A közlemény alapján az utóbbi években az OCCRP nevű politikai nyomásgyakorló szervet a nemzetközi politikai küzdelmek egyik fontos eszközévé vált azzal, hogy hetvenöt különböző oknyomozó portálból, ügynökségből álló globális hálózattá formálódott.

Hirdetés

A szervezet finanszírozásában a közelmúltig a USAID, valamint a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvány, a National Endowment for Democracy (NED) és a Rockefeller Brothers Fund játszott döntő szerepet, az Európai Bizottság azonban a USAID források elapadásával a saját kezébe vette a szervezet támogatását – tették hozzá.

Kiemelték, hogy Magyarország a hálózat egyik kiemelt célpontja, s a szervezet magyar partnerei – az Átlátszó és a Direkt36 – szervesen illeszkednek az OCCRP működésébe.

A hivatal szerint mindkét portál rendszeres résztvevője a nemzetközi projekteknek, ráadásul az OCCRP Átlátszóval való szoros kapcsolata révén a magyar közérdekű adatigénylések során megszerzett iratok, háttéranyagok és adatbázisok a teljes OCCRP hálózat számára elérhetővé váltak.

A megszerzett információkat a magyar kormány hiteltelenítésére használják fel, s az OCCRP és a hozzá kapcsolódó médiapartnerek rendszeresen járulnak hozzá azokhoz a jogállamisági jelentésekhez és médiakampányokhoz, amelyek negatív képet festenek hazánkról – írták.

Emlékeztettek, hogy Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke 2025 elején leállította az amerikai külügyi forrásokat a szervezet számára, az így kieső pénzeket az Európai Bizottság pótolta.

A bizottság több mint 604 ezer eurót fizetett ki közvetlenül az OCCRP-nek, emellett további 1,3 millió eurót kapott az úgynevezett FACT (Összeesküvés-elméletek és trollok elleni küzdelem) programra, amely mesterséges intelligencia segítségével szűrné ki a „nem megfelelő” információkat – tették hozzá.

„Brüsszel és a Demokrata Párt érdekkörei tehát közösen építenek egy olyan média- infrastruktúrát, amely egyszerre képes információkat gyűjteni, dezinformációs narratívákat terjeszteni és politikai ellenfeleket hitelteleníteni” – fogalmaztak.

Az OCCRP mögött álló megbízók és a hálózatot jelentős mértékben támogató Európai Bizottság számára a Magyarországon zajló politikai folyamatok kiemelt jelentőséggel bírnak, ezért a következő időszakban fokozott kockázatuk van a szervezet által végrehajtott célzott nyomásgyakorló műveleteknek, fekete kampányoknak – áll a Szuverenitásvédelmi Hivatal közleményében.