? Ott az MDF, amelyet a háttérből egy Political Capital nevű ügynökség mozgat. Az MDF-re gond nélkül rá lehet aggatni a szükséges toldalékokat. A Fidesz nemzeti liberálisait innen, az SZDSZ polgári liberálisait amonnan… Nem vitás, hogy egy ilyen konstrukció akár tíz százalékra is számíthatna a következő választáson, vagy akár többre is, ha sikerül jó politikai reklámot csinálni neki. És miért ne sikerülne? Velük lesz a vonalas média. Tételezzük fel, hogy az SZDSZ részben vagy egészben kilép a koalícióból. Ez előkészítés nélkül olyan, mintha valaki ki akarna ugrani egy égő ház ötödik emeletéről az utcára. De ha időben egy nagy puha párnát készítenek oda, akkor az ugrás kockázata minimális. A koalícióból kilépő SZDSZ ma megsemmisülne az előrehozott választásokon. Ha azonban addigra feláll egy úgymond konzervatív-liberális pártunió, a kilépés kockázata minimálisra csökken… De ez még mindig csak a felszín. A dolgok hátterében egy másik, meglehetősen félelmetes forgatókönyv is körvonalazódik: a Gyurcsány Ferenc által következetesen Harmadik Magyar Köztársaságnak nevezett államforma bajba kerülhet. Idézzük az illetékest:

* * *

Népszabadság, január 26., melléklet, 20. fejezet

Szembenézés (Gyurcsány Ferenc írása) …A Harmadik Magyar Köztársaságnak az 1918-19-es Első Magyar (Nép)köztársaság éppúgy elődje, mint az 1946-48-as Második Köztársaság, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc…

* * *

Fogalmilag és tartalmilag az 1956-os forradalomra és szabadságharcra való utalás értelmetlen. Ez szándékos hamisítás, hiszen 1956 októberében nem kiáltottak ki köztársaságot, ráadásul a két előbbi „köztársaság” politikailag az utóbbival éppen ellentétes irányú szándékból jött létre. Arról nem is szólva, hogy akkor a harmadik köztársaság valójában már a negyedik volna. Ám nekünk nem ez a fontos, hanem az, hogy a mai harmadik elé példának állított két korábbi „köztársaság” a kommunistákkal kollaboráló politikusok árulása révén jött létre éppen azon célból, hogy a köztársaságot népköztársaságba, magyarán diktatúrába fullasszák. A kérdés tehát az, hogy most vajon miképpen készülnek a mai kommunisták a polgári demokráciát feltehetően egy autoriter népi demokráciába (lásd még: műveleti területek) fullasztani. Mert valószínűleg erről van szó. A történelmi hivatkozások ismeretében van okunk feltételezni, hogy a baloldal és egyes liberális csoportok a klasszikus szalámitaktika módszerét alkalmazva a polgári-konzervatív erő kiszorítására készülnek. Ha ez sikerül, csak idő kérdése, hogy Magyarországon médiacirkusszá zülljön a demokrácia. Aki pedig ez ellen tiltakozni akar és tüntet, azt a beépített provokátorok és hivatásos forradalmárok közreműködésével agyba-főbe veri a rendőrség… Mivel ez a nagy történelmi kaland a Gyurcsány által említett két alkalommal már maradéktalanul sikeresnek bizonyult, s az első alkalommal, 1918-19-ben az is kiderült, hogy nem szükséges idegen megszálló hadsereg a vörös terror társadalmi elfogadtatásához, csupán megfelelő médiatámogatás, van okunk az aggodalomra. A baloldali-liberális hatalomátvételt csupán egy dolog akadályozhatja meg, ha a társadalom a már visszafordíthatatlan események kibontakozását megelőzően képes felfogni, hogy milyen veszély fenyegeti. E sorok írójának nincsenek illúziói. Egy fecske nem csinál nyarat. Ez a cikk bár tartalmaz minden információt, ami a veszély felismeréséhez és az ellene való felkészülés megszerzéséhez szükséges, önmagában nem lesz elegendő. Szükség lesz a szövetséges polgári médiumok és legalább annyira a független regionális médiumok közreműködésére, szükség lesz a polgári körök és mindazok segítségére, akik hajlandóak sine ira et studio szembenézni a helyzettel. De legfőképpen arra, hogy a polgári erő vezetői felfogják, hogy miről van itt szó. És cselekedjenek.

