Születések és jövőkép

Az utóbbi évtizedekben szédítő mélységekbe száguldott alá a demográfiai hullámvasút Magyarországon. A születés­szám drámai csökkenését olykor mérsé­kelt emelkedések követték ugyan, ám 2010-ben a termékenységi ráta 1,25-ös értéke azt mutatta: a magyar népesség rövid időn belül az eddigieknél is drámaibb népességfogyásra számíthat. A szocialista–szabad demokrata kormányok politikája is e folyamatot erősítették. A megszorító intézkedések, valamint az egyre mélyülő gazdasági válság miatt a családalapító korba lépett Ratkó-unokák népes nemzedéke egyre halogatta a párválasztást, a gyermekvállalást, igyekezve berendezkedni a kor divatja és a média által sulykolt szinglilétre.

Változás minden területen

A 2010-es kétharmados győzelemmel hatalomra került keresztény-konzervatív kormány azonban új családpolitikát hirdetett, amelynek célja az volt, hogy annyi évtized után végre megszülethessenek azok a gyermekek, akikre a párok vágynak. Az új családpolitika által életre hívott rugalmas családtámogatási rendszer komoly anyagi segítséget jelentett, hiszen a kormány tetemes részt átvállalt az otthonteremtés és a gyermeknevelés költségeiből. Változni kezdett a közhangulat is, elsősorban az egyre javuló és kiszámíthatónak tűnő gazdasági helyzetnek és a folyamatosan stabilizálódó értékrendnek köszönhetően. A fiatalok körében mind vonzóbb lett a tartós párkapcsolat, többen és többen kötöttek házasságot, a válások és az abortuszok száma pedig csökkent. Így jutottunk el a koronavírus-járványhoz és a hónapokig tartó országos karanténhoz, amely aztán májustól kezdődően visszavetette a házasságkötések számát.

A KSH adatai azonban ettől eltekintve továbbra is kedvező folyamatokat mutatnak. Az év első felében a halálozások száma a járvány ellenére is csökkent: vélhetően az országos bezártság más betegségekre vagy a balesetek számára kedvezően hatott, a születések száma pedig minden hónapban növekedett. 2020 első hét hónapjában 4,9 százalékkal több gyerek jött a világra, mint 2019 hasonló időszakában. Vagyis ebben az időszakban 2488-cal lettünk többen. Ha ezeket a számokat összevetjük a jó halálozási adatokkal, akkor láthatjuk: érzékelhetően lassult a népességfogyás üteme.

A statisztikusok azonban más örvendetes folyamatokra is felhívták a figyelmet. Az utóbbi években nemcsak a gyermekvállalási hajlandóság erősödött, hanem több éve egyre „divatosabb” a házasságkötés, amiben szerepet játszanak a házaspárok által igénybe vehető juttatások, például a családi adókedvezmény, az otthonteremtési és babaváró támogatások rendszere. Az adatok azt mutatják, a fiatalok bátrabban vágnak bele a családalapításba, ha biztos anyagi háttér és stabil jövőkép áll előttük.

A nyilvánosságra hozott adatok trendfordulót mutatnak a válások számát illetően is. 2010 óta folyamatosan csökken a szétköltöző házaspárok száma, legutóbb a hatvanas évek elején volt két ezrelék alatt ez a mutató. Vélhetően a párkapcsolatokat is segítő gazdasági prosperitás és a stabilizálódó értékviszonyok állnak a változás mögött. Jelentősen csökkent a terhességmegszakítások aránya is, 70 éve volt utoljára ilyen alacsony a számuk.

Babavárás kapuzárás előtt

Az összességében biztató demográfiai adatokat azonban érdemes közelebbről is megvizsgálni. Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke olyan változásokra is felhívja a figyelmet, amelyekről ritkán esik szó.

Mint mondja, a születésszám idei emelkedése elsősorban a Családvédelmi akcióterv intézkedéseinek köszönhető. A fiatalok mellett a negyven év körül járó házaspárok, akiket a kétezres évek gazdasági válsága igencsak hátráltatott a családalapításban, rászánták magukat, hogy újabb gyermekeket hozzanak a világra, amihez nagy segítséget nyújt a kiterjedt családtámogatási rendszer. 2010 óta megduplázódott a negyven fölöttiek körében a szülések száma, és a 35 fölöttiek között is húsz százalékkal többen vállaltak gyermeket, mint tíz évvel ezelőtt. Különösen biztató, hogy ma már nem csak a legszegényebbek és a legmódosabbak körében javulnak a mutatók. A középosztálybeli nők termékenységi rátája is pozitív irányba mozdult el.

