Templommentők Fóton

– Tudja, én meg a Kósa Laci barátom is magyar érzelemtől túlfűtött fickók vagyunk, és miután Sebők Sándor plébánost, később néhány lokálpatriótát meg a város önkormányzatát, még később pedig az akkor még fideszes képviselő Tuzson Bence miniszter urat is sikerült megnyerni a templommentő misszió számára, már tudtam, közösen kiszabadítjuk a múltat a kerek erdő közepéből – meséli az alapítvány elnöke, Gyimesi Kende, majd egy méretes franciakulccsal száll ki a terepjáróból, mivel a romtemplomhoz vezető földutat lezáró sorompóhoz érkezünk.

– Az anyacsavarhoz kell, azzal tartjuk zárva, mert a lakatot leverik róla azok, akik stikában itt szoktak megszabadulni az otthoni szeméttől, törmeléktől, gumiabroncstól – ismerteti az eljárás lényegét Windhager Károly nyugalmazott iskolaigazgató, az alapítvány kuratóriumi tagja.

Az apró kerek erdő mostanra hűlt helyén két földgáttal szegélyezett, derékmagasságban újraépített terméskő falak feleselnek a lapos novemberi napsütéssel. A tatárdúlás előtt épített istenházának jól kivehető a 70 négyzetméteres alapterülete, szentélye, sőt korának bizonyítéka, egy gótikus függő zárókő is előkerült az ásatás során, amelyhez hasonlót eddig csak a pannonhalmi bencés apátságban találtak.

A felfedező kocogás óta alig telt el három esztendő, amikor tavaly november 13-án, sok száz év múltával és szép számú közönség előtt újra szentmisét tartottak a védőszent Szent Márton tiszteletére. Igaz, a szertartást Isten szabad ege alatt tartotta Sebők plébános uram. Tudható ugyanis, hogy Fót környékén régészeti leletek és levéltári, illetve egyházi dokumentumok alapján számos Árpád-kori települést tartanak nyilván: Alag, Megyer, Palota és közöttük Sikátor falu is, amelynek egykori Szent Márton-templomában vethetünk ismét keresztet. Az ősi településnek házaival, utcáival, temetőjével együtt mára híre-hamva sem maradt, minden bizonnyal az amerikai multinacionális General Electric nemrég idetelepített üzemcsarnokai alatt alusszák örök álmukat.

– Egyrészt megindított a romtemplom és a teremtett környezet csodálatos látványa, másrészt dühített a rátelepedett profitéhes ipari harácsolás pofátlan terjeszkedése – indokolja kezdeményezése okát az alapítványi elnök. – Pedig előtte, mint a legtöbb fővárosi lakost, merthogy Újpestről költöztünk Fótra, nem izgatott különösebben a múlt, a tradíció, sem a vallás. Háromgyermekes családapaként világosodtam meg itt, a templomfal tövében. Gyárak, multik, ingatlanspekulánsok és hamburgerbárók között is megőrizni és fénybe tartani a múltunkat, azóta ez vezérel. Hál’ Istennek gyorsan társakra leltem, a közel húszfős alapítvány tagjai között akad jogász, grafikus, plébános, tanár, vállalkozó, alpolgármester, ráadásul a többségük, akárcsak én, gyüttmentnek számít, nem vagyunk tősgyökeres fótiak.

Az önkéntes rommentő brigád szerencsére az elején azzal még nem volt tisztában, milyen kálváriát is kell bejárnia, de egyetlen stációnál sem riadtak vissza. Az első a tulajdonviszonyok rendezése volt, hiszen azt a hatalmas területet, ahol valaha Sikátor feküdt, ma egy belga ingatlanos birtokolja, de a templom portája, jelenleg mindössze 110 négyzetméter, az idők során mégis az önkormányzaté maradhatott.

Ezt követte az illetékesség kérdése, ami a szentendrei központú Pest Megyei Múzeumi Igazgatósághoz tartozik, ahonnan viszont, hiába küldtek nekik levelet, csak tétovázó érdeklődés mutatkozott, elsősorban a feltárás körülményeit és költségeit illetően. Miután érzékelték a gyenge hozzáállás valódi okát, a környék vállalkozóitól és a multik gyáraiban ásatási pénz tarhálásába kezdtek. A kalapozás olykor készséges, máskor elutasító fogadtatásának eredményeként összesen 2,5 millió forintot sikerült összegyűjteni, de a szentendrei régészek ezután sem mozdultak.

