Tanítani csak oltva

A Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is a rendelkezés visszavonását követeli. A PDSZ szerint a kormány a rendelettel „tovább diszkriminálja az állami intézményeket, súlyosan veszélyeztetve a feladatellátást”. Az érdekképviselet azt sérelmezi, hogy míg az állami fenntartású nevelési intézményekben előírták a koronavírus elleni oltás felvételét, addig az önkormányzatiakban a polgármesterre, az egyházi és egyetemi, valamint magánintézményekben pedig a munkáltatókra hárították az erről szóló döntést.

Az oltás közérdek

A szakszervezet bírálja a kormány járványkezelését is. „Aki kicsit is tájékozott a járvány terjedésével kapcsolatban, tudja, hogy a pandémiát önmagában az oltás nem fékezi meg, és nem csak azért, mert a beoltott személy is terjesztheti a vírust. A védőoltás felkínálása mellett járványügyi intézkedésekre van szükség: elsősorban is tesztelésre, a pozitív esetek kimutatására és a fertőzöttek mielőbbi elkülönítésére. A kormány nem tett érdemi lépéseket a járvány terjedésének megakadályozása érdekében. Ezt a késedelmet most nem kellene munkavállalói érdeksérelemmel orvosolni” – hívják fel rá a figyelmet. Hangsúlyozzák, az oktatás-nevelés az illetékes minisztérium szerint több mint kilencven százalékkal ma az egyik legjobban átoltott ágazat, ezért elfogadhatatlannak tartják, hogy az oktatásban dolgozókat „a kormányzati hecckampány felelőtlennek és oltástagadónak állít[ja] be – csupán azért, mert már elegük van az éhbérért nyomorgásból, a másod- és harmadállásokból tengődésből és a kormány üres ígéreteiből”.

A PDSZ belső felmérést végzett a pedagógusok átoltottságáról: november 17-én reggelig 217 intézmény adatai alapján 8732 tanügyi dolgozót köteleztek oltásra, és ezt csaknem 19 százalékuk – 1637 személy – nem vállalja. Tehát – vonták le a következtetést – az oltatlan pedagógusok közül minden ötödik visszautasítja az oltást, és inkább választja a fizetés nélküli szabadságot, vagy végleg elhagyja a pályát. Az Emberi Erőforrások Minisztériu­ma (Emmi) azzal indokolja a pedagógusok kötelező oltottságát, hogy „mind saját, mind mások egészsége és az oktatás zavartalansága szempontjából fontos, hogy védettek legyenek”. Az Emmi szerint az oktatás zavartalanságát egyedül az veszélyezteti, ha a pedagógusok az oltás hiányában megbetegszenek. A minisztérium közölte, a kötelező oltás beadatásának megtagadása miatt kieső pedagógusok kapcsán nem számítanak feladatellátási zavarokra.

Cél a jelenléti oktatás

Megkérdeztük erről a Nemzeti Pedagógus Kar elnökét. Horváth Péter elmondta: a Nemzeti Pedagógus Kar egyetért a kötelező oltással, ugyanakkor hozzáteszi, egyes intézményekben problémát fog okozni az oltást nem kérő pedagógusok hiánya.

– A pedagógusok, az oktatás-nevelést segítő alkalmazottak, illetve az egyéb munkavállalók között sokan lesznek, akik annak ellenére sem oltatják be magukat, hogy kötelező. Számuk az összes pedagóguséhoz képest nem jelentős, viszont a pedagógusok oltottsága területileg és intézményileg sem arányos, így lesznek olyan intézmények, ahol a hiányzó tanerő pótlása problémát okoz.

Például Győr-Moson-Sopron megyében van olyan oktatási intézmény, ahol a tanároknak csak hatvan százaléka kérte az oltást. Ahol több az oltatlan, ott többen is fognak úgy dönteni, hogy nem kérik az oltást, mint ahol csak egy-két oltatlan pedagógus tanít. Mindenkinek sűrű a beosztása, és a felelősségteljesen gondolkodó pedagógusokra most nagyobb teher hárul majd.

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke úgy látja, a társadalomnak, de főleg az iskoláknak, a pedagógusoknak, a szülőknek és a gyerekeknek is az az érdekük, hogy jelenléti oktatással, biztonságos körülmények között folyjon a tanév, amit csak a pedagógusok kötelező oltásával lehet garantálni.

Közösségi felelősség

A PDSZ azért is ellenzi a pedagógusok kötelező oltását, mert „az óvodások mindegyike és a diákok túlnyomó része is oltatlan”. Megkérdeztük erről dr. Havasi Katalint, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnökét, aki így válaszolt:

– Ahhoz, hogy pedagógus és diák ne betegítse meg egymást, valamelyik félnek oltottnak kell lennie. Egyrészt a 12 év alattiak számára még nem áll rendelkezésre oltóanyag, másrészt nem a gyerekek választottak olyan hivatást, ahol felelősséggel tartoznak a pedagógusért, hanem fordítva.

Havasi Katalin úgy véli, egy pedagógusnak egész életvitelével, személyiségével, gondolkodásmódjával kell példamutatónak lennie, hiszen nemzedékek nőnek fel a keze alatt.

– A pedagógus, akárcsak a gyermekorvos, nemcsak szakmát, hanem hivatást választ. Ahogy az egészségügyi dolgozóknak, úgy a pedagógusoknak is mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy ne fertőzhessenek meg senkit. Fontosnak tartom a személyiségi jogokat, de ha valaki azt a hivatást választja, hogy felelősséget vállal embertársaiért, akkor az egyéni szempontjait nem helyezheti a közösség érdekei elé. Vajon az a pedagógus, aki egy milliók halálát okozó világjárvány alatt nem fogadja el, hogy a betegség nagyobb kockázattal jár, mint a védőoltás, és az oltással járó kis kellemetlenséget sem vállalja, hogy ezzel a közvetlen környezetét is megvédje, az mit fog tanítani gyermekeinknek a közösségi felelősségvállalásról?
Ha a kilencvenszázaléknyi beoltott pedagógus zárt közösséget alkotna, akkor a pedagógustársadalom közel lenne a nyájimmunitáshoz, viszont a tanárok nem csak iskolába járnak, így az oltatlanok tíz százalékát nem védi a nyájimmunitás. A nemzetközi tanulmányok szerint a járvány első időszakában a vírus sokkal inkább fertőzött a pedagógusok között, mint pedagógus-gyermek relációban, ráadásul a delta variáns vírusszáma akár az ezerszerese is lehet az eredeti vírusénak, tehát egy 45 perces tanórán egy fertőzött is ugyanennyivel több kórokozót juttathat a környezetbe, mint korábban.

Tiszta lelkiismerettel

Megkérdeztünk pedagógusokat, mi a véleményük a kötelező oltásról. Mivel egyikőjük sem járult hozzá, hogy nevüket közöljük, így azokat kérésükre megváltoztattuk.

K. Béla húszfős tanári testületben dolgozik Nógrád megyében, közülük heten nincsenek beoltva. Egy kollégája már ősszel megmondta, ha oltásra kötelezik, inkább felmond, otthagyja a szakmát, igaz, megteheti, mert jól menő családi vállalkozásuk van. A többi oltatlan pedagógus számára azonban nincs sok választási lehetőség, a fizetésre szükségük van, vagyis valószínűleg maradnak, beadatják az oltást.

A hét oltatlanból egyébként többen elkapták a betegséget, akad köztük olyan, akinek tavaly szívinfarktusa volt, mégsem kérte az életmentő szérumot. K. Bélának az a benyomása, hogy bizonyos tanárok nem járnak elöl jó példával, amikor bagatellizálják az oltás jelentőségét. Igaz, teszi hozzá, nem csak nekik van felelősségük a kialakult helyzetért. Felelősek a szülők is, akik betegen is beküldik a gyereket az iskolába. Az egyik tanuló szülei például otthon fekszenek covidosan, de valamiért jó ötletnek tartják, hogy a gyerekük – feltehetően vírushordozóként – közösségbe menjen.

K. Béla egyébként úgy saccolja, hogy az ő iskolájukban a húsz-harminc fős osztályokban nagyjából öt tanulót olthattak be. Saját tapasztalatai alapján úgy véli, az ő településükön az orvosok is megosztottak, az egyik ezt mondja a vírusról, a másik azt. Ismer olyan orvost is, akinek a közvetlen rokona sem oltatta be magát, maguk az orvosok – legalábbis tekintélyes hányaduk – nyíltan hangoztatják a lehetséges oltási mellékhatásokat. Ezzel együtt – így K. Béla – a tanárok felelőssége igenis nagy, nem véletlen, hogy ő beoltatta magát, és erre biztat másokat is.

Z. Milán egy jó nevű vidéki középiskolában tanít, ahol elmondása szerint az igazgató sokszor vírusbagatellizáló kijelentéseket tesz, és csak azért oltatta be magát, mert mégiscsak egy intézmény vezetője. Legutóbb például azt hangoztatta, ha rajta múlna, nem tenné kötelezővé a maszkhasználatot, amit a tantestület végül megszavazott. Z. Milán egyetért a pedagógusok kötelező oltásával. Szerinte egy pedagógusnak nemcsak a tanórán, hanem azon kívül is kötelessége példát mutatnia a diákonak és minden embernek.

– Ha nem oltatnám be magamat, akkor nem tudnék tiszta lelkiismerettel dolgozni, emberek, gyerekek közé menni nap mint nap. Ami nekem egy szuri, az lehet, hogy másnak az életet jelentheti. Hallgatok azokra, akik nálam sokkal jobban értenek a témához, mert ki vagyok én, hogy jobban tudjam, mi a helyes ebben a helyzetben? – mondja a pályakezdő tanár. Úgy látja, növelné az oltakozási kedvet, ha nyilvánosságra hoznák, mennyi az oltott és az oltatlanok aránya a súlyos betegek és az elhunytak között.

Zsákutca

D. Sára egy vidéki nagyváros általános iskolájában tanít. Az 56 fős tanári testületből eddig hárman nem oltatták be magukat. Azt mondja, élete során mindig az iskolát tette az első helyre, mégis megfordult a fejében, hogy a kötelező oltás miatt elhagyja a tanári pályát, de rájött, hogy az több okból is zsákutca lenne.

– Ha elmennék például futárnak, semmi garancia nincs arra, hogy később ne rendelnék el ott is a kötelező oltást, másrészt – és ez a döntő szempont – nekem a tanítás az életem. Mehetnék fizetés nélküli szabadságra, viszont utána hogyan fogadnának a kollégáim, ha már most is úgy néznek rám, mint egy leprásra: azt mondják, ki sem szabadna mozdulnom otthonról?

D. Sára jelenleg karanténban van, mert az osztályából az egyik tanuló koronavírusos lett. Hozzáteszi, a diák szülei is betegek, annak ellenére, hogy beoltatták magukat. A fiatal tanárnő arról kezd el beszélni, hogy az iskolában szeptember óta sok oltott pedagógus betegedett meg, míg ő egyszer sem. Jelenleg nyolc alsós osztály van karanténban.
Nem érti, miért nem elég a pedagógusok kilencvenszázalékos oltottsága, és miért lesz jobb a vírushelyzet, ha a többi tíz százalék is beoltatja magát. A pedagógusok kötelező oltását azért is ellenzi, mert szerinte a bolti eladó vagy a pénztáros naponta több emberrel találkozik, mint egy pedagógus. Ahogy fogalmaz, őt eddig senki és semmi nem győzte meg arról, hogy az oltás hatékony lenne, hiszen az oltások után is nagyon sok a beteg, és a vírus ugyanúgy velünk van. Végül elismeri, muszáj lesz beoltatnia magát, ha a hivatását meg szeretné tartani.