* * *

Még néhány kiegészítő gondolat. Túl sok a véletlen egybeesés. Néhány napon belül baloldali és liberális médiumokban szinte minden fontos üzenet és akcióterv napvilágot látott. Egész pályás letámadás? A neoliberális Heti Válasz egyazon számában kemény támadás indul az SZDSZ erős embere, a pártelnöki címért folyó versenyben biztos befutónak látszó Kóka János ellen olyan információk közzétételével, amelyek a vesztét okozhatják, s mellesleg amelyek többhetes nyomozást igényeltek. Ugyanebben a számban Kóka eddig esélytelennek számító riválisa, Fodor Gábor váratlanul megnyilatkozik és abban nyit az ellenzék felé. Mit tesz Isten, ugyanebben a számban Dávid Ibolya is kitárja az ajtót a jó szándékú fideszesek előtt, kiknek nevét azonban titokban tartja. A lap főszerkesztője, Borókai Gábor ugyanekkor egyenesen a Fideszt vádolja azzal, hogy „A Schmidt Mária ante portas? című írás tartalmából és megjelentetéséből ellenben aligha következtethetünk másra, mint hogy a szabadság immár a polgári keresztény oldal legfőbb politikai erejében sem kívánatos jelenség…” Ez nem csekélység: Borókai, az Orbán-kormány volt szóvivője szerint a Fidesz a szabadság ellenségévé vált, csak azért, mert a Magyar Nemzet napilap egyik cikke pártütéssel vádolja – a dokumentumok alapján nagyon is okkal – Schmidt Máriát… Borókai egyszerre támadja meg a Magyar Nemzetet és a Fideszt? Meglepő fordulat. Dávid Ibolya egyébként fontos szereplővé lépett elő. Ő a madám, ő fogadja az érkezőket. Tekintélyes feladat ez. Meg is becsülik érte: szinte egy időben a Heti Válasznak adott interjúval a Népszabadságban egy saját neve alatt közölt cikkben az MDF elnöke a polgári szövetség update változatát hirdeti meg. Az updated változatban a polgárságból „középosztály” lesz. Jegyezzük meg ezt a szót, mert Gyurcsány Ferenc pár nappal később közzétett Szembenézésében ugyanezt a kifejezést nagyon is célzatosan használja. A különbségtétel érdemi. A polgár elsőrendűen morális kategória. A középosztály elsőrendűen anyagi meghatározás. A váltás célja valószínűleg az, hogy leválasszák a Fideszről az érzelmileg erős töltésű tömeget. Azt, amelyik a polgári erő legstabilabb részét képezi. Például, akik az erdélyi magyaroknak adandó állampolgárságra igennel szavaztak. Ehhez úgy kell megbélyegezni őket, hogy szalonképtelenné váljanak. Mondjuk ekképpen:

* * *

Népszabadság, január 26., melléklet 4. fejezet

Szembenézés (Gyurcsány Ferenc írása) …Nem mentséget keresve a jobboldali radikalizmus számára, mégis hadd toldjam meg a fentieket még egy idézettel: „Akit megfosztottak társadalmi rangjától, vagyonától, akit bebörtönöztek, megkínoztak, akinek gyerekét nem engedték egyetemre, hogy csak néhány jogos sérelmet említsünk, az bizonyosan nem fog kiegyensúlyozott érzelmi döntést hozni politikai állásfoglalásaiban. Az emberi természet megfelelő hatásokra aktiválhatja a bosszúvágyat, és ez alaposan megnehezíti a társadalmi átalakulást” – írja Csányi Vilmos a sérelmeket szenvedettek természetesnek tekinthető bosszúigényéről… …Tehát itt van közöttünk a feldolgozatlan, sokszor megbocsáthatatlan közelmúlt a maga diktatúráival, s a diktatúrák működtetésében így vagy úgy, kisebb vagy nagyobb szerepet vállalókkal és az áldozatokkal…