– Akkoriban alakult meg a Magyarságkutató Intézet, amelynek tevékenységéről még csak keveset lehetett tudni, de úgy voltunk vele, vesztenivalónk nincs, ezért Kende oda is betelefonált – emlékszik Windhager Károly, akinek az ősei Ausztriából, egy Erdélyben tett kitérőt követően telepedtek meg Pesten, ahonnan Fót csak egy kőhajintás. – Makoldi Miklós régész-igazgatót kapcsolták; azt ígérte, ha lesz ideje, megnézi.

Ígérettel tele a padlás, gondolták, de Makoldi tartotta a szavát, és az elszánt civilekkel becserkészték a bozótos kerek erdőt. A szakembert nemcsak a szokatlan lelkesedés, hanem a talált lelet is meglepte, amiről a fóti Károlyi-kastélyban rendezett alapítványi tájékoztatón a következőket mondta:

– Szerencse, hogy halálra ítélve még időben találtunk rá az ipari park közepén, ezért az azonnali beavatkozás mellett döntöttem. Annyi már előzőleg tudható volt a leletről, hogy Árpád-kori, amit az előkerült zárókő is bizonyít, és először a tatárok, aztán a törökök rombolták le, de a falai részben még 1945-ben is álltak. Valószínű, találnánk belőlük a környéken építkezők házaiban. A feltáráshoz szükséges mintegy 15 millió forintot Kásler Miklós főigazgató úr, akkor még miniszterként, soron kívül engedélyezte, a civilektől pedig a kiserdő kivágását kértem, mielőtt a fagyökerek végleg szétroncsolják még az alapot is.

Családok, barátok, hívő emberek fogtak össze és egy, a gépeit térítésmentesen kölcsönző vállalkozó irányításával kipucolták a kutatóárkokhoz szükséges területet, amivel tulajdonképpen kezdetét is vette a kétszer lerombolt templom harmadik felépítése. Vele egy időben pedig az alapítvány olyan program szervezésébe kezdett, idézem Molnár Krisztina kuratóriumi tagot, amely a hit, a magyarság, a család, a sport és a környezet, azaz a teremtésvédelem értékeit, illetve felelősségét közvetíti. Ennek része például a Rom-Run akadályfutó verseny, a Fóti Templomtúra, a Szent Márton-napi istentisztelet vagy éppen a feltárás környékére meghirdetett szemétgyűjtő akció.

Valamennyi hasznosnak bizonyult, annál is inkább, mert a tereptakarításban az akkor még fideszes képviselő Tuzson Bence is lapátot ragadott, akitől munka közben arról értesültek, hogy Pest megyében pályázatot írtak ki múltunk épített értékeinek megóvására. Ennek keretében 18 milliót sikerült elnyerni, ami első körben ha nem is teljes egészében, de fedezheti a szentély falainak és fazsindelyes tetőzetének a megépítését. Az elnök számítása szerint 6-7 millió még hibádzik, de majd azt is összekalapozzák valahogy.

– Nagyon jó látni, főként személyesen megélni, hogy a hazám az utóbbi évtizedben ismét lelkileg és fizikailag is jó irányba fejlődik – mondja a 93 esztendős gróf Károlyi László nagy múltú családja fóti kastélyának termében, ahová az alapítvány őt is meghívta tájékoztató rendezvényére. – A kis templomra magam is emlékszem, hiszen a család birtokán állott, és gyerekkoromban gyakran játszottunk vagy lovagoltunk arrafelé – néz ki az Ybl Miklós tervezte klasszicista kastély teremablakán, mintha kedvenc kancája most is ott legelészne az angolkert 150 éves fái alatt. – Sajnos nekünk a kommunisták elől menekülnünk kellett, ezért bejártam a fél világot, de amikor a rendszerváltás után lehetett, azonnal visszajöttem. Ez a hazánk, itt a helyünk, bármit tettek is velünk.

A rendezvényen – ahová nemcsak a városi képviselők, de meghívott művészek és civilek is szép számban jöttek el – a Magyarságkutató Intézet főigazgatója és tiszteletbeli elnöke, Kásler Miklós professzor, mintha csak a gróf szavait folytatná, Vass Alberttől vett idézettel kezdi mondandóját: „Építsünk régi kövekből új hazát!” Később arról beszél, hogy történelmünk során számos ambíció irányult arra, hogy megszűnjék a magyar kultúra, de 35 nemzedéken keresztül állandó volt a megújulás. Hagyományainkat manapság ugyanúgy őriznünk kell, közöttük is talán a legrégebbit, a szuverenitásunkat.