A KINCS elnöke szerint a korábbiaknál vonzóbb lett a nagycsaládos életforma. Az utóbbi tíz évben tíz százalékkal nőtt a harmadikként megszülető gyermekek aránya. Ám mint Fűrész Tünde kiemeli, ennek következtében nem lett több főállású édesanya, hiszen folyamatosan nőtt a női foglalkoztatási ráta is: a 25–49 éves nagycsaládos nők körében épp a legnagyobb mértékben, közel 40 százalékkal. Ez arra enged következtetni, hogy a munkavállalást és a gyermekgondozást ma már sokkal jobban össze tudják egyeztetni a három vagy több gyermeket nevelő édesanyák is.

Előnyben a közép

A Kopp Mária Intézet kutatásai arra is rávilágítottak, hogy közmegegyezés van a magyar társadalomban a hagyományos családi értékekről, és nemzedékek készek az együttműködésre a gyermekek felnevelésében. Ezt a nagyszülői gyed bevezetésének lelkes fogadtatása is igazolja. A kutatási eredmények szerint a huszon­évesek és a 65 év felettiek 80 százaléka úgy véli, a nagyszülők segítsége pozitívan hat a gyermekvállalásra.

Fűrész Tünde szerint összességében elmondható, hogy a hazai demográfiai folyamatok egészen másfajta képet mutatnak, mint a nyugat-európaiak. Az Európai Unió nyugati felén a kormányok a migrációtól várják a demográfiai problémák megoldását, mivel a hagyományos családi értékeket idejétmúltnak tekintik. Éppen ezért több tagországban szűkítik a családoknak járó támogatások körét. Ennek a számlájára is írható, hogy a fiatalok egyre tovább halogatják a családalapítást, sokasodnak a szingli életformát választók, a nők egyre magasabb életkorban vállalják első gyermeküket. Mindez oda vezetett, hogy az utóbbi tíz évben az európai őslakosság körében egyre csökkent a termékenységi ráta, és a társadalmaknak a népesség elöregedéséből fakadó gondokkal kell küzdeniük.

Ezzel szemben a kelet-közép-európai tagállamokban, különösen a V4-országokban egészen más társadalmi folyamatokat láthatunk. Az évről évre emelkedő termékenységi ráta azt mutatja: ezeknek az államoknak sikerült kilábalniuk a rendszerváltozásokat követő zűrzavaros időszakból, a gazdasági stabilizáció és növekedés megerősítette a családok anyagi helyzetét, a társadalom egészét érintő értékrendbeli változások pedig megszilárdították a hagyományos értékekbe vetett közbizalmat. Miközben az unió átlagában és a nyugat-európai államok többségében csökkent a termékenység, Magyarországon 2010 óta az összes tagállam közül a legnagyobb mértékben nőtt.

Az első életév a legfontosabb

Benda József, a Gyermek- és Családbarát Alkotóműhely vezetője a jó demográfiai adatok ellenére nem látja túlságosan ró­zsásnak a helyzetet. Mint mondja, és mint olvasható az általa szerkesztett Jövőnk a gyermek című tanulmánykötetben, az évtizedek óta tartó demográfiai tél hátterében mély szocializációs problémák húzódnak meg. Szerinte az első csapást a családokra, a hagyományos családi értékekre az ötvenes években mérték. A nők gyors és erőszakos munkába állítása, az akkor született gyermekek korai kiszakítása a családi környezetből generációról generációra átöröklődő sokkélményt, úgynevezett szeparációs szorongást okozott. Hiszen az első életévben alakulnak ki azok az idegrendszeri kapcsolatok, azok a képességek, amelyek az egész életre kihatnak. Ebben az életkorban szilárdul meg az ősbizalom, a gyermeki bizonyosság, hogy az édesanyjára minden körülmények között számíthat. Ez alapozza meg egyebek mellett a szeretni tudást, a kötődési hajlandóságot, a másokért való felelősségvállalás emberi képességét. Mindez a néhány hetesen bölcsődébe adott nemzedék, a „Ratkó-gyerekek” életéből hiányzott. Benda József többek között ezzel magyarázza, hogy akik később családot alapítottak, gyermekeket szültek, képtelenek voltak átadni utódaiknak azt a biztonságot, ami megalapozta volna a következő nemzedék családépítő szándékát. Így nemzedékről nemzedékre tovább öröklődött, transzgenerációs élménnyé vált az elhagyatottság miatti csalódás. Ezért a Ratkó-unokák, az ún. kulcsos nemzedék, a mai 35–45 évesek jelentős része már nem is kötött házasságot, és magányosan éli az életét.

