Az államtitkár szerint a Tisza Párt világában nem kell szakértelem, „nem kell érteni ahhoz, amit csinálsz, elég a zsigeri hergelés”. Nem kell igazat mondani, elég, ha az nagyot szól – tette hozzá.

Hirdetés

Takács Péter közölte: Kulja András, a Tisza Párt európai parlamenti (EP-) képviselője hetek óta azzal „emberkedik” a közösségi médiában, hogy ő nem áll ki vele vitázni, menekül előle.

A valóság ezzel szemben az – hangsúlyozta -, hogy az elmúlt időszakban négy vitafelkérést kaptak (az ATV-től, az M1-től, a Semmelweis Egyetem Menedzserképző Központjától és a Blikktől), és ő Kulja Andrással ellentétben mindegyikre igennel válaszolt.

Hozzátette: az ATV-hez nyolc májusi időpontot ajánlott a vita megrendezésére. Most kapta meg a szerkesztőség tájékoztatását, hogy az EP-képviselő egyik májusi időpontban sem ér rá.

Megjegyezte, elhiszi, hogy európai parlamenti képviselőként Kulja András roppantul elfoglalt „a húszezer eurós kamuállásában”.

Takács Péter válaszul négy-öt júniusi időpontot is ajánlott a csatornának.

„Ha rám hallgatsz, ezek közül az egyiket elfogadod. Ha nincs nagyon teli a naptárad, esetleg a gatya” – fogalmazott az államtitkár.