– Mert a szuverenitás önállóságot, függetlenséget jelent, amivel Fót város polgárai, egyházai és önkormányzata dicséretesen felvértezte magát – mondta még a főigazgató. – Ehhez a tisztes összefogáshoz a Magyarságkutató Intézet a szakmai tudását tette hozzá, a többi az itt élők dicsősége.

Sebők Sándor, aki 38 éve szolgál a szintén Ybl Miklós tervezte nemzetközi hírű Szeplőtelen Fogantatás templomban, azt mondta a Demokratának:

– Valahányszor megrendülök, amikor kimegyek a templom helyszínére, mert annyi emlék és gondolat ébred fel bennem. Ott érződik igazán, hogy ha élni akarunk, akkor vissza kell térni Szent István örökségéhez, azt ápolva tudunk jövőt biztosítani a nemzetnek.

– Mi immáron a harmadik templomot építjük ezen a helyen, de most a mai elvárásoknak megfelelő épületet szeretnénk, mert élettel kell megtölteni – kapcsolódott hozzánk Jakab Csaba építész, aki a tervek elkészítését fizetség nélkül vállalta, hozzátéve azt is, hogy az épület teljes kialakítása, zsindelyes tetőzete legalább 70-80 milliós pluszköltséget kíván.

– Hát a pénz tényleg komoly fejtörést okoz – válaszolta erre Bíró Zoltán alpolgármester, aki Erdély fenyveseit hagyta oda egykor a szelíd gödöllői dombságért. – Mostanság, gondolva a jövő esztendei önkormányzati választásokra, felelőtlenség lenne hosszú távú fejlesztésekről dönteni, ki kell várni az eredményt. Persze a belga földtulajdonossal azért tárgyalunk, miként, milyen kölcsönösen előnyös megállapodásokkal tudnánk a 110 négyzetméteres részünket akár 2 ezer négyzetméteresre bővíteni, és egyelőre úgy tűnik, a belga nyitott az alkura. Most csak annyit ígérhetek, hogy a romtemplom sorsát, helyreállítását a választási eredmények sem írhatják felül, legfeljebb nehezíthetik.

Az alapítvány hitvallásából idézve: „Célunk, hogy ne romokat kelljen látni dicső múltunkból, helyette a közel ezeréves épített magyar emlékeket ismét közösségi terekké, szakrális pontokká, szentmisék, esküvők, keresztelők, hangversenyek, megemlékezések, nem utolsósorban pedig közös imádságok helyszíneivé kell tennünk.”

Olyanná, amilyenné a jóságáról, áldozatvállalásáról, hazaszeretetéről és a Károlyi-huszárezred létrehozásáról híres Károlyi István gróf vagy a Deák Ferencet, Kossuth Lajost, Vörösmarty Mihályt, Jedlik Ányost gyakran vendégül látó Fáy András, „a haza mindenese” tették ezen a vidéken.

Kifelé jövet a kastélyteremből Gyimesi Kende elnök Ferenc pápát idézi, aki azt mondta a magyar miniszterelnöknek: „Ti Szent Márton népe vagytok!”

– Hogy én mit tartok fontos küldetésnek ma? – kérdez vissza az „alapítványmotor”, ahogy társai hívják. – Azt, hogy a gyerekeink meg sok eltévelyedett felnőtt ismerje meg igazi múltunkat, és a romtemplom mint szakrális hely erősítse tovább keresztény hitünket, megmaradásunkat. Nézze – áll meg a sárga üstökű platánok alatt –, én még öt éve is nem sokat adtam az ilyesmire, drukkoltam az Újpestnek, szórakozni jártam, mint a legtöbb divatosan élő pesti, pedig otthon vallásosan neveltek, elsőáldozó is voltam. Ott, a kerek erdő közepén megérintett valami, azóta visszatértem a gyökerekhez, a valláshoz. Feleségemmel és három lányommal rendszeres templomjárók vagyunk, szóval ma már egészen másként látom a teremtett világot.

Most azzal van elfoglalva, hogy december 21-ig, az év leghosszabb éjszakájának napjáig 3 méter magas fenyőfakeresztet ácsoltasson bontott tetőanyagból, amit aztán a romtemplom bejárata mellett szeretne a csapatával felállítani.

– Képzelje csak el, milyen csodálatos lesz majd a kereszt tövében gyülekezni, beszélgetni, imádkozni és a leghosszabb éjszakában közösen várni a fényt!

A sötétséget virradat követi.