Temerin a történelmi Bács-Bodrog vármegye közel húszezres városkája. Lakosságának fele szerb, fele magyar. Ez egyben azt is jelenti, hogy a város a bácskai magyarság utolsó – ostromlott – déli végvára. Frontváros, ahol a magyar és a szerb fiatalok között nem ritkák az összetűzések.

A forgatókönyv általában dermesztően egyszerű: a többséghez tartozó szerbek valamilyen ürüggyel belekötnek a magyarokba (ehhez adott esetben elég, ha egy szórakozóhelyen néhányan magyarul beszélnek egymás között), s az így kialakuló pofozkodásokért az esetek többségében csak a magyarokat vonják felelősségre.

Így történt ez 2004. június 25-én éjjel is, amikor egy részeg, kábítószer hatása alatt álló szerb drogkerekedő a temerini piactéren lányokat molesztált, és gyalázta a magyarokat. Ebből verekedés kerekedett. És másnap délelőtt öt helybéli magyar fiatalember élete drámai fordulatot vett, brutális kínzások és durva hamisítások nyomán gyilkossági kísérlettel vádolták meg őket, és összesen hatvanegy év börtönt mértek ki ötükre.

Egy nemrégiben elfogadott általános amnesztiatörvény nyomán, valamint Tomislav Nikolic szerb államelnök kegyelmével november 15-én kettejük: Horváth Árpád és Szakáll Zoltán büntetését felfüggesztették, majd a hónap utolsó napján feltételesen szabadlábra kerültek.

– Az államelnök november 15-én írta alá a kegyelmi kérvényt, ők két nappal később kapták kézhez. Reménykedtünk benne, hogy karácsonyra hazajöhet a fiunk. De azt nem tudtuk, pontosan mikor engedik ki őket. November 30-án délután megcsörrent a telefon. Árpi volt, csak annyit mondott: jöhettek értem. Ott hagytunk csapot-papot, és nemsokára már úton voltunk a szávaszentdemeteri börtön felé. Nagyon hosszú volt ez a nyolc és fél év, szinte belerokkantunk. De mindvégig harcoltunk a fiunkért, és most végre visszakaptuk őt – eleveníti fel a szabadulás eseményeit Horváth Tibor, Árpád édesapja.

A szerb sajtó egy része uszító hangnemben tudósított szabadulásukról, szörnyetegeknek nevezve őket. A szerb politikusok némelyike is igyekezett felzárkózni a sovinisztákhoz, a Demokrata Párt elnöke, Dragan Djilas szerint az „ilyen emberek” nem érdemelnek kegyelmet, szabadlábra helyezésükkel, mint mondta, romlott Szerbia közbiztonsága. Ugyan mit tud róluk ez a belgrádi szerb? Aki ránéz a fiúkra, nem közbiztonsági kockázatot lát, hanem két, börtönévekkel megkeményített arcú, de élni akaró magyar fiatalembert. 2004 nyarának ama végzetes estéje előtt nem voltak közeli barátok, inkább csak futólag ismerték egymást. Az erőszakkal elvett nyolc és fél év elszakíthatatlanul bajtársakká formálta őket.

Horváth Árpád komoly nézésű, szinte ábrándos tekintetű fiú. Tizenkilenc éves volt, szinte még gyerek, amikor bizonyos hatalmi érdekek kiragadták addigi életéből. Most huszonhét esztendős.

A szemre is keménykötésű Szakáll Zoltánból vagányság sugárzik, az a típus, akit megedzett az élet ahhoz, hogy határozottan kiálljon a maga vagy mások igazáért – ez lett a veszte nyolc és fél évvel ezelőtt. Akkor huszonnégy éves volt, most harminckettő.

A kihallgatásokról, a rácsokon túli világról a szabadlábra helyezett két fiú nem szívesen beszél. Árpád könyvet ír kálváriájukról, mint mondja, abban minden részletesen olvasható lesz. Annyit azért elárultak, hogy a többi elítélt jellemzően nem provokálta őket, bár köztudott volt, hogy miért vannak ott. Sőt, akadtak olyan szerb elítéltek is, akik bizonyos tisztelettel tekintettek rájuk, amiért kiálltak magyarságukért.

A szenvedések után most már újból tudnak nevetni, örülni a szabadságnak, de mint mondják, nem felejtik el, mit tettek velük. A börtön világa nem tudta magába szippantani őket – erre büszkék –, és azt is tudják, hogy már nemcsak saját magukért, hanem továbbra is börtönben sínylődő három társukért is felelősek. Mert ők így öten immár örökre a Temerini Fiúk maradnak. Így, nagy betűvel.

– Amikor már eltávozásokat kaptunk, mindig hétfőn kellett visszamenni a börtönbe. Az nagyon rossz volt. A szabadulásunk utáni első hétfőn ugyanúgy felriadtam, mint addig. Kellett hozzá néhány nap, hogy elhiggyük, most már valóban nem kell visszamennünk. De sohasem leszünk ugyanazok, akik voltunk. Aki azt mondja, hogy a börtön nem változtatja meg, az hazudik. Elvettek az életünkből több mint nyolc évet, és ezt soha senki nem tudja visszaadni nekünk. A börtön kitörölhetetlen marad. Olyan ez, mint amikor kártyavárat építesz, és valaki egyszer csak kirántja a legalsó lapot. Minden, ami addig volt, romba dőlt – mondja Horváth Árpád.

Csöndes megfontoltsággal formált szavainak súlya van, gondolatai kiérleltek.

– A szabadságot könnyű megszokni, ahogy fulladozás után a friss levegőt, de nem lesz könnyű visszaszokni a kinti életbe. Minden nagyon megváltozott. Élni szeretnénk, dolgozni, de nem tudjuk, mihez nyúljunk, hol kezdjük el. A börtön olyan bélyeg, ami láthatatlanul is rajtunk marad, és nagyon megnehezíti, hogy munkát találjunk – erősíti meg Árpád szavait Szakáll Zoltán.

Sok kérdés, kétely és erős elszántság – mindez egyszerre sugárzik Árpádból és Zoltánból. Tudják, mit akarnak az élettől, de tanácstalanok, hogyan fogjanak neki. A temerini fiúk meghurcoltatása családjaikat is megroppantotta, legfőképp anyagi tekintetben. Bár kettejük szabadulása nyomán érezhető a magyar sajtó érdeklődése, a fiúk úgy érzik, légüres térbe kerültek.

– A városban az utcán járva sokan fölismernek minket, a legtöbben megölelnek, gratulálnak a szabaduláshoz, még szerbek is. De ez előbb-utóbb elmúlik, és csak a süket csönd marad. Valahogy talpra kell állnunk, újra kell építeni az életünket. Nemcsak magunkért, hanem a társainkért is. Nem nyugszunk, amíg igazságot nem szolgáltatnak nekünk – keményednek meg Árpád szavai.

A fiúk szeretnék elérni, hogy ügyükben perújrafelvételre kerüljön sor. Nem tudják elfogadni, hogy néhány pofon – amit vállalnak – gyilkosokként bélyegezzék meg őket. Ha a történtek jogi minősítésének megváltoztatását sikerülne elérni, már akkor is bebizonyosodna az ő igazságuk. 2004 óta folyamatosan harcoltak ezért, de mindenütt falakba ütköztek. Ez olykor balkáni abszurditásig fokozódott, megesett például, hogy a legfelsőbb fellebbviteli fórum illetékesség hiányára hivatkozva utasította el fellebbezésüket. Ügyük eljutott a strasbourgi emberi jogi bírósághoz, ám e testület is visszadobta beadványukat, éspedig részletes indoklás nélkül. Ebből okkal lehet arra következtetni, hogy valamiféle politikai döntés született.

– A másik három fiú, ifjabb Máriás István, Illés Zsolt és Uracs József a súlyos bűntényeseknek fenntartott szigorított börtönrészlegben van, hetente egyszer telefonálhatnak, és csak úgy fogadhatnak látogatót, ha előtte és utána anyaszült meztelenre vetkőztetik őket az őrök – ismerteti társaik kilátástalan helyzetét Szakáll Zoltán.

Azt is megtudjuk, hogy sokkal nehezebben viselik a börtönéletet, mint Zoltán és Árpád. A még fegyházban lévő három fiú lelkileg igen rossz állapotban van, ezért mindent meg kell tenni, hogy minél előbb ők is kiszabaduljanak.

A szerb parlament által november elején elfogadott általános amnesztiatörvény értelmében ugyan az ő büntetésük is rövidebb lett valamivel, de még így is hosszú ideig sorvadnak a fegyházban, hacsak nem sikerül számukra is kegyelmet kieszközölni.

Tőkés László európai parlamenti képviselő – aki egyébként régóta pártfogolja a temerini fiúk ügyét – nyilvánosan arra buzdította a szerb államelnököt, részesítse kegyelemben őket is. Emberséges karácsonyi ajándék lenne – pláne azok után, hogy Boris Tadic akkori államelnök kegyelmi kérvényt elutasító döntését 2010. december 24-én kézbesítették ifjabb Máriás Istvánnak… Igen, a csendes éj… Horváth Árpád és Szakáll Zoltán azt mondja, a börtönben ezt mindig nagyon nehéz volt kibírni összeroppanás nélkül. Ők kilenc év után immár szabadon, otthon ünnepelhetnek. De annyi év és annyi szenvedés után ez sem lesz felhőtlenül könnyű. Talán majd egyszer, akkor, ha a temerini fiúk ügyében igazság születik.

Ágoston Balázs

2004. június 25-én éjjel a helyi fiatalok szokásos gyülekezőhelyén, a temerini piactéren a 38 éves, újvidéki illetőségű drogkereskedő, Zoran Petrovics – miután korábban több kocsmából elzavarták – molesztálni kezdte a lányokat, többüket meg is fogdosta. A fiúk védelmükbe vették őket, távozásra szólították fel a bódult szerb férfit, aki válaszul trágár módon a „magyar anyjukat” kezdte szidalmazni.

Ekkor már elcsattant néhány pofon, de Petrovics hamarosan visszatért, folytatva a gyalázkodást. Ekkor ifjabb Máriás István felszólította, hogy azonnal kérjen bocsánatot, s mivel a drogdíler erre nem volt hajlandó, verekedés tört ki. Többen megütötték, megrúgták az időközben alsónadrágra vetkőzött szerb férfit, akinek nadrágzsebéből a dulakodás során kihullott egy zacskó drog.

Hogy ezután pontosan mi történt, nem világos. A későbbi hírek szerint Petrovicsot súlyosan bántalmazták, levizelték, testén cigarettát nyomtak el, végbelébe valamilyen rudat dugtak. Csakhogy az agresszív drogkereskedő testén a jegyzőkönyvek nem rögzítettek égési sérüléseket vagy vizelet nyomait, és az is kétséges, hogy valóban meggyalázták. Másnap ugyanis kórházi ágyán ülve beszélgetett Rasim Ljajics akkori nemzetiségügyi miniszterrel. (A politikus ezzel azt sugallta, a drogdílert szerb volta miatt verték meg. Korábban egyébként a miniszter egyetlen súlyosan bántalmazott magyart sem tartott fontosnak fölkeresni.)

Maga Petrovics nem tudta megnevezni bántalmazóit, arra sem emlékezett vallomásában, hogyan került éjjel az utcára, és mi történt vele. Ennek ellenére másnap, 2004. június 26-án délelőtt öt magyar fiatalemberért házhoz ment a rendőrség, és őrizetbe vették őket.

Hogy miért épp rájuk esett a választás, az máig rejtély, hiszen mint M. Szabó Imre A temerini fiúk – hatvanegy év jogerősen című tényfeltáró dokumentumfilmjéből kiderül, a szerb hatalmat nagy ügybuzgalommal szolgáló temerini rendőrparancsnok, Miskolci Lajos cinikusan azt mondta: „akár tizenötöt is bevitethettem volna.”

A börtönben válogatott kínzásoknak vetették alá a fiúkat, később öt napra étlen-szomjan magánzárkába helyezték őket.

A nyomozás során gyorsan kiderült, hogy magyarellenes koncepciós per készül. Az öt fiútól vett vérminta például a jegyzőkönyv szerint különös módon kivétel nélkül az igen ritka nullás vércsoportba tartozott.

A vád mindenki megdöbbenésére nem súlyos testi sértés, hanem gyilkossági kísérlet lett, ami előre megfontoltságot feltételez. Ez már csak azért sem lehetett így, mert az öt fiú közül korábban csak Horváth Árpád és Máriás István voltak barátok, illetve Uracs József és Szakáll Zoltán ismerték egymást. Azt a nyomozás során senki sem vizsgálta, hogy amikor a végzetes estén az Evergreen nevű temerini kocsmából kihívták a rendőrséget Petrovics ottani randalírozása miatt, a hatóság miért nem volt hajlandó intézkedni, úgymond illetékesség hiányában. Ha akkor előállítják a drogkereskedőt, nem történik meg a piactéri verekedés…

Az eljárás során a bíróság példátlan módon sorra zárta ki a meghallgatandók sorából azokat, akik a fiúk mellett akartak tanúskodni, holott sokan igazolhatták volna, hogy az öt megvádolt fiú távozása után a sértett még sokáig kötekedett és verekedett, vagyis az állítólagosan megtörtént súlyos bűncselekményt az öt fiú nem követhette el.

Ilyen előzmények után 2005. április 11-én az Újvidéki Kerületi Bíróság a 19 éves Horváth Árpádot tíz év, a 25 éves Illés Zsoltot tizenhárom év, a 21 éves ifjabb Máriás Istvánt tizenöt, a 24 éves Szakáll Zoltánt tizenegy és fél, a 29 éves Uracs Józsefet szintén tizenegy és fél év fegyházra ítélte, s ezt 2005. szeptember 5-én Szerbia Legfelsőbb Bírósága helybenhagyta.

Öt délvidéki magyar fiatal és családjaik életét ezzel visszavonhatatlanul kettétörték. Az ítélet megdöbbentette és megfélemlítette a magyar közvéleményt, mi több, még maga a megvert Zoran Petrovics is úgy nyilatkozott, hogy túl szigorúnak tartja azt.

Meg kell jegyezni, hogy Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség akkori elnöke – anélkül, hogy ismerte volna a részleteket – tüntetőleg a legsúlyosabb ítélet kiszabását kérte nyilvánosan. Isten nem ver bottal: Kaszát november 20-án előzetes letartóztatásba helyezték gazdasági bűncselekmények gyanújával. A temerini fiúk feltehetően ugyanazt kívánják neki, amit ő kívánt nekik…

A példátlan koncepciós per magyarázata, hogy 2003-ban és 2004-ben több mint ötszáz magyarellenes támadás történt Délvidéken, ennek ellensúlyozására akartak olyan atrocitást felmutatni, melyben az áldozat szerb, a támadók pedig magyarok. Ráadásul június 27-én, két nappal a temerini verekedés után elnökválasztást tartottak Szerbiában.

A temerini fiúkat koncepciós perben elítélő Zdenka Stakics bírónő és több társa ellen később eljárás indult gondatlan munkavégzés miatt. Nem a magyar fiatalok meghurcolásának ügyében, hanem azért, mert hagyták, hogy egy kiskorúakkal fajtalankodó ortodox szerzetes ügye elévüljön. Zoran Petrovics 2009. április 28-án meghalt. Kábítószer-túladagolás végzett vele.

Az elítélt magyar fiatalok az újvidéki börtönben kezdték meg büntetésük letöltését, 2005 májusában azonban átszállították őket a szávaszentdemeteri fegyházba. Ez újabb csapás volt a hozzátartozók számára, hiszen Szávaszentdemeter jóval messzebb esik Temerintől, mint Újvidék. A látogatások során az első időkben egyébként is rendre jogsértően bántak a fiúkkal és szüleikkel, hiszen a kínzások mellett arra kötelezték őket, hogy szerbül beszéljenek egymással, holott még az ország jogszabályai is garantálják az anyanyelvű kommunikációt. Mindez azonban a 2000-es évek Szerbiájában a koncepciós perben elítélt magyarokra nem vonatkozott.

A temerini fiúk és családjaik minden segítséget köszönettel fogadnak az újrakezdéshez és az igazságért folytatott harchoz. Horváth Árpád elérhető a +381 629 651 702 mobiltelefonszámon, a hosszy851@gmail.com e-mail címen, illetve ezen a postai címen: Lukijana Musickog 11., 21235 Temerin, Srbija. Szakáll Zoltán telefonszáma: +381 620 161 9851

A temerini fiúk ügyét támogatók adományaikkal is segíthetnek.

Nemzetközi számlaszám:

Tibor Horvath, L. Musickog 11., 21235 – Temerin, Republic of Serbia, a bank neve: Meridian

Bank AD, S.W.I.F.T. code: MEBARS22, számlaszám: 330103020050501868, IBAN code: RS35330103020050501868, megjegyzés: segély

Szerbiai számlaszám: Tibor Horvath, L. Musickog 11., 21235 – Temerin, Srbija, a bank neve: Meridian bank AD, számlaszám: 330102010005669537, megjegyzés: segély

Magyarországi számlaszám: Szeged-Csanádi Egyházmegye, 11735005-26031527-00000000, SWIFT: OTPVHUHB, IBAN:HU02, megjegyzés: temerini fiúk

Egyéb információ: www.temerinifiuk.lapunk.hu

Német nyelvkönyv mint náci propaganda

2012. október 21-én hajnalban Temerinben ismét verekedés tört ki szerbek és magyarok között. Az összetűzés egy szórakozóhelyen kezdődött, és az utcán végződött, miután a nagyobb konfliktus elkerülésének szándékával távozó magyar társaságot három személyautó és egy sörösüvegekkel telepakolt teherautó üldözőbe vette. A támadók sörösüvegekkel dobálták a magyar fiúkat, többüket csúnyán helyben hagyták. Másnap, október 22-én előállították és előzetes letartóztatásba helyezték a 20 éves temerini Orosz Róbertet, 23 éves testvérét, Attilát, a 18 éves adai Apatocki Flóriánt, a 18 éves, német nemzetiségű, szintén adai Smit Tomast, a 33 éves óbecsei Kovács Norbertet, a 21 éves, ugyancsak óbecsei Karpinszki Kornélt, valamint a 19 éves temerini Koperec Csongort. Az ő letartóztatása újabb koncepciós per szándékát sejtteti, a fiatalember ugyanis jóval a verekedés kitörése előtt távozott azon az estén a helyszínről, jelen sem volt az események idején. Valakik valamiért mégis úgy döntöttek, szereplője lesz az ügynek.

A letartóztatott fiatalok családjainál házkutatásokat is tartottak, számos magyar nyelvű zenét tartalmazó CD-t, számítógépeket, ruhaneműket, plakátokat, szórólapokat vittek el, két fiatalembernél pedig használt, katonai boltból származó, hatástalanított fegyveralkatrészeket is lefoglaltak. Az egyik családtól egy német nyelvkönyvet is el akartak vinni, és csak hosszas vita után sikerült meggyőzni a rendőröket arról, hogy nem náci propagandaanyagról van szó. Ugyanis ilyeneket kerestek – és ők döntik el, mit minősítenek annak.

Úgy tűnik, a szerb hatóságok ezúttal is valamiféle magyar szélsőjobboldali összeesküvést akarnak konstruálni. Az Egyesült Magyar Ifjúság gyűjtést indított a hét őrizetbe vett fiú és családjaik ügyvédi és egyéb, az üggyel kapcsolatos költségeinek fedezésére.

A civil egyesület a 11711041-20862853 számlaszámra várja az adományokat, a közleményben a „Temerin” szót kérik feltüntetni.