Távlatokban kell gondolkodni

– Amikor 2018-ban Orbán Viktor meghívta a kormányba, milyen elképzelésekkel indult neki a feladatnak? És hogyan látja ma az elmúlt négy évet?

– Határozott elképzeléseim voltak arról, hogy a hozzám tartozó területeken mit kell feltétlenül megváltoztatni és elvégezni. Több tervemet is módosította, átírta a pandémia, hiszen az elsődleges feladat a Covid-járvány sikeres leküzdése volt, és az is maradt. Ezzel együtt is, az ágazatok mindegyikében sarkalatos változásokat és látványos fejlődést sikerült elérni.

– Csaknem harminc évig vezette az Országos Onkológiai Intézetet, ahol ezreket vizsgált és gyógyított, amiért elismerés, megbecsülés övezte, míg most minisztersége idején gyalázzák önt és a családját, a keresztény nemzeti elköteleződéséről már nem is beszélve. Kellett ez?

– Megtisztelt, hogy miniszterelnök úr vélhetően úgy ítélte meg, tudok valamit tenni a magyar emberekért vagy ha úgy tetszik, a magyar nemzetért, mivel ezt tettem egész életemben, más körülmények között. Ez volt az egyik oka vállalásomnak. Vannak politikatörténeti ismereteim, ezért a mostani viszonyokat össze tudom hasonlítani régebbi korokkal. Azok sem voltak mindig felhőtlenek. A kiegyezés után Deák Ferenc azt mondta, mintha változnának a szokások, mert nem mindig az történik, amiről egy politikus beszél. De akkor még megadták az embernek a tiszteletet, az emberi minőséget elfogadták, senki nem vonta kétségbe a felkészültséget és főleg a tudást. Legfeljebb más volt a véleményük. Ami viszont most és itt folyik, az teljességgel infernális. Semmibe veszik azt, hogy valaki egész életében hogyan dolgozott, mit tett le az asztalra vagy hány emberen segített. A mostani ellenzékben vannak olyan képviselő hölgyek és urak, akiket vagy akiknek a rokonait személyesen kezeltem és gyógyítottam. Most ezek az emberek felállnak a parlamentben és letömeggyilkosoznak engem. Egyikük még az emlőrák szűréséről is kioktatott, éppen azon a napon, amikor a témakör komplex diagnosztikájáról és terápiájáról munkatársaimmal írt és szerkesztett könyvem magyar és angol nyelvű kiadását követően oroszul is megjelent, amely könyvet egyébként Nyugat után Keleten is ajánlott tankönyvként használnak az orvosi szakvizsgára történő felkészülés során. A képviselő asszony mégis elmagyarázza nekem, mi hogyan van, noha halvány gőze sincs róla.

– Bájos história…

– Egy anekdota kifejezi a lényeget. Több évtizeddel ezelőtt egy baloldali lap egyhasábos cikkel tisztelt meg. Mindent elmondtak rólam, ami nem igaz. Másnap felhívott egy másik ellenzéki lap vezetője, és arra kért, operáljam meg. Azt válaszoltam: tegnap írták le, hogy alkalmatlan vagyok. Miért nem kér meg valaki mást? Azt felelte: mert szeretnék még élni…

– Politikusként gyalázza, orvosként a kegyeit keresi… Annyi bizonyos, hogy amit az ön vállára tettek 2018-ban, az nem kevesebb, mint felelősség a nemzet egészségéért, tudásáért és munkájáért, történelméért, miközben számos területen szembe kellett mennie a 45 éves kommunista uralom hamis alapveté­seivel.

– Nagyon sok vonatkozásban és nagyon sok mindennel szembe is mentem. Tessék belegondolni a paraszolvencia megszüntetésébe és abba, hogy milyen mértékben érinthette ez az egészségügyben dolgozók több mint húsz százalékát, akik nagyon magas extra jövedelemre tettek szert. Abba is bele lehet gondolni, hogy a magyar kultúra és hagyomány megjelenítése a közoktatásban vajon miként érintette azokat az évtizedeken át véleményt diktáló köröket, amelyek tagjai ehhez nem voltak hozzászokva, legalábbis az én érkezésemig.

– A magyarságkutatásra gondol?

– Volt olyan akadémikus, aki kijelentette, hogy magyar őstörténetet nem lehet kutatni, mert nincs. Most már kénytelen volt azt nyilatkozni, hogy esetleg mégis van. Ilyen történetek során általában nem a tényekkel való szembesülés a jellemző, hanem a minősítő jelző. Ezekkel én nem foglalkozom.

– Mit szeretne e küzdelemmel elérni?

– Azt, hogy végre már jussunk el oda, hogy a magyar tudomány további irányait és tevékenységét ne az érzelmek és a különböző érdekek határozzák meg, hanem szigorúan csak a tudományos tények. Említhetném Semmelweis Ignácot. Neki is mit kellett kiállnia! Sokáig senki nem fogadta el a véleményét, legalább harminc évnek kellett eltelnie, mire elismerték. Vagy idézhetem a német Harald zur Hausen professzor esetét, aki már 1973-ban leírta, hogy a méhnyakrákot a fertőzés útján terjedő HPV is okozza. Hát amit akkor azért kapott, azt nem tette zsebre. De később bebizonyította, neki volt igaza. Távlatokban kell gondolkodni és cselekedni, kizárólag a tényekre alapozva.

– Az ön másik megbocsáthatatlan bűne a liberálisok szemében, hogy deklaráltan magyarnak, nemzetinek, kereszténynek vallja magát. Mennyire viseli meg a támadások szakmaiatlansága, illetve olykor irigy és tahó hangneme?

– Én úgy gondolom, mivel a Jóisten a saját képmására teremtette az embert, ez megalapozza a minden embernek kijáró tiszteletet és méltányosságot is. A magyar jog- és eszmetörténetben persze létezik eset, amikor a méltatlanná vált ember nem csak a tekintélyét, de a jószágát vagy a koronát is elveszítette. Említhetem Salamon királyt, vagy Orseolo Pétert, akik hűbérré tették volna a magyar birodalmat. Méltatlanná váltak, elveszítették a trónt. Ezért lehetett legitim magyar király I. Géza és Szent László. Visszatérve a kérdésre, én az eddigi életemet úgy éltem, hogy soha senkivel kapcsolatban nem volt előítéletem. Más kérdés az, ha valaki visszaél a bizalmammal, arra emlékezem, mert amit egy ember képes megtenni egyszer, arra képes lehet többször is. Ezt állítja Szondi Lipót világhírű magyar pszichiáter, hozzátéve, hogy ebből a kényszersorsból csak úgy tud kikerülni valaki, ha katarzis éri, és rádöbben, hogy ez így nincs jól és változtatni kell. Az, amit időnként a közéletben művelnek, és most nem csak magamról beszélek, hanem sok tisztességes, nagy tudású, elismert politikusról, az több mint botrányos. Hiszen például azzal fenyegetnek, hogy lelőnek, felakasztanak, de még az unokáimat is! Azért álljon már meg a menet! Negyvennyolc éve tisztességgel dolgozom. Ha naponta csak harminc beteget vizsgáltam meg, már akkor több mint 300 ezer emberrel és a családjával volt kapcsolatom. Hiszem, hogy ők nem fogadják el, hogy én tömeggyilkos volnék.

– Az utóbbi időben látványosan csökkent a fertőzöttek és kórházban fekvők száma, a kormány pedig elengedte a koronavírus-járvány miatti korlátozások döntő többségét arra hivatkozva, hogy a járvány ötödik hulláma a végéhez közeledik.

– Ezt a konzekvensen végigvitt oltási programnak, az egészségügyben dolgozók áldozatos munkájának, valamint a kormány intézkedései betartásának köszönhetjük. A sikeres védekezésnek és a magas átoltottságnak köszönhetően a járvány ötödik hulláma leszálló ágban van, csökken a kórházi ellátást igénylő betegek száma, így az egészségügyi szolgáltatások is visszatérhetnek a normál működésükhöz. Az új koronavírusos betegeket az erre kijelölt kórházak látják el, a járvány miatt elhalasztott műtéteket és kezeléseket a kórházak folyamatosan végzik, és emellett továbbiakban is működtetik a kórházi oltópontokat. Mentesítettük a koronavírusos betegek ellátása alól azokat a kórházakat, ahol a covidosoknak elkülönített ágyszám 50 százalék alatt van. Az enyhítés az Országos Mentőszolgálatra nem terjed ki, a betegszállításban továbbra is minden mentőegységnek részt kell vennie.

– Az Ukrajnában zajló háború mennyire érinti az Emmi ágazatait?

– A háború a teljes országra hatással van, így a minisztérium munkájára is. Abban a pillanatban, amikor nyilvánvaló volt, hogy menekültáradatra kell számítani, a tárca összes ágazatát kértem, hogy dolgozzuk ki a teendőinket arra az esetre, ha a menekültek Magyarországon megjelennek. Nálunk 13-féle vakcináció kötelező gyermekkorban, Ukrajnában csak négy-öt. Nyilvánvalóan vizsgálni kell, hogy például a kolera, a hepatitis esetében milyen módon, formában, sorrendben, dózisban kell lebonyolítani a feladatokat, de ugyanez vonatkozik az egészségügyi ellátásra is. Az itt maradó gyermekek online oktatását meg kell szervezni magyarul, ukránul vagy további más nyelveken. Érettségire való felkészülés, egyetemisták ellátása, a beregszászi színház színészei itt ragadtak Magyarországon, el kellett őket helyezni… Tehát rengeteg a dolgunk, és mi arra készülünk, amit majd a közeli hetekben kell tenni.

– Még véget sem ért a pandémia, már itt egy újabb, ezúttal humanitárius válság…

– Megdöbbenve tapasztaltam, hogy a baloldal ahogy a járvány alatt, úgy most sem a nemzeti érdekeket helyezi előtérbe, a járvány alatt sem érdekelte őket, hogy hány ember halhat meg oltásellenes kampányuk miatt, és most felelőtlen viselkedésükkel képesek lennének akár háborúba is sodorni az országot. Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy minél hamarabb béke legyen, de a helyzetnek megfelelő rendelkezéseket, intézkedéseket megtettük. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának minden ágazata felkészült az Ukrajnából érkező menekültek fogadására. A kormány minden segítséget megad a hazánkba érkező ukrajnai menekülteknek és a Kárpátalján, az Ukrajnában maradtaknak is. Ellátjuk őket élelmiszerrel, ruhával, gondoskodunk az elszállásolásukról és szükség esetén egészségügyi ellátásukról. A kormány eddig 1,3 milliárd forint támogatást adott a nagy segélyszervezeteknek, emellett élelmiszert, gyermekápolási és higiéniai termékeket, egészségügyi eszközöket küldtünk. A Humanitárius Tanács koordinálja a kormányzati szervek és a nagy karitatív szervezetek munkáját, az adományok gyűjtését és elosztását. Ezzel párhuzamosan az Emberi Erőforrások Minisztériumának dolgozói is gyűjtést szerveztek, melynek köszönhetően több millió forint értékben gyűlt össze tartós élelmiszer, bébiétel, ruházat és más egyéb adomány.

– Egy választási ciklus legvégén járunk. Arany János Epilógus című versére gondolva ön epilógusnak vagy inkább prológusnak tekinti az elmúlt négy évet?

– Nem hajszoltam a címeket és pozíció­kat. Fontosabbnak tartottam, hogy ne akadályozzanak korlátok elképzeléseim megvalósításában, a szabad mozgásomban. Szerencsére a főnökeim engedték, hogy azt csináljam, amit elgondoltam. Például Bánhidy Ferenc professzor úr, aki nagyszerű ember volt. Olyan komplikált műtétek elvégzését tette lehetővé a számomra, amilyeneket egy holland és egy német professzort kivéve akkor még senki sem csinált Európában. Nagy dolog volt, főként 30-32 évesen. Bánhidy vállalta a rizikót és segítette a tevékenységemet. Én soha az életben nem gondoltam arra, hogy miniszter legyek, nem is vágytam rá. Ezért aztán amikor Orbán Viktor miniszterelnök úr arra kért, hogy menjek be hozzá a Parlamentbe, azt hittem, onkológiai kérdésekről akar velem beszélni. Aztán kiderült, hogy nem ez a téma. Csak azért vállaltam el, mert ő kért fel engem. Senki más kérésére sem mondtam volna igent. Miért? Mert úgy látom, hogy a magyar nemzetnek ő a reménysége. Olyan társadalmi, lélektani, politikai mélyfolyamatok zajlanak most, amelyek felidézik a magyar történelem középnagyhatalmi időszakát. És azt látom, az események őt igazolják.

– Ön a hivatása mellett hasonlóan büszke a szüleire, a család sorsának állomásaira, akár a bukovinai Andrásfalvára, Dévára, aztán Sárvárra, röviden a mindent tápláló gyökerekre gondolunk.

– Bennem a székely identitás rendkívül erős, amit hál’ Istennek a fiam is örökölt. Az őseim ott voltak Madéfalván, amikor Mária Terézia altábornagya, Siskovics 1764 januárjában egy fagyos éjszakán belelövetett az összegyűlt székelyekbe. A család férfiai túlélve a mészárlást, Bukovinába menekültek. Miután a Berlint megsarcoló Hadik András erdélyi gubernátor kegyelmet eszközölt ki, öt székely falut alapított. Az őseim Andrásfalván éltek. Onnan telepítették vissza őket az 1860-as években Dévára, ahonnan a II. bécsi döntést követően az 1940-es években kényszerültek Magyarországra. Édesapám az egyetemet Kolozsváron végezte el. Ez volt az utolsó mondata életében: „Megyek haza, Dévára.” Ugyanazt érzem, amit ő, amikor én is hazamegyek Dévára… És ugyanezt érzem, amikor hazaérek Budapestre.