* * *

Gondoljunk Wittner Máriára, vagy bárkire, akinek fáj az a seb, az a veszteség, amit a diktatúra okozott. Elképesztő cinizmus az áldozatok igazságtétel utáni vágyát egyszerű bosszúvággyá degradálni, s ezzel szemben a tényleges történelmi bűnöket a „kisebb vagy nagyobb szerepet vállaló” kifejezés mögé rejteni. Gyurcsány a morális tartású polgárból jobboldali radikálist farag, aki bosszúért liheg és csak a múltba réved vissza. Ez lenne szerinte Orbán Viktor népe. A középrétegnek pedig választást kínál. Vagy erkölcs, vagy pénz. Szükséges leszögezni, hogy nem holmi összeesküvésről, hanem egy nagyon tudatos társadalmi, ha úgy tetszik, harci stratégiáról van szó. A történelem számos ilyen példát ismer. A Gyurcsány Ferenc által említett két köztársaság születése bőven alkalmas példatárral szolgál. De akadnak példák a közelmúltból is. Az egyik az őszödi beszéd esete. Ha a baloldal az általa felügyelt Magyar Rádió nem hozza nyilvánosságra a botrányos szöveget, Gyurcsány Ferenc megítélése akkor sem lett volna jobb, hiszen már mindenki tudta, hogy becsapta az országot. Az önkormányzati választásokon a baloldal által elszenvedett – majdnem – totális vereség ezt utóbb tökéletesen igazolta. Akkor miért volt rá szükség? Az előbb említett „majdnem”-ért. Hogy a vereség ne „totális”, hanem csak „majdnem totális” legyen. Amit utólag győzelemnek lehet beállítani. Lásd Demszky Gábor újabb tündöklését. A beszéd állítólag az országgyűlési választások megnyerése után nem sokkal hangzott el. Ha ez igaz, akkor jó sokáig rejtegették, majd a kellő pillanatban, hónapokkal később ügyesen a nyilvánosság elé dobták. Mi ez, ha nem stratégiai előrelátás? Ami mellesleg korántsem nagy csoda, hiszen Gyurcsány és köre pontosan tudta, hogy a hazugság árát a választás után a társadalommal meg kell fizettetniük, ami szükségszerűen óriási felzúdulást idéz elő. A zseniális ötlet az volt, hogy a tüzet tűzzel oltották. Forradalmat robbanttattak ki, és leverték, nem ok nélkül abban bízva, hogy a társadalom egy részében még fel lehet ébreszteni a kádári kiegyezés, vagyis a meghunyászkodás pszichózisát, ráadásul a jobboldalt ellenségként lehetett a baloldal elé állítani: nézzétek, e csürhe miatt van minden! A második példa: a 2002-es választások csaló-gépezetének felkészítése, működtetése és másfél évvel későbbi elegáns leleplezése, hogy más politikai szereplő ellenzékből ezt az eszközt már ne tudja használni. Két ilyen látványos, hosszú időre szóló, sok embert megmozgató és hatalmas eredményeket hozó stratégia sikerét látva miért ne volna okunk most is feltételezni, hogy az itt felvázolt események egy újabb stratégia részét képezik? Ez a feltételezés jogos és indokolt. Ha csak véletlenek döbbenetes mértékű egybeeséséről van szó, egyfajta politikai főnyeremény-sorozatról, mint amikor valakinek heteken át sorozatban lottó ötöse van, akkor sem árt a figyelmeztetés, mert ennyi lottó ötös egyhuzamban valahogy nem természetszerű. Jó lenne, ha Szíjjártó Péter komolyan venné a dolgokat, és a Magyar Nemzet cikkéről nem egy sci-fi, hanem mondjuk a történelemkönyv jutna az eszébe. Egy újabb adalék:

* * *

Népszabadság, január 26., melléklet 4.,7.,8.,9., fejezet

Szembenézés (Gyurcsány Ferenc írása) Magyarország veszélyes útra tévedt. Messzi múltban gyökerező és új keletű félelmek, az általuk is táplált rossz politikai ösztönök, az ezektől nem független szakmai és politikai hibák hosszú láncolata vezetett el 2006 őszéig. Sokan vagyunk szem a láncban. Jó lenne egyetlen huszárvágással rendet teremteni az összekuszálódott viszonyokban, de tartok attól, hogy ez lehetetlen. De sok apró lépéssel talán megszakítható a hibák láncolata, széttéphető az önigazoló féligazságok és hazugságok szövevénye, és visszatérhetünk egy nyugodtabb, sikeresebb pályára. Nem vagyok, nem lehetek elfogulatlan elemző. Szereplője, alakítója vagyok közéletünknek, nézőpontom magán viseli ennek minden következményét. Nem állok középen, de szeretném jobban érteni riválisaimat, miközben nem kívánom mentegetni a magunk hibáit, tévedéseit. Megmerevedett álláspontok és rögzült politikai szerepek közepette szeretnék tenni egy lépést a kölcsönös megértés irányába. Ezt a célt kívánja szolgálni ez az írás. …A jobboldal legnagyobb pártjáról itt csak egy megjegyzést teszek. Számomra teljesen felfoghatatlan, ahogy nemcsak eltűrik, de igazolják is, hogy gyűléseiken árpádsávos zászlók lobognak, hogy képviselőik fellépnek azon a színpadon, ahol korábban ötven állítólagos zsidó politikus nevét vették lajstromba, hogy olyan hetilapot reklámoznak, amelynek címlapja hősként ünnepelte a nácikat… …Baloldaliak, liberálisok, az MDF mögött gyülekező konzervatívok növekvő sokaságának az elmúlt években egyre határozottabb meggyőződésévé vált, hogy a Fidesz 1998 óta egyre nyilvánvalóbban megsérti a parlamentáris demokrácia, a Harmadik Magyar Köztársaság éltető alapkonszenzusát, a demokratikus minimumot, és már nem hisz a szabadság, a demokrácia és a haza ügyének egymást feltételező összekapcsolódásában, a közjó jóhiszemű, versengő szolgálatában, a politikai riválisok erre épülő elfogadásában és tiszteletében… …Először is azt tapasztaljuk, hogy a legnagyobb ellenzéki párt évek óta kitartóan azonosítja önmagát a nemzettel, a hazával… …A 2006-os választások elvesztését követően már nyáron, a később botránykővé vált miniszterelnöki beszéd nyilvánosságra kerülését hónapokkal megelőzően azt állították, hogy a kormány szervezett és tudatos hazugságokkal került hatalomra, ezért illegitim… …A bal- és jobboldal közötti hagyományos megkülönböztetés meghaladását sürgető pártelnök annyit mindenképpen elért, hogy pártja klasszikus értelemben ma nehezen tekinthető konzervatív pártnak, sokkal inkább igaz rá a nacionalista, populista, Nyugat-ellenes és nemegyszer antiszemitizmussal operáló Csurka István egykori megfogalmazása: se bal, se jobb, hanem magyar. Na meg tegyük hozzá: radikális. Mindezek előrebocsátásával azt gondolom, hogy hazánkban ezekben az években nem a mérsékelt középpártok parlamenti váltógazdálkodása zajlik, hanem bal- és jobbközép pártok demokratikus koalíciója vív kiélezett küzdelmet a demokratikus alapkonszenzust egyre inkább elutasító radikális, populista párttal, a Fidesszel. E küzdelem szélsőséges megnyilvánulásait is láthattuk az őszi események során…

* * *

Emelkedjünk felül a minősíthetetlen és ostoba rágalmakon, de azért egyet az olvasó szórakoztatására hadd emeljünk ki. Gyurcsány a pártiskolából valószínűleg lógott, amikor a tanár a nebulók szájába rágta, hogy hazudni is csak pontosan és szépen szabad. A MIÉP – és nem Csurka István – jelmondata így hangzik: „Se nem jobb, se nem bal, keresztény és magyar!” Ez ugyanis egy vers. Ritmusa, ríme, lüktetése van. Gyurcsány azonban átírta a maga ork-nyelvezetére: „se bal, se jobb, hanem magyar…” Gyurcsány Ferenc szerint tehát az egyik oldalon állnak a „demokratikus alapkonszenzust” elfogadó bal- és jobbközép pártok – az MSZP, az SZDSZ és az MDF -, velük szemben pedig a radikális, populista Fidesz… Oldalán többek között a Demokrata hetilappal, mert persze magunkra ismertünk a miniszterelnöki görbe tükörben. A vádakat elutasítjuk, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség melletti kiállást azonban vállaljuk. Tulajdonképpen ehhez már nem sokat kell hozzátenni. A forgatókönyv teljes, a történet körbeért, minden szereplő megtalálta a helyét benne. „Valami lesz”, írta óvatosan a 168 Óra jól értesült publicistája. Ez bizony igaz. Olyan még soha nem volt, hogy sehogyan sem lett volna. Valami lesz. De mi?

* * *

És addig nekünk mit kell tennünk? Azt, amit ilyen helyzetben szokás. Az ellenkezőjét annak, amit az ellenség javasol. Értenünk kell a helyzetet és ahhoz illő stratégiát kell magunknak megalkotni. Tudnunk kell, hogy kik vagyunk, kik a barátaink és kik az ellenségeink. A fentiekből láthatja az olvasó, hogy ez nem is olyan egyszerű. Még mindig nem tudjuk pontosan például, hogy kik vagyunk, bár tagadhatatlanul tanulunk. Az őszi kontrapuccs óta nem lehetnek kétségeink, hogy az utca sajnos már nem a miénk. Azt elfoglalták a balliberálisok fegyveres egységei. Mellettük van a túlerő, ráadásul mellettük van az igazságszolgáltatás is. Ha egy rendőr ad absurdum megtámad az utcán egy békés járókelőt, és az védekezésképpen maga elé emeli a kezét, letartóztathatják és elítélhetik hatóság elleni erőszakért. A hatóság műveleti területté nyilváníthat bármilyen utcát vagy teret és azt tetszőleges ideig elzárhatja a lakosság elől. Ilyen helyzetben a polgári oldalnak nem szabad az utcára menni, mert biztos vereségre van ítélve. Azért foglalkozik a vonalas média folyamatosan a „forró tavasszal”, a március 15-ére esedékes újabb zavargásokkal, mert tudják, hogy a megalázott ember elégtételre vágyik. Ez a vágy a csalétek. A polgár végre igazságot akar, végre győzni akar, szépen, fennkölten, békésen, szélbe fordított arccal, gyönyörű tiszta hittel… de újra megverik. Újra és újra, ha kimegy az utcára, amíg össze nem omlik. Nem kell kimenni az utcára. Legyen az utca a rendőröké. Elvégre úgyis az a munkahelyük. A polgáré meg legyen a meleg lakás, a tiszta iroda, a fűtött munkahely. Legyenek ők kívül, és legyünk mi belül. És viselkedjünk úgy, ahogy belül szokás. Elegánsan és magabiztosan. Mert itt viszont mi vagyunk itthon. Alig van önkormányzat Magyarországon, ahol ne a polgári erők győztek volna. Az önkormányzatok kezében félelmetes fegyver van: a jog eszköze. A budapesti XII. kerületi önkormányzat Pokorni Zoltán polgármester előterjesztésére változtatási tilalmat rendel el a kerületben. Pokorni Zoltán bejelentette, ezt azért teszik, hogy a bezárásra ítélt svábhegyi gyermekkórházat ne tudják orvul kiprivatizálni. Gyurcsányék semmit sem tehetnek, egy szalmaszálat sem mozdíthatnak meg az épületen. A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs, ezt ugyanis választott testület hozza meg. Minden bezárásra ítélt kórház egy önkormányzat területén van. A legtöbb önkormányzat jobboldali többségű, ahol Pokorni Zoltán előterjesztéséhez hasonló javaslatot meg lehet szavaztatni. És akkor egyetlen kórházat sem lesz képes a Gyurcsány-kabinet értékesíteni. Ez csak egy példa, de szemléletes. A kihívásra az egyik jó válasz az önkormányzatiság: ott kell győznünk, ahol erősebbek vagyunk. Ha a kormány elfogadhatatlan törvényeket alkot és az ország kifosztását reformnak nevezi, akkor erre a válasz ne az legyen, hogy a felháborodott polgár összevereti magát az utcán, hanem például az, hogy az önkormányzatok országosan összehangolt rendeleteket hoznak. A Szövetséget az önkormányzatokon belül kell felépíteni. Meg kell teremteni az országos koordináció intézményrendszerét. Egységben az erő. Ehhez azonban együtt kell maradnunk. Ami azonban nem zárja ki azt, hogy aki mégis el akar menni, azt el kell engedni.