Benda József szerint éppen ezért tartós demográfiai áttörést csak akkor érhetünk el, ha fel tudjuk számolni e nehéz örökség hatásait. Ehhez azonban úgy kellene kiszélesíteni és megerősíteni a családtámogatás rendszerét, hogy a fiatalok előtt nyitva álljon a főállású édesanyává válás lehetősége, amely a következő nemzedék számára lehetővé tenné a biztonságos kötődés megélését.

Fontos lenne, hogy hozzáférhetővé tegyék a babaváró hitelt a negyven fölöttiek számára is, hiszen éppen ebben a korosztályban születhetnének meg a harmadik, negyedik, sokadik gyermekek, akik ellensúlyozni tudnák a gyermektelenek növekvő létszámát. Emellett Benda József szerint a mainál nagyobb részt kellene vállalnia a köz- és felnőttoktatásnak a családi életre való nevelésben. E területeken a szakértő egyelőre nem lát igazi áttörést, ezért arra figyelmeztet, hogy bár örvendetes a születésszám növekedése, korai még trendfordulóról beszélni. A Magyar Nemzeti Bank 2019-ben megjelent Versenyképességi programja évente 110 000 gyermek születését látja elérendő célnak, amitől még messze vagyunk. Mint mondja, egyelőre nem tudni, hogy a járvány miatti gazdasági visszaesés miként hat a családok helyzetére, nem rendül-e meg a jövőbe vetett bizalmuk, ami ronthat a gyermekvállalási hajlandóságon is. Az sem tudható még, hogy a bezártság utáni hónapokban az abortuszok vagy a születések száma fog-e növekedni. Ennek a családokra nézve bizonytalan helyzetnek a kezelésére javasolták éppen a Hivatásos Szülők (Hiszük) program bevezetését, amely garantált megélhetést nyújthatna a sokgyermekes családoknak.

Kulcstényező a gyorsaság

A szakértő az időtényező kezelésére külön felhívta a figyelmet. Úgy látja: a legnagyobb létszámú nemzedék, amely még képes lehet fordulatot elérni a születésszám növekedésében, ma már 40-45 éves. 75-90 ezer nő van ebben életkorban. Áttörést hozhatna, ha ők is megkaphatnák azt a támogatást, például a babaváró hitelt, amihez a fiatalabb generáció már másfél éve hozzájuthat. Valószínűleg több ezer újszülöttet köszönthetnénk már a jövő évben a lehetőségek kiterjesztésének. Hiszen ennek a generációnak a szülőkorból való kilépése után, ami három éven belül visszavonhatatlanul megtörténik, már csak 55 ezer körüli potenciális édesanyára számíthatunk. Egy ilyen alacsony létszámú nemzedéktől azonban nem várhatjuk, hogy világra hozzák a megmaradásunkhoz szükséges gyerekeket. Ahogyan Bogár László írja, „kivezetjük magunkat a történelemből”.

Prognózis felállítására Fűrész Tünde sem vállalkozik. Ám felhívja a figyelmet a „karanténüzemmód” egy kedvező hozadékára. Mint mondja, a munkaadók a kényszerhelyzetben ráébredtek a távmunka és a részmunkaidős foglalkoztatás előnyeire. A demográfusok és a családpolitikai szakértők ugyanis évek óta szorgalmazzák ezek elterjesztését, de eddig nem sok sikerrel jártak. A karanténtapasztalatok vélhetően lendületet adnak a munkaerőpiac ilyen típusú átalakításának, ami várhatóan a demográfiai mutatókra is jótékonyan hat majd. Ám a KINCS elnöke azért is bizakodó, mert a kormány a válsághelyzetben sem szűkítette a családoknak nyújtott támogatásokat. A hiteltörlesztési moratórium, a munkahelyvédelmi támogatások és a családtámogatási formák jövőbeni szélesítése pótolja a családokat ért esetleges jövedelemkiesést, megszilárdítja a közbizalmat, az pedig megerősíti az új nemzedék gyermekvállalási hajlandóságát.