Fotó: parlament.hu (képernyőfotó)
Hirdetés

Gy. Németh Erzsébet (DK) rámutatott, hogy jelenleg Magyarországon ötszázezer idős ember él kevesebb, mint 140 ezer forintnyi nyugdíjból, miközben a KSH szerint 140 ezer forint a szegénységi küszöb. A politikus arra szólított fel, hogy a 150 ezer forint alatti nyugdíjakat tíz, a 150-200 ezer közöttieket pedig öt százalékkal emeljék. Egyúttal kérte, hogy újra vezessék be a nyugdíjak vegyes indexálását.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az ellenzéki képviselőnek válaszolva kijelentette: „ön már szavazott meg nyugdíjcsökkentést ebben a parlamentben, én viszont sosem”. Hozzátette: ha volt egy kisebb vagy nagyobb válság, akkor a baloldali kormányzás alatt elsőként nyúltak a nyugdíjhoz, elsőként vonták meg a 13. havi nyugdíjat.

A jelenlegi kabinet 2010-ben szövetséget kötött a nyugdíjasokkal, és megígérte, hogy meg fogja védeni a nyugdíjak értékét – emlékeztetett. Ezt az ígéretét a kormány a mai napig be is tartja – szögezte le Tállai András. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az idei év elején hatszázalékos volt a nyugdíjemelés mértéke, miközben az infláció az év végéig sem fogja elérni a négy százalékot.

Január elsején 3,2 százalékos lesz a nyugdíjemelés, és a nyugdíjasok jövőre is meg fogják kapni a 13. havi nyugdíjat – mondta. Hozzátette, azon dolgoznak, hogy 13. havi nyugdíjat állandósítsák, ne kelljen róla minden évben szavazni.

Korábban írtuk

A felszólalást és a rá adott választ itt visszatekerve tudják megtekinteni: