Hirdetés

György László a helyi Megyer Vezér Általános Iskolában egy teqballasztal átadásán arról beszélt, ez a program a világ megismertetésén felül annak egy szegletét is elhozza a fiatalok számára, akik a magyar fejlesztésű teqballasztallal akár a jövő innovátoraivá is válhatnak. Az államtitkár személyes élményeit felidézve elmondta, a sport megtanít bennünket küzdeni a céljainkért, megtanít nyerni és méltósággal veszíteni, csapatban együtt dolgozni, illetve fejleszti az állóképességet és segít kikapcsolódni.

Murányi Gergely, a teqball diplomáciai kapcsolatokért felelős vezetője azt hangoztatta, a program lényege, hogy a világ kinyíljon a fiatalok előtt és inspirálja őket, a sport pedig megtanít csapatban dolgozni és hogy hogyan lehet egymással együttműködve dolgozni a sikerért. A Tanítsunk Magyarországért program az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a Klebelsberg Központ együttműködésében létrejött, főként a kortárs mentorálás módszerére építő szakmai program, amelyben az ebbe bevont 58 településen 377 egyetemista dolgozik együtt 1633 mentorálttal.

A program és a Teqball együttműködése segítségével minden résztvevő általános iskola és egyetem kap egy-egy egyedi tervezésű, TM logóval ellátott plexivel rendelkező teqballasztalt. Az eszközöket az általános iskolákba és a résztvevő hét egyetemre októberben leszállítják és átadják, és ezeket az adott iskola összes diákja használhatja. A teqball a labdarúgás és az asztalitenisz elemeinek kombinálásával kialakított sportág, amelyet egy ívelt asztalon játszanak.

Korábban